Már csak pár hét választ el bennünket attól, hogy Kecskeméti Nemzeti Színházként működjünk tovább. A munka nem áll meg nálunk sem, a színházi évad a szokott ütemben lendül át az újévbe, de egy pillanatra megállnánk, és önökkel együtt szeretnénk örülni az idei karácsonyi ajándékunknak, a nemzeti címnek.

Ajándék magunknak, és a szeretteinknek is. Mi nagy ajándékot kaptunk idén, de ajándékot adni mindenki szeret. A legszebb érzés, amikor tudjuk, örömet okozunk szeretteinknek. Ne feledjék, hogy a színházi ajándékutalványainkat és a karácsonyi bérleteinket december 23-ig meg tudják vásárolni jegypénztárainkban. A három előadásra szóló bérlet ára 7500 Ft.

További kérdésekre így válaszolt Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója: 

Összefonódik nevével Kecskemét, és az, hogy most már nemzeti színháza is lesz a Hírös Városnak. Hogyan éli ezt meg a mindennapokban?

Éppen a héten tartottunk egy évzáró társulati ülést, ahol idéztem, hogy: „A sikerekről beszélni kell, a sikert kötelező megünnepelni, a sikerekből kell építkezni.” Magam is így gondolom. Most jön a munka következő szakasza, a fejlődés újabb állomása. Ahogy Kecskemét is nagyvárossá vált, a színházunk is vidéki kiemelt színházból nemzetivé nőtte ki magát.

Egy nemzeti színház a város színháza is, gondoljunk csak bele a történelmünkbe, 1916 előtt Városi Színházként működött a teátrum, tehát továbbra is azt gondolom, hogy Kecskemét és a helyi színházba járó közönség lesz az igazi nyertese a címnek. Kollégáimmal tovább folytatjuk azt a megkezdett munkát, hogy a város kultúrája Kecsemét nevével az élen országos elismertséget szerezzen. Színházaknál – minősítésben – ez a legmagasabb elismerés.

Cseke Péter színházigazgató

Mit gondol, mit jelenthet a város számára az, hogy Kecskeméti Nemzeti Színháza lesz?

Abban biztos vagyok, hogy az utókornak már egy nemzeti színházat hagyunk itt a 123 éves történelem újabb állomásaként, és az is biztos, hogy nem mindegy, milyen névvel marad meg.

A Katona József nevet nem szándékozunk elhagyni, hiszen a nagyszínház Kecskeméti Nemzeti Színház Katona József Színházaként működne továbbra is. Két másik játszóhelyünk is megkapná a nemzeti lehetőséget, hiszen a Kecskeméti Nemzeti Kelemen László Kamaraszínházaként, és Ruszt József Stúdió Színházként használnánk.

Ez a rang és elismerés segíthet a lokális értékeink megerősítésében, városi értelemben abszolút presztízsnövekedést mutat. Nem utolsó sorban a turisztikai szempontokat figyelembe véve is könnyebb megszólíthatóságot jelent. Így az ünnepek táján tekinthetjük ezt a társulat és a város közös, megtisztelő ajándékának is, ami közös örömre ad alkalmat. Szeretnénk, ha ez a jó hír mindenkihez elérne, és együtt ünnepelhetnénk majd az elkövetkezendő előadásokon, hiszen a Társasjáték csak így teljes.

 

 

Hozzászólások