A Szépművészeti Múzeumban október 26-án nyitotta meg kapuit a Paul Cézanne műveiből rendezett kiállítás. A tárlat mintegy 100 festményt, akvarellt és rajzot vonultat fel, melyek nem mind Cézanne alkotásai: helyet kaptak a kortársak és néhány kiemelkedő művész-előd képei is.

Bevallom, azok közé tartozom, akik nem ismerték behatóan a 19. századi francia posztimpresszionista festő műveit, így kíváncsian jártam végig a három teremben sorakozó műalkotásokat. A kísérő szövegek segítettek eligazodni, így nemcsak Cézanne-nal kapcsolatban szereztem érdekes információkat, hanem a különböző korszakban élt festők világa közötti összefüggéseket is jobban megértettem.

A kiállítás fő szervező elve annak a folyamatnak az érzékeltetése, ahogy a kortársak és közvetlen elődök (Pissarro, Manet, Goya és Delacroix), valamint a korábbi évszázadok festői (Michelangelo, Raffaello, Tiziano, Fra Bartolommeo, Rubens) Cézanne művészetére hatottak. Egy számára előzményként szolgáló festmény vagy rajz mellé helyezték Cézanne hasonló témájú vagy egyező motívumokat feldolgozó képét. A Cézanne és a múlt címet viselő kiállítás e szerint a csoportosítás szerint mutatja be a Cézanne-t elsősorban érdeklő témákat is.

Korai műveire különösen jellemző volt az erőszak és az elfojtott vágyak ábrázolása. Plasztikusságát, realitását Gustave Courbet képei előlegezték meg.  (A gyilkosság, Nőrablás, Boncolás).
Alkotói korszakaiban határozott változást az 1870-es évek eleje hozott. A határozott körvonalak használata helyett a színárnyalatok fokozataiból építette fel a formákat, mely technika egyre inkább kiteljesedett későbbi műveiben.

A Louvre-ban hosszasan tanulmányozta és másolta az elődök műveit, a képek jellegzetes mozzanatait.  Saját festményein és rajzain visszaköszönve ezek a motívumok sohasem egyszerű utánzások voltak (kivétel talán a tanulmányrajzok), hanem a téma új összefüggésbe ágyazott, többletet hordozó újjáalkotása, újrafeldolgozása, vagyis eredeti alkotás.

Nicolas Poussin (1594-1665) tájképeiről és klasszikus mitológiai jeleneteket ábrázoló festményeiről a logikus képépítést tanulta el,  gyakran használta a párhuzamosan futó síkok technikáját.

Közvetlen elődei közül a romantikus Delacroix és Goya előtt tiszteleg. A háború borzalmai című Goya-kép néhány alakja Cézanne-nál is visszaköszön a L’Estaque-i viadukt című festményen. Delacroix iránti elismerését a „Delacroix apoteózisa”című festmény szimbolikusan megdicsőülő alakjával fejezi ki.

Művészetében különös hangsúlyt kapnak a tájképek, szülőföldje, a szépséges provence-i táj elemei. Vissza-visszatérő téma a Montagne Sainte-Victoire és környéke, a hegy és a körülötte elnyúló erdők és völgyek.

Portréin elsősorban ifjúkori ismerősöket, illetve feleségét örökítette meg. Hortense Fiquet, akivel csak 17 évnyi együttélés után házasodott össze, gyakori modellje volt: 44 olajportré, rajz és akvarell őrzi vonásait az asszonynak, akitől egyetlen fia született.

A portrék és tájképek mellett a csendéletek (A tálaló, Az almáskosár) valamint életképei (Kártyázók, Fürdőzők, Halászok) foglalnak el megkülönböztető helyet az életműben.

Az utolsó teremben néhány festmény erejéig a Cézanne-t méltató kritikusokat, művészettörténészeket idézik meg a képek: az impresszionizmus kiáltványává váló esszét megíró Baudelaire vagy a Cézanne műveit először önállóan kiállító és sikerre vivő Ambroise Vollard műkereskedő portréja mellett a magyar Tolnay Károly és Fülep Lajos is szerepelnek.

A kiállítás február 17-ig látogatható.

Bővebb információ itt található.

További képek:

{gallery}Cezanne{/gallery}

 

Weninger Nóra

2012. november 7.

Hozzászólások