Az adventi időszak kecskeméti eseményeiről tartott kedden délelőtt sajtótájékoztatót Szemeryné Pataki Klaudia polgármester asszony, Mák Kornél alpolgármester, Horváth Attiláné, a Városi Szociális Közalapítvány elnöke és Csabai Lili, a Fesztiváliroda ügyvezetője.

advent0_11_25

Több lényeges változás is történik az ünnepi várakozás időszakában a városban:

  • Újra a Kossuth téren állítják fel a város adventi koszorúját. Így nagyobb helyen várják az ünneplőket, és a műsor is láthatóbb lesz.
  • Az idén nem a városháza udvarán vendégelik meg vasárnaponként a város lakosait, hanem a város négy különböző helyszínén. Fontos tudni, hogy név szerint, személyenként hívják meg a karácsonyig tartó vasárnapi karácsonyi ebédekre a valóban rászoruló nagycsaládosokat. A meghívottak névsorának összeállításában szociális szervezetek, egyházak, a területek önkormányzati képviselői és a polgármesteri hivatal szociális osztálya segít. Egy-egy helyszínen mintegy 200 vendég vesz részt az ebédeken.
  • Idén is megtartják a Gyermekek a gyermekekért jótékonysági gálát december 1-én, hétfőn 17 órai kezdettel a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban, melyen mintegy 300 fellépő gyermek ad majd műsort. A gálaest bevételét a kecskeméti szociálisan rászoruló gyermekek karácsonyi ajándékozására fordítja a Városi Szociális Közalapítvány.
  • Több helyen is lesz ruhaadomány gyűjtés.
  • A Téli Fesztivál keretében szervez programokat a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, és a Kecskeméti Katona József Színház.
  • Egységesen 800 forintos napijeggyel és kedvezményes korcsolyabérlési lehetőséggel idén is kinyit a főtéri korcsolyapálya.

klaudia_11_25

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület idén is megszervezi az Adventi szombat esték elnevezésű programsorozatát, melynek keretében hétről hétre meggyújtanak egy-egy gyertyát a város adventi koszorúján a Kossuth téren. Szeretettel vár mindenkit a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a társszervezők: Evangélikus Egyház, Katolikus Főplébánia, Református Egyház, Kecskeméti Református Nőszövetség, Baptista Gyülekezet, Görögkatolikus Egyház, Hírös Néptánc Tanoda.

November 29., szombat 17 óra

Ünnepi gyertyagyújtás: 17.00 óra – Gyermekek gyertyás bevonulása az „Adventi koszorúhoz”.
Adventi üzenetet mond: Kis János evangélikus lelkész.
Közreműködnek: a Hírös Néptánc Tanoda növendékei és
Szabó Laura a Móra Ferenc Általános Iskola tanulója.
Az első adventi gyertyát meggyújtja: Dr. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, országgyűlési képviselő.
Az adventi gyertya lángját a Piarista Általános Iskola diákjai hozzák a Piarista templomból meggyújtott adventi koszorúról.
Szeretetvendégség

December 6., szombat

Ünnepi gyertyagyújtás: 17.00 óra
Adventi üzenetet mond: Feczák László görögkatolikus parochus
Szolgálnak a Görögkatolikus fiatalok és a Sztudita Szent Teodor énekkar. A második adventi gyertyát meggyújtja: Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester.
Közreműködik: a Nemesszeghy Márta Vegyeskar és a
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Karának hallgatói.
Szeretetvendégség

telifeszt2

December 13., szombat
Ünnepi gyertyagyújtás: 17.00 óra
Adventi üzenetet mond: Dr. Jeney Gábor a Főplébánia plébánosa
A harmadik adventi gyertyát meggyújtja: Mák Kornél alpolgármester.
Közreműködnek: a Szent Imre Általános Iskola diákjai.
Szeretetvendégség

December 20., szombat

Ünnepi gyertyagyújtás: 17 óra
Adventi üzenetet mond: Varga Nándor református lelkész
Szolgálnak: a Református Gimnázium diákjai.
A negyedik adventi gyertyát meggyújtja: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony és Salacz László országgyűlési képviselő.
Mózeskosarak átadása
Közreműködnek: a Katona József Gimnázium színjátszó diákjai.
Szeretetvendégség

telifeszt01

A karácsonyi szeretetebéd programjai 2014-ben:

November 30. (vasárnap) 12 óra
Helyszín: Hunyadi János Általános Iskola (Kandó K. u. )
Az ebédet hozza: Varga Tanya
Ebéd: Bogrács gulyás, Beigli
A Református Egyház felajánlásában almát kapnak a családok.
Az ebédosztásban részt vesz: Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, Pászti András önkormányzati képviselő, Evangélikus Egyház, Zsidó Hitközség.

December 7. (vasárnap) 12 óra
Helyszín: Szentcsalád Plébánia
Az ebédet és a teát hozza: Máltai Szeretetszolgálat
Ebéd: Töltött káposzta
A Református Egyház felajánlásában almát kapnak a családok.
Az ebédosztásban részt vesz: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Gaál József alpolgármester, és Dr. Homoki Tamás alpolgármester, Thomas Geier úr a Mercedes Gyár igazgatója, Bogasov István, Engert Jakabné, Leviczky Cirill önkormányzati képviselők, Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, Római Katolikus és Görög Katolikus Egyház, Baptista Gyülekezet.

December 14. (vasárnap) 12 óra
Helyszín: Hetényegyháza Művelődési Ház
Ebédet hozza: Sheraton Hotel és a Jégszilánk Kft.
A Református Egyház felajánlásában almát kapnak a családok.
Az ebédosztásban részt vesz: Mák Kornél alpolgármester, Molnár Pál önkormányzati képviselő, Trungel Ilona a Városi Szociális Közalapítvány titkára, a Hetényegyházi Római Katolikus és Református Egyház.

December 21. (vasárnap) 12 óra
Helyszín: Damjanich János Általános Iskola (Halasi út 2.)
Az ebédet hozza: Tanyacsárda
A Református Egyház felajánlásában almát kapnak a családok.
Az ebédosztásban részt vesz: Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Lévai Jánosné és Sipos László önkormányzati képviselő, Kecskeméti Református Egyház és a Piarista Iskolák.
A helyszíneken a rendfenntartásban a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesület tagjai vesznek részt.

kari1

Az adventi időszak programjaival, eseményeivel kapcsolatos információk megtalálhatók a www.kecskemetfeszt.hu honlapon.

 

 

Hozzászólások