Nagy Rebeka, Bozsó Péter és Posta Lajos érkezett látogatóba a kecskeméti Wojtyla Házba 2016. március 21-én, hétfőn. 11.30-kor kezdődött a beszélgetés a Wojtyla Ház étkezőjében a lakókkal, akik utána itt kapták meg az ebédjüket is. A beszélgetést Borzák Tibor újságíró vezette.

 

rebi1

 

A Ház lakóit igen érdekelték a szereplők, elmondásuk szerint sokan nézik a TV2 sorozatát. A legtöbben napra készen ismerték a történéseket, és a szereplőket is barátságosan fogadták.

Nagy Rebeka (Halmos Adél), a Jóban Rosszban új szereplője tulajdonképpen hazaérkezett. Kecskeméten született, itt járt iskolába. Most mégis izgult, hiszen új szerepben találta magát a szülővárosában. Mint volt osztályfőnöke, cserfes, beszélni szerető kislánynak ismertem. Most mégis csöndesnek tűnt a két rutinos színész-nyomozó, Bozsó Péter és Posta Lajos mellett. Nemigen jutott szóhoz, amikor megkérdezték tőle, hogy vajon mindig színésznő szeretett volna-e lenni. Pedig elmondhatta volna, amit valamennyi hajdani osztálytársa és tanára tudott, hogy igen. Tudatosan készült rá. S ebben támogattuk is, az iskolai színdarabokban mindig címszereplő volt.

 

rebi2

 

A teleregényben egy 16 éves kamaszlányt, Pikali Gerdát játssza, akinek apja, anyja nyomozó, így akaratlanul is átragad rá ez az életstílus. Igazi kamaszlány figurát alakít, aki minden ellen lázad, és semmitől sem riad vissza. Minden balhéban benne van. Szó esett a forgatásokról, a próbákról, a színészek mindennapjairól. Rebekának a forgatásokat össze kell egyeztetnie a tanulással, hiszen még csak első éves a Pesti Magyar Színiakadémián.

Bozsó Péter magyar színész, szinkronszínész 2005-től a Jóban Rosszban című magyar kórházsorozat állandó szereplője. Ő testesíti meg Csillagkút nyomozóját, a sármos Szlávik Jenőt. Eredetileg a készítők csak néhány epizódot szántak a színésznek, de a rajongók annyira megkedvelték a karaktert, hogy az állandó szereplők közé emelték. Több mint 200 film szinkronhangja az övé. Ő arról vallott a hallgatóságnak, hogy gyakran összetévesztik az utcán az emberek az általa játszott karakterrel, s már alig mer levenni egy üveg bort az áruházban, nehogy rosszalló tekintetek vagy fejcsóválás kísérje tettét.

 

rebi3

 

Posta Lajos főállásban színész, de elvégezte a közgazdász szakot is. A Jóban Rosszban sorozatban Müller Ottó nyomozót alakítja. Sorozatbéli legjobb barátja Szlávik Jenő, akivel együtt dolgozott az őrsön, ugyanis Jenő italozása miatt Müller elbocsátotta. Emiatt nagyon ingadozó és hullámvölgyekkel telitűzdelt a barátságuk.

Most mindenesetre mindenki nagyon vidám volt, és igyekezett válaszolni az érdeklődő kérdésekre. Jó hangulatban folyt a beszélgetés, a vendégek még a tálalásban, kiszolgálásban is segédkeztek. Kedves gesztus volt, hogy Nagy Rebeka szülei – akik cukrászok, a Sütikuckó nevű csodálatos helyet üzemeltetik Katonatelepen, és mesés süteményeket sütnek – küldtek a Ház lakóinak 150 db finom süteményt. Bizonyára nem ment kárba egy sem.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások