Az 1909-es születésű Képes Géza költő és műfordító 25 éve, 1989. augusztus 19-én halt meg 80 éves korában. Legendás nyelvtudása volt; tizenegyen beszélt, húszból fordított. Hogy miképp jutott ennyi nyelv birtokába, arról az interjúk során nem szívesen beszélt. Nem látott bennük semmi rendkívülit. Az biztos, hogy nem otthoni indíttatást kapott. Édesapja, a mátészalkai kovácsmester nem beszélt idegen nyelveket.

Képes Gézának a sárospataki iskola adta a görögöt és a latint, az egyetem a finnugor nyelvek szeretetét, a többi pedig jött magától. Nem vált tehát hivatásos nyelvésszé, amint azt a korabeli híres nyelvészprofesszorok, Gombocz Zoltán, Zsirai Miklós és mások is várták tőle. Megmaradt költőnek, aki saját versei írása mellett műfordítóként hódította meg mind több ország nyelvét. Fordított népköltészetet és versirodalmat egyaránt.
Képes Géza színpadi célra, egyes részek elhagyásával, mégis nagyrészben lefordította a finn nemzeti hőskölteményt, a Kalevalát. Ezúttal mégsem ebből idézünk. A Kalevala egybeszerkesztője a XIX. században élt Elias Lönnrot. Világirodalmilag is értékes tettéért méltán megérdemli, hogy az „Egy magyar barátomnak” című disztichonját idézzük ̶ természetesen Képes Géza átültetésében:

Hungariába hazádba ha megtérsz, vajha sokáig

     Fogná még szivedet Suomi s az északi föld!

Hű emlékezeted ha az északi tájra repülne,   

     El ne felejtsd: ide vár vissza a régi barát.

És te ne mondd otthon, hogy vad barbárok a finnek:    

     Emberek élnek fenn távoli Északon is.

E míves fordításra kétszeresen is rárímel Képes Géza „Szonett Suomihoz” című költeménye.

Ékes magyar anyanyelvén írja; Suomi a finnek megnevezése hazájukra, Finnországra:

Mint szerelmes, kit vak sorsa kötöz
s nem láthatja a kedvest éveken át;
vágy tépi, marja ̶ bámul a ködös
távolba, s ír, ír, koptatja a pennát;

s a hosszú levelek csak örökös
szomját szítják s átszenved száz gyehennát;
reménysugárt gyúlni semerre sem lát,
de bízik még és csitítja nyűgös

szívét: így feszül minden idegem
feléd ̶ nem tudlak elérni, de nem
nyugszom, Suomi, nem mondok le rólad!

Véremben délceg fenyőid dalolnak
s kék vizeid hívnak csillogva ̶ holnap
megpihenek már meleg szíveden…

Számos szép gondolatot hozhatnánk Képes Gézától a magyar nyelv dolgában is. Mégis ̶ rendhagyó módon ̶ csipkelődő versikéi közt tallózunk:

Előadói siker

Előadássorozatod népszerű lett,
a címe: „Édes anyanyelvünk”…
Új sorozatot ajánlok ̶ szép terület:
a címe: „Édes anyag-elvünk”.

Egy műfordítóra

Puskin remekművét, volt hozzá mersze,
gépbe fordította, németből, persze.
És Puskin szelleme ez ellen mit se tett?
Nem rúgott belé ott, hol legérzékenyebb?
Csak állt és némán rámeredt e műveletre? Nem!
Hisz Puskin szelleme ott nem is volt jelen.

Sőt még komoly eszmefuttatásaiban is föllelhető a már-már groteszkbe hajló őszinte szókimondás.

Mint például:

Kiáltás

A szavaktól mindig iszonyodtam. Micsoda átok, hogy költővé lettem! Eleinte hittem az okosoknak, hogy költeni annyi, mint segíteni az emberiségen. Lassan megtanultam, hogy az emberiségen segíteni nem lehet. A hústól megfosztott test: csontváz. A szótól megfosztott beszéd: kiáltás. Költeni annyi mint kiáltani. Egy pillanatra visszahőköl tőle az ember ̶ aztán rendületlenül, emelt fejjel megy neki a falnak.

Szavak

A gondolatok, ki nem mondott mondatok szabadon csaponganak az agy tekervényein. De az ész nyakon csípi és kidobja őket a számon. Így kerülnek a külső sötétségbe, ahol senki sem érti, mit is akarnak. És már sose térnek vissza a helyre, mely nekik az otthon.


Zárjuk megemlékezésünket egy létösszegző öregkori versével, melynek címe: „Tied a világ”. Csupán a legelejét és legvégét idézzük. De ennyiből is megérezhetjük: Képes Géza írói vénájával is és anyanyelvében élve is teljes életet élt:

itt                                           élő
minden                                    alak már:
neked                                      hatalmasabb
vall                                         magadnál.
szó nélkül                                 Így éltél ̶ hát így éltél.
vagy                                       Megadtad mit ígértél.
szavakkal…                               Lázadás szülte lázadban
…                                           hűségben
Ó,                                          és alázatban
a mű                                       fel
nem szavak már:                       az
a kő                                       emberig
mit megfaragtál                        értél.
nem kő ̶

Holczer József Sch. P.
(Rövidítve elhangzott a Tetten ért szavak című rádióműsorban 2014. augusztus 19-én.
)

2014. augusztus 19.

Hozzászólások