A nyugalom a legszebb ajándék – Életünk egyre gyorsul, egy nap alatt többet akarunk tenni, mint amennyit 24 óra lehetővé tesz, és egyre kevesebb időt fordítunk a pihenésre. Kiváltképp igaz ez az év utolsó hónapjaiban, amikor a munka mellett minden gondolatunk a karácsony, az ajándékok vásárlása és egyéb, az ünnephez köthető tevékenység körül forog.

A Libri karácsonyi kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy az olvasás bárhol és bármikor képes kiszakítani minket a hétköznapok sodrásából, így teremtve egy olyan nyugalmat, amire mindannyian vágyunk.

a legszebb ajandek

Egy, a Sussexi Egyetemen végzett 2009-es kutatás szerint már napi fél óra olvasás is 68%-kal csökkenti a stressz élettani hatásait, és így hosszú távon is képes csökkenteni az életvitelünkből és a környezetünkből fakadó kockázatokat. A könyvek, a történetek nemcsak abban segítenek, hogy megőrizzük szellemi frissességünket, de olvasás közben lelassulunk, megnyugszunk, így egész szervezetünk hatékonyabban tud regenerálódni.

Vagyis amit mindig is sejtettünk, arra bizonyítékunk is lett, miszerint az olvasás nemcsak a szabadidő eltöltésének egy lehetséges módja, hanem egy olyan tevékenység, ami kiszakít minket a mozgalmas hétköznapokból, nyugalmi helyzetet teremt, így egyfajta terápiaként is szolgál. Egy jó könyv bárhol és bármikor képes tökéletes nyugalmat biztosítani. Legyünk egy tömött buszmegállóban vagy egy teli vonaton, de akár még a nyüzsgő városi forgatagban is teljesen ki tudunk kapcsolódni az olvasás segítségével.

Idén karácsonykor a Libri az olvasás által teremtett nyugalmat helyezi a középpontba. Ez lehet a legszebb ajándék. A könyvesboltokban, valamint a bevásárlóközpontokban otthonosan berendezett olvasósarkokat alakítanak ki annak érdekében, hogy a közönség egy időre kiszakadhasson a bevásárlás forgatagából. A Libri oldalára látogatók pedig beleolvashatnak, illetve belehallgathatnak olyan friss megjelenésű könyvekbe, mint Bödőcs Tibor, Náray Tamás, Presser Gábor, Fábián Janka, Ugron Zsolna vagy Orvos-Tóth Noémi kötetei, ami pár perc nyugalmat ajándékozhat az olvasás szerelmeseinek.

A könyvek részleteit maguk a szerzők olvassák fel. Ezek mellett a Libri saját podcast-műsort is indít. A Könyvtámasz első vendégei nem kisebb alkotók lesznek, mint – a már említett – Fábián Janka, Orvos-Tóth Noémi és Presser Gábor. A beszélgetéseket Szűcs Péter író, újságíró vezeti, segítségével a hallgatók betekintést nyerhetnek a megszólalók életébe, munkásságába, és megismerhetjük frissen megjelenő könyveik kulisszatitkait is.

a legszebb ajándék

A Libri Könyvesboltok reméli, hogy a könyvek és az olvasás segítségével az olvasók idén nem elfáradnak, hanem feltöltődnek az ünnepi időszakban, hiszen az olvasás nyújtotta nyugalom a legszebb ajándék.

További információ  

Libri-Bookline Zrt.

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata. A kultúra első számú hiteles közvetítőjeként nemcsak könyvkereskedelemmel, de kulturális és CSR programokkal is jelen van a hazai könyves-irodalmi életben. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik. Többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Kalligram Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban.

A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. 2019-ben kiérdemelte Az Ország Boltja 2018 Népszerűségi díját a Szórakozás és kikapcsolódás kategóriában.

2019-ben az Arany Penge megmérettetésen pedig a Váltsuk valóra a meséket elnevezésű karácsonyi kampányáért Arany pengét nyert, illetve ugyanezen a versenyen a cégcsoport megkapta az Év ügyfele díjat. 2020-ban a Libri irodalmi díjak PR tevékenységéért a Libri megkapta a Magyar Public Relations Sándor Imre Pr-Díját.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Számos magyar szerző a Bookline októberi sikerlistáján

 

Hozzászólások