A kecskeméti Család- és KarrierPONT márciusi kínálata bővelkedik a hasznos és érdekes  programokban. Nagy örömünkre néhány napja, március 1-jén beköszöntött a meteorológiai/naptári tavasz, és bár a csillagászati tavasz megérkezéséig még jó néhány nap van hátra (március 21.), azt reméljük, hogy a kecskeméti CSAKPont programjai közül válogatva gyorsabban telik majd az idő! Még mindig várjuk a jelentkezőket az egyéni tanácsadásainkra, de készültünk szabadtéri mozgással is. Aki azonban most inkább otthon maradna, nézze meg alkotói pályázatunkat, vagy tanuljon e-learning formában!

ALKOTÓI PÁLYÁZAT KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

a kecskemeti

A kecskeméti Család- és KarrierPONT Együtt a család – otthonról dolgozunk címmel kreatív alkotói pályázatot hirdet. Azt kérjük, a család tagjai vessék papírra, hogyan is töltik mindennapjaikat! A kisebbek rajzolják, fessék meg, míg a nagyobbak szedjék rímbe, hogyan alakult át életük az elmúlt év folyamán! Az alkotásokat három kategóriában várjuk: gyerekek 6-10 éves korosztály; fiatalok 11-15 éves korosztály és felnőttek (Kecskemét és a Kecskeméti Járás területéről). A legjobb alkotások szerzői jutalomban részesülnek. Felnőtt fődíjunk egy családi ebéd a Fresh Time Kft. felajánlásából, felnőtt különdíjunk pedig egy női vagy férfi egyedileg elkészített neszeszer a Szill’Art – a Csodavarroda jóvoltából. A fiatal- és gyermekkorosztály fődíja egy-egy kreatív ajándékcsomag a Kiss Firka Kft. felajánlásából.

A pályamunkák benyújtásának (meghosszabbított) határideje: 2021. március 8., hétfő

Bővebb információ

„NŐK A CSÚCSON” 2021-BEN IS!

a kecskemeti

Kecskemét, Vízműdomb

Csoportosan ugyan nincs módunk – a 2019 óta tartó – szabadtéri mozgásra ösztönző programunkat megismételni, de bátorítunk mindenkit, hogy szűk családi és baráti körben vágjatok neki a csúcsra vezető útnak! Pazar látványt nyújt ilyen magasságból Kecskemét, és akár még egy színpompás naplementét is elcsíphettek ! Az erről készült fotókat és videókat a csak.kecskemet@gmail.com címre várjuk! A beküldők között a Konyhatündér Tippek jóvoltából ökopalackot és uzsidobozt sorsolunk ki!

Bővebb információ 

KIHELYEZETT ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

A kecskeméti CSAKPont munkatársai márciusban kihelyezett szabadtéri ügyfélszolgálatot is tartanak, illetve térítésmentes pszichológiai-, mentálhigiénés- és jogi tanácsadást is biztosítanak az érdeklődőknek.

Helyszín: CédrusNet Kecskemét udvara (6000 Kecskemét, Kápolna utca 24.)

Bővebb információ

Regisztráció

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS E-LEARNING

Ha saját vállalkozás indítását fontolgatod vagy akár már el is indítottál egyet, akkor számodra is hasznos lehet a Vállalkozóvá válást elősegítő ismeretek elsajátítása című háromrészes online tananyagunk, amelyet előzetes regisztrációt követően ingyenesen elvégezhetsz. A tananyag az önismereti alapoktól indulva foglalkozik a vállalkozás tervezésével és az alapítással.

Bővebb információ 

Igénylés

VÁRJUK MUNKÁLTATÓK CSATLAKOZÁSÁT IS CSAPATUNKHOZ!

Munkáltatóként érdekes lehet számodra a családbarát szervezet és munkahely kialakítását segítő eszközök, valamint a különféle atipikus foglalkoztatási formák megismerése. A munkáltatók érzékenyítése és eszközök bemutatása a családbarát vállalati kultúra valamint működés megteremtésének támogatására című egyrészes online tananyagunk ebben nyújt segítséget.

Bővebb információ 

Igénylés 

KÉRDŐÍV AZ ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁSI FORMÁKRÓL

a kecskemeti

Munkatársunk, Nagy Renáta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának Emberi erőforrás tanácsadó MA levelező tagozatos végzős hallgatója. Részt vesz egy kutatásban, amelynek célja annak feltárása, hogy az atipikus foglalkoztatási formák térnyerésének mekkora szerepe lenne a kisgyermekes nők munkaerőpiaci helyzetének javításában.

Megköszönjük, ha lehetőségeitekhez mérten segítitek munkáját az ezen a linken elérhető kérdőív kitöltésével!

ELŐKÉSZÜLETBEN

CSAKCOFFEE: Tervezz, szervezz okosan!

VIDEÓ: projektünket, eredményeinket bemutató kisfilm

Rendezvényeinken a részvétel INGYENES, de előzetes regisztrációhoz kötött!

A férőhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, a hatályos járványügyi előírásoknak megfelelő létszámot és ültetési távolságot, higiéniás előírásokat betartjuk.

NYITVA VAGYUNK

a kecskemeti

A kecskeméti CSAKPont irodában előzetes időpontegyeztetést követően 2021 márciusában még elérhetőek az alábbi INGYENES tanácsadások:

✅ jogi tanácsadás

✅ pszichológiai tanácsadás

✅ mentálhigiénés tanácsadás

✅ szociális tanácsadás

A tanácsadás igénybevételének menete:

– a jelentkezéseket a csak.kecskemet@gmail.com e-mail címre várjuk, a téma megjelölésével, valamint telefonszám megadásával

– ezt követően telefonon egyeztetünk időpontot az érdeklődőkkel.

Online elérhetőségeink:

Facebook

Weboldal 

Sürgős esetben hívjatok bennünket a +36 76 737 193-as vagy a +36 20 331 7735-ös telefonszámokon!

FORDULJATOK HOZZÁNK BIZALOMMAL!

Terveinkről, rendezvényeinkről és kezdeményezéseinkről továbbra is hírlevelekben, honlapjainkon és Facebook-oldalunkon számolunk be, adunk tájékoztatást. Figyeljétek híradásainkat!

A kecskeméti Család- és KarrierPONT által szervezett programok az EFOP-1.2.9.-17 – 2017-00019 „Nők a családban és a munkahelyen” című standard felhívás keretében meghirdetett pályázat részeként valósulnak meg Kecskemét Megyei Jogú Város és a Kecskeméti Járás területén az AIPA Kft. és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület konzorciumi partnerek irányításával.

 

A kecskeméti CSAKPont csapata nevében

Szász Angéla

Kecskeméti Család- és KarrierPONT

Cím: 6000 Kecskemét, Reile Géza utca 22.

A Montázsmagazin korábbi cikke a témában

 

 

Hozzászólások