Az Ország Boltja 2020 üzleti verseny keretein belül idén is összemérték erejüket hazánk meghatározó e-kereskedelmi vállalkozásai. Az alig három éve indult Pelenka.hu a vásárlók visszajelzései alapján az év legnépszerűbb baba-mama boltja lett. A cég immár másodjára nyerte el ezt a címet, emellett a „Minőségi díj” kategóriában is felkerült a dobogóra.

Aranyat értek a Pelenka.hu elégedett vásárlói

Rövid életútja ellenére a Pelenka.hu máris többszörösen díjazott, a saját szegmensében piacvezető webáruházzá vált. A tavalyi év végén az „Év Internetes Kereskedője” versenyen az abszolút első helyen végeztek, míg idén több mint 1800 cég közül érték el dobogós helyezéseiket.

A most kihirdetett „Ország Boltja” verseny eredményei az online közösség szavazatai, valamint a fogyasztók vásárlás utáni értékeléseiből állnak össze, a szervezők ezek alapján rangsorolják a webáruházakat. A megmérettetés különlegessége, hogy egy mezőnyben versenyeznek egymással a kis- és középvállalkozások, valamint a multinacionális vállalatok. Ez az üzleti elismerés ezért is számít különlegesnek, hiszen a népszerűségi díj a teljes piac véleményét mutatja meg az egyre kiélezettebb konkurenciaharc pillanatnyi állásáról.
pelenka.hu

Idén még értékesebb a díj

A kisbabás élet körforgásában a Pelenka.hu igyekszik könnyebbé varázsolni a kismamák és a kisgyermekes családok mindennapjait. „Ez a díj idén még többet jelent, hiszen nemcsak a folyamatos kemény munkát és átgondolt stratégiát díjazták, hanem a pandémiás válság alatti helytállásunkat is elismerték – mondta Csereklei Zoltán, a Pelenka.hu ügyvezető igazgatója.

Hozzátette: „Az anyukákat támogató programjaink létjogosultságát is mutatja ez az eredmény. Bár a várandós időszak és a kisbabás mindennapok csodálatosak, egyben küzdelmesek is lehetnek. A pandémia kiszámíthatatlansága, a vírushelyzethez való alkalmazkodás az utóbbi időben még nagyobb terheket ró a családokra. Etikus kereskedelmi tevékenységünk és a vásárlói élmény megteremtése mellett igyekszünk további jó célokat is szolgálni, a közösséget próbáljuk segíteni.

A Pelenka.hu-ról

A Pelenka.hu 2018 nyarán azzal a szándékkal indult, hogy a kismamákat, kisbabás családok mindennapjait segítse magas színvonalú webshopos kiszolgálással, elérhető árakkal, valamint közösségépítő, támogató tevékenységével szolgálja ki az anyákat. A Pelenka.hu a mai napra az e-kereskedelemben a szegmensében piacvezetővé vált, napi szinten akár több ezer család is náluk vásárol.

A webáruházban egyre szélesebb termékkínálat érhető el, a klasszikus pelenka/törlőkendő mellett megtalálhatók a bébiételek-tápszerek, cumik-cumisüvegek, etetési-, babaápolási-, fürdetési kellékek, várandós és kismama termékek, de egyre erősebb a játék és könyvkínálatuk is.

Forrás: One On One Kommunikáció

Magazinunk korábbi cikkét az öko pelenkázással kapcsolatban  itt olvashatja.

 

Hozzászólások