FEKETE – FEHÉR ÉS KODAK PIROS – ezek voltak az első gondolataim a film után.

050208_megane_large

Április harmadik keddjén egy Sajgó Szabolcs SJ vezette filmmeditáción vettünk részt a férjemmel. A vetített film Naoko Ogigami “Rövidlátók” című alkotása volt.

“Ebben a spiritualitásban bővelkedő japán filmben a főhősnő, Taeko tavaszi fáradtságára orvosságot keresve ellátogat egy szigetre, ahol számára ismeretlen szokásokkal felvértezett emberekkel hozza össze a sors. A sziget ezen részének lakóinak életét ugyanis az általuk “twilight”-nak nevezett, egy nagyvárosi ember számára értelmezhetetlen tevékenység teszi ki. Taeko eleinte elutasítóan, sőt barátságtalanul fogadja vendéglátói viselkedését. Idővel azonban rájön, hogy a “twilight” egy olyan elfoglaltság, ami az ő életét is megváltoztathatja vagy akár újra is értelmezheti. A kezdeti nehézségek ellenére, igen hamar ráébred arra, hogy újsütetű barátai segítségével meglelheti rég elvesztett nyugalmát és hitét az örömteli életben.”

twilight – szürkület – átmenet – kapu

Előtte Sajgó Szabolcs röviden elmondta, hogy miről is szól a film. Egy félórás általa vezetett meditációban ellazultunk, majd egy jézusi gondolatot olvasott fel:

“Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál.”

A szimbólumok az egyik fő érdeklődési és kutatási területem. A filmek pedig rendre szimbólumokkal dolgoznak, főként, ha Ázsiában készítették őket.

Maga a Rövidlátók (megane – メガネ – szemüveg) címválasztás is hordozza azt a filmes szakszóval “szellemi ingatlannak” minősülő tényt, miszerint az ázsiai emberek jó része szemüveges.

 

“A rövidlátás, másként miópia vagy myopia (myops: hunyorgó, pislogó görögül) egy látászavar, amiben a távoli tárgyak képe elmosódottan látszik. A szem fénytörő képessége az egészségesnél nagyobb, mert a szemgolyó túl hosszú, vagy a szemlencse és a szaruhártya az egészségesnél domborúbb.”

 

Korábban a tudósok genetikus eredetűnek gondolták ezt a fajta rövidlátást, de már van ennek a ténynek is cáfolata:

 

„A rövidlátók aránya a világ népességében nagyjából 10 százalék körül van. Bizonyos csoportokban (például egyetemistáknál) magasabb, másoknál alacsonyabb. Ez a jó ideje állandó arány most felborulni látszik, ugyanis Kínában és Kelet-Ázsia több más országában is valóságos járvány lett a rövidlátásból…

…A kutatók szerint egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekeket hülyére tanultatják, és emiatt elromlik a szemük…

A kínai városi gyerekek gyakorlatilag nulla időt töltenek természetes fényben, így a szemük fejlődésében pontosan ez a zavar áll be. A helyzetet tovább rontja, hogy a tanulás, illetve az olvasás, az okostelefonok, tévé, videojátékok a szemtől mind ugyanazt követelik meg: hosszú ideig pontosan ugyanolyan, aránylag rövid távolságra fókuszálást. Ez túlerőlteti a szemizmokat, ami szintén rontja a látást. PÁR ÉVTIZED, ÉS MINDEN KÍNAI SZEMÜVEGES LESZ.” Forrás

 

A következő gondolatom pedig a munka és a pihenés témája körül forgott.
“Civilizációs nyavalyáiból – mint heveny mobiltelefonálás – kigyógyulni vágyó, törékeny tanárnő szigetet keres. Legyen kicsi, a külvilágtól elzárt, tengerre nyíló (sziget esetében ez a minimum), s ami a fő, ne legyen térerő” – olvasom az egyik filmajánlóban. Azután eszembe jut egy régi tengerparti nyaralás a görög szigetek valamelyikén, ahol az egyik családfő ki sem mozdult szinte a szállodaszobából, míg a családja költötte a pénzét drágábbnál is drágább vízi játékokra (ejtőernyő, surf, motorcsónak). A munkamániás apuka egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szabadságával.

 

gomb

A film főszereplőnője egy hatalmas bőröndöt cipel, amelyben – mint később kiderül – könyvek vannak, amelyeket “kilóra” olvasna ki a szabadsága alatt. Erről pedig a repülős/hajós példa jut eszembe, hogy a repülő/hajószerencsétlenségek idején azért halnak meg oly sokan, mert nem az életüket mentik, hanem a csomagjaikat keresik. Sorban állnak a széfnél az ékszereikért, miközben már térdig ér a víz a hajóban. Hm…

Hogy miért is a fekete-fehér és a Kodak piros?

A fekete és a fehér egymást kioltó két szélsőség, sötétség és világosság, pokol és menny, közte pedig nem elvágólagos a határ, hanem van egy “füstszerű átmenet”, ahogy Leonardo da Vinci is felfedezte és alkalmazta festményein.
Ez az a terület, ami számomra a “twilight”-ot jelenti, én magam a “senkiföldje” fogalommal is azonosítom.

megane3

A színes filmeken először a Kodak celluloidokon láthattuk ezt a gyönyörű vérpiros színt. Így van az, hogy ha filmről szól egy riport, vagy egy színdarab, a jelmez- és díszlettervező azonnal megtalálja ezt a színt. Legutóbb a Hangemberek című színdarab bemutatóján tűnt fel ez jelenség.

A piros szín pedig a vér színe, az amely behálózza és átjárja az élőlények, így az ember testét is. Közvetlen kapcsolatot teremtve az emberben is jelenlévő sötét és világos, pokol és menny között. Míg ezen elmélkedem, jön a mai evangélium:

Jn 6,52-59 – “Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek…”

 

Lám egy zen-buddhista filmben is hogy benne lehetnek a keresztény szimbólumok.

A főhősnő, Taeko a film elején csupa fekete-fehér ruhát visel, csak egy piros táskája (a lényeges dolgok tárolására) és a kardigánján egy piros gomb (a szív szimbólumaként) jelzi, hogy valamilyen csírája a színeknek ott van elrejtve az ő életében is.
A hűtőszekrényben is egy fagyasztva tartósított piros hal (mint Krisztus-szimbólum) árválkodik csak, várva hogy felmelegítsék, feldolgozzák és megegyék, hogy részükké váljon.

A megérkezése után kénytelen konstatálni, hogy itt a tengerparton viszont túl nagy a csend, így néhány nap után átköltözik egy olyan apartmanba, ahol pedig a munkával pihenők nyaralnak… Ettől viszont inkább visszaszökik a kevésbé rosszabb csendbe…

Mindvégig hurcolja a nehéz bőröndöt.

Mígnem a kis sziruppal leöntött jégkását felszolgáló (a Szentlélekkel átjárt kenyér szimbólumaként) Sakura (az Isten egyik megtestesüléseként) a triciklijére (a Szentháromság szimbólumaként) fel nem veszi. Taeko már csak a kis piros táskáját (benne már csak is a lényeges dolgokkal) viszi magával, a bőröndöt (test szimbólumaként) ott hagyja az út közepén.

Sakura minden reggel ott térdel Taeko fekhelye mellett és figyeli az ébredést, a tudatára ébredést. Anthony de Mello kedves története jut eszembe erről.

sál

Tekaonak pedig olyan érzése van, mintha ugyanarra a napra virradna folyton folyvást, hasonlóan az Idétlen időkig, vagy Thruman show főszereplőinek. Az utóbbit – mit ad Isten -, éppen a Rövidlátók Párbeszéd Háza-beli vetítése után egy órával láttuk a TV-ben.

Majd percről percre újabb pirosok jelennek meg a többi szereplővel kapcsolatban is. Előbb a felszeletelt és szétosztott paradicsomok (a mindenki számára elérhető mennyország szimbólumaként) képében, majd a piros rákok közös elfogyasztásában (az utolsó vacsora, s az emlékezés, visszatekintés, a rák hátráló mozgásának szimbolikájával). S a csésze is piros (a kehely Krisztus vérével) lesz.

Azért a “pláza-láza” elkapja még Taeko-t.

A teljesen kihalt plázába, a sok fekete-fehér áru között akciósan lehet piros fonalat (az Ótestamentum szimbólumaként) venni, melyből az üdülés végére hosszú piros sálat (az Újtestamentum szimbólumaként) készít Taeko (Jézus egyik megtestesülése).

Hazafelé a szeméről lefújja a menetszél a fekete keretes szemüvegét, s akkor meglátja a tenger szépségét.

Ekkor számomra itt is megjelenik a “twilight”, mint átmenet a tenger és szárazföld között, a folyton mozgó hullámzás, az ár és az apály formájában. (Ez a másik kedvenc területem, amin elmélkedni szoktam.)

Noha Taeko fizikai szintű rövidlátása nem szűnik meg, de kitágul a látóhatár.

Amikor a következő évben eljön Taeko, akkor az elveszett fekete keretes szemüveg helyett egy piros keretűvel érkezik, s már a ruháján is megjelenik a piros szegély és a piros virágok.

virágosblúz

Sakura pedig a Taeko által kötött földig érő piros sállal a nyakában (szimbolikája – összekötése a szellemnek, a léleknek a földi léttel) tér vissza a tengerparti üdülőhelyre, ahol a kis pavilonban készíti újra és újra a jégkását évről évre az itt “twilight”-olóknak” – hisz neki pedig ez az egyik “twilight”-olás.

A fizetség pedig mindenki részéről az, amit a legjobban tud, egy kis mandolinzene…, egy gyerekrajz…, egy parti társasjáték…, egy jó étel elkészítése…, egymás szótlan társasága…, s közben a tengerpart és a horizont látványa…

A horgászva “twilight”-oló Yomogi pedig a hal helyett kifogja Taeko fekete szemüvegét.

A történet egyre táguló gömbként hömpölyöghet tovább gondolatainkban…

Hát nem gyönyörű…? Nem ez maga a teljesség, az EGYSÉG…? Hm…

Egy kis előzetes a filmből

A cikk forrása

kYvetítés2 LOGO

 

 

 

Antalffy Yvette

 

Hozzászólások