A magyarországi ellenreformáció legnagyobb alakjának, Pázmány Péter jezsuita rendi bíborosnak már nyolc éve is volt egy némileg szerényebb emlékéve: halála 375. évfordulóján emlékeztünk rá. Most valamivel kerekebb szám ad okot a méltó megemlékezésre: 450 éve született, 1570. október 4-én.

pazmany peter

A barokk kor jeles személyiségéről szólva Szörényi Lászlónak igazat adhatunk, aki így látja Pázmányt: „A magyar irodalom egyik legnagyobb nyelvművésze. A szépirodalmat nem művelte, de a teológia minden ágában nagy értékű műveket hozott létre.

Klaniczay Tibor fontos észrevétele többek között ez:

„…Ez a próza, ez a nyelv a jövő útját mutatja: a magyar nyelv még sohasem jelent meg előtte ilyen kitűnő fegyverzetben. Pázmányt magas fokú nyelvi öntudat is jellemzi: nemcsak a térítés elengedhetetlen eszközének tekintette az anyanyelvet, de számos nyilatkozata szerint egyenrangúnak tartotta más nyelvekkel, és tudatosan vallotta, hogy a magyar nyelvű írásban is ki lehet fejezni mindazt a finomságot, mindazokat az árnyalatokat, melyek fejlettebb irodalmakban találhatók.

E kornak ugyancsak értő ismerője, Nemeskürty István a pázmányi stílus dolgában ad szemnyitogató eligazítást:

„…Pázmány bámulatos stílusművész…Tudatos stiliszta volt, tehát tudatos író. … A pázmányi stílus… bonyolultságában is áttekinthető, mondattanilag kiegyensúlyozott, képeiben pedig a természet jelenségeihez ragaszkodó forma. Mondatai, akár a barokk szobrok, nem statikusak; állandó mozgásban vannak, folyton előrevivő cselekvést érzékeltetnek, a szavakkal együtt tehát egy időbeli tevékenység is gördül előre. … A jellegzetes pázmányi hasonlat alapja az ok-okozati összefüggés: egy indító cselekvés és az ebből eredő mozgás. Erre épül a körmondat. … Pázmány hasonlatai /pedig/ időben történnek: nem statikus képek, hanem események.”

De most már szólaltassuk meg Pázmány Pétert is! „Isteni igazságra vezérlő kalauz”-át a vitát kirobbantó lutheránusok latinra fordították, és így küldték meg a wittenbergi teológus Balduinusnak. Ő 10 év múltán szintén latinul publikálta vitairatait. Pázmány pár hónap alatt végzett a viszontválasszal, ezt is kijelentvén:

„… Jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalauzt a magyarokért magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom írnyia, nemzetemnek lelki orvosságáért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni, engem sem tilthat meg senki, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre. …

És természetesen több más kiváló munkája is „a magyarokért magyarul íródott”. Ezt hangsúlyoztuk megemlékezésünk Pázmány fogalmazta címadásával. Ugyanígy prédikációi sokasága is magyar nyelvünkön hathatta meg hallgatóit. Közülük való „A nyelvnek vétkeirül” tartott szentbeszéde. Álljon itt pár mondata − − a nyelv hasznáról, de káráról is:

Tagadhatatlan, hogy a nyelv nem csak szükséges, de felette hasznos emberben. … Ez-által jelentyük egy-másnak gondolatunkat, tanácsunkat, igyekezetünket, szándékunkat. … Szűből származik a szó, a nyelv a szűnek csapja. … A nyelv, ha oktat, tudatlanságtól szabadít. … A nyelv oka, hogy a bölcs tudományt terjeszthessék. …
/De:/
„… A nyelv felebarátunk hírét-nevét megrontya: mert többen gyalázódtak mások nyelvével, hogysem magok gonoszságával. A nyelv sok ingyenes-erkölcsű ifiak lelkét fajtalan beszédekkel megöli, mert többeket ejtett fertelmességbe a gonosz szó, hogy-sem a belső vágyódás. … Óh Szent Isten! menyi szitkok, átkok, menyi káromlások és rágalmazások hallatnak naponként? …

Maradjunk ugyane témánál, de most a műfordítás nyelvét-stílusát híva segítségül. A középkori Kempis Tamás klasszikus „Krisztus követésé”-t már számosan átültették nyelvünkre.

Rendhagyóan először a legmodernebből álljon itt a 28. rész, amelynek címe: „Az ember-szóló nyelvek ellen”.

Jelenits István piarista ekképp fordítja:

„Fiam,
ne keseredjél el amiatt,
ha némelyek rosszat gondolnak,
és olyasmit beszélnek rólad,
amit nem hallasz szívesen.
Neked magadnak még rosszabb véleménnyel
kell lenned,
és úgy kell érezned, hogy senki náladnál
gyarlóbb nincsen.
Ha abból élsz, ami benned van,
nem fogod sokba venni az elszálló szavakat.
Nagy okosság az, hogy hallgatni tudj gonosz időben,
magadba szállván hozzám térj,
és meg ne háborodj az emberek ítéletén.
Ne függjön a te békességed emberek szavától,
beszédétől.
Hiszen akár jónak, akár rossznak gondolnak is,
azzal más emberré nem változol.
Hol van az igaz békesség és igaz dicsőség?
Ugye énbennem?
Azért az, aki nem keresi az emberek tetszését,
de nemtetszésüket sem akarja
mindenáron kerülni,
nagy békességben élhet.
Az emberi szív minden nyugtalansága,
az érzékek zűrzavara
a rendetlen kívánságból és a fölösleges félelemből
származik.”

Pázmánynál is ugyanez a fejezet címe. Tartalma, lényege mit sem változik, amikor veretes magyar nyelvén szól − − a mai olvasóhoz/hallgatóhoz is:

Fiam ne bánd, ha némellyek gonosz ítéletben vannak felőlled és ollyat mondanak, a mit nem örömest hallasz. Neked magadrúl gonoszab ítéletet kel tenned, elhivén, hogy senki nálladnál gyarlób nincsen. Ha belöl jó vagy, nem igen fontolod a szél szókat. Nem kicsin okosság az, hogy ember halgasson a gonosz üdőben, és magába szálván, az emberek itéletin meg ne háborodgyék.

Ne légyen a békeséged az emberek szájában. Mert akár jóra s akár gonoszra magyarázzák, azzal más emberré nem változol. Hon vagyon az igaz békeség és igaz dücsősség? Nem én bennem-é?Valaki nem kivánnya, hogy embereknek tessék, és nem fél az emberek kedvetlenségétül, nagy békeségben él. A rendetlen kívánságból és hiuságos félelemből származik szüvünknek minden nyughatatlansága, és érzékenségünk tétovázása.

Valóban: minálunk is elérte azt a nemes célját, amelyet a Kempis-fordítás előszavában summázott:

Igyekeztem azon, hogy a deák bötünek értelmét híven magyaráznám; a szólásnak módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mintha először magyar embertül, magyarul íratott volna.”

Ez a jeles évforduló lelkesítsen bennünket arra, hogy az említetteken kívül lapozzunk bele a „Keresztyéni imádságos könyv”-ébe vagy bármely, az utóbbi időben megjelent Pázmány-válogatásba. Lelki-szellemi gazdagodásunkat fogja szolgálni…

 

Holczer József

 

Kapcsolódó cikkünk a szerzőről:

A hitet átható humor Holczer József emlékezéseiben, írásaiban

 

Hozzászólások