Egy különös, de egyáltalán nem szokatlan témát boncolgat a Holnap határa című sci-fi film. A főszerepet Tom Cruise játssza, egy bizonyos Cage nevű fickót, aki kezdetben meglehetősen öntelt és gyáva, de közben teljesen megváltozik.

Miről is van szó? Cage egy sajtótiszt a hadseregben. A Földet egy idegen faj támadta meg jó szokása szerint, s oda egész Európa. Csak a jó öreg Angolhon tart még ki, de már nem sokáig. Az emberiség nagy reménye egy Rita nevű katonanő (Emily Blunt). Ő az, aki csak úgy aprítja a támadókat. Közeleg a sorsdöntő csata. Cage-t is bevetik az első sorban, aki azonban egy úgynevezett Alfával történt találkozás után képessé válik arra, hogy összekapcsolódjon az Omegával, az idegen entitázs agyával. Omegának az a különös képessége, hogy amint egy alfa meghal, úgy Omega visszaforgatja az időt, s kezdődik minden elölről. Persze erre Omega emlékszik, s így az emberiség minden egyes hadmozdulatáról már jó előre tud. Így szinte legyőzhetetlen.


Cage a mozivásznon vagy kétszázszor meghal, s mindig minden kezdődik újra. A cél az, hogy ő és bajtársnője eljussanak Omegához és megsemmisítsék őt. A történetet nem kívánom teljes részletességgel elmesélni, felesleges is, akit érdekel, nézze meg a moziban. Ott kiderül a történet vége is. Én inkább egy sokkal érdekesebb dologról írnék itt, nevezetesen az időhurokról. Hisz ez a történet központi filozófiája. Az időutazásról már többször írtam, ahol megemlítem az időhurkokat és az időparadoxonokat, de részletesen általában nem szoktam kifejteni, mert elég bonyolult. Most viszont kísérletet kell rá tennem, mert az a történet központi eleme. A kérdés pedig az, hogy létezhet-e az, ami a mozivásznon megtörténik?


Már maga az időutazás is nagyon bonyolult fizikai fogalom. Azt az elején le kell szögezni, hogy az időutazás bizonyos értelemben létezik, méghozzá a jövőbe. Ehhez Einstein relativitáselmélete ad támpontot. Aki egy nagyon gyors űrhajóba ül, mely a fénysebesség 99,99%-ával mozog, az gyakorlatilag a jövőbe utazik. Ugyanez a helyzet egy nagy gravitációjú tömeg esetében. Például egy fekete lyuk. Tehát el kell fogadnunk, hogy tudományos alapon a jövőbe utazás lehetséges. De utazhatunk e visszafelé az időben? Mert a filmben Omega visszapörgeti az időt, méghozzá úgy, hogy ő maga emlékszik a jövőre. Nos, ez már nagyon bonyolult kérdés. Első pillantásra nem is válaszolható meg.


Általában a fizikusok körében az az elfogadott, hogy az időben visszafelé nem utazhatunk, tehát nem mehetünk vissza a múltba. Ennek egyik oka az, hogy ilyenkor óhatatlanul is paradoxonok történnek. Ezek legegyszerűbb változata az, hogy egy tudós visszautazik 1 perccel korábbra, és mielőtt elindulna az időutazásra, lelövi saját magát. Ez elsőre nagyon bonyolultan hangzik. Lényegében itt arról van szó, hogy meggátolja azt, hogy elinduljon, de ha ő nem indul el, akkor ki lövi le? Ez egy paradoxon.


Ha visszautazunk az időben, számos paradoxon jöhet létre, azaz megváltozna a múlt és így a jövő. Kényünkre kedvünkre változtathatnánk a múltbéli eseményeket, így a jövő teljesen meghatározhatatlanná válna. Az univerzumban lévő ok-okozati kapcsolatok megszakadnának. Fő törvény, hogy az oknak meg kell előznie az okozatot. Ez a paradoxonok esetében felborul. Így sok tudós emiatt lehetetlennek tartja a múltba tett időutazást. Stephen Hawking végzett is egy kísérletet. Egy party-t adott az időutazók számára, de csak az esemény vége után tette közzé a meghívót azt remélve, hogy egy, a jövőből érkező látogató visszautazva még éppen beugorhatna a party-ra. Nos, senki sem volt ott a nagy tudós buliján, ebből arra következtetett, hogy még a távoli jövőben sem lehetséges az időutazás e formája.


A másik ok, mondják, hogy a múltba történő időutazáshoz féreglyukakra van szükség. Egy ilyen féreglyuk azonban makroszkopikus méretben nem stabil, pontosan azért, mert az egyik oldalon, a jövőben belépő sugárzás visszautazik a múltba, majd ismét belép a féreglyukba. Körbejár és eközben egyre erősödik, gerjeszti önmagát. Ez azzal jár, hogy tönkreteszi magát a féreglyukat. A féregjáratok egyébként olyan képződmények a téridőben, melyek a tér és az idő két pontját kötik össze. Például a jövőt a múlttal. Féregjárat úgy hozható létre, hogy nagyon erős gravitációs tér, vagy elektromágneses mező megbontja a téridő egységét. Ez gyakorlatban a fekete lyuk esetében valósul meg, illetve a Planck energiának nevezett energiasűrűség esetén. (Részecskegyorsítókban létrehozható lesz a nem túl távoli jövőben ez az energiasűrűség.)


Visszatérve a filmhez, Omega csak úgy ontja a paradoxonokat, hiszen újra és újra átírja a múltat és a jövőt. Ráadásul létrejön egy időhurok is, hiszen Cage újra és újra meghal, és kezdi elölről a napot. Mindig egy kicsit tovább jut előre. Azt lehet mondani, hogy ebben az időhurokban a foton körbejár, és ezáltal gerjesztődne a rendszer, azaz előbb-utóbb instabillá válna.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Ha az ok-okozati rendszer nem sérül, akkor kikerülhető a paradoxon. Ez esetben Cage örökre arra kárhoztatott, hogy az időhurokban szenvedjen, és onnan nem szabadulhatna. Ekkor nem sérülne a kauzalitás, minden egyes újabb kör az időben ok és okozat. Az idegen faj pedig esetleg megoldhatja azt, hogy a gerjesztő plusz energiát kivezeti a rendszerből, így az stabil marad. Még mindig nem tisztázott azonban az, hogy a múlt megváltozik, illetve Cage végül megszakítja az időhurkot. Erre vannak tudósok, akik azt mondják, hogy ilyenkor a téridő széthasad, és egy alternatív univerzum keletkezik. Ezt részletesen a multiverzum elmélet tárgyalja.


Összegzésként elmondható, hogy a film egy nagyon érdekes és nehéz fizikai és filozófiai problémát boncolgat, melyet nem könnyű igazán megérteni. Ennek ellenére nagyon szórakoztató és izgalmas. Kérdés azonban, hogy létezhet-e ilyen, vagy csak fantazmagória. Ezt még ma sem tudjuk egyértelműen eldönteni. A téma olyannyira képlékeny, hogy megérteni is nehéz, de remélem, valamennyire szemléltetni tudtam a problémát. Aki nem érti, javaslom, nézze meg a filmet, elemezze a cselekményszálat, és sok minden megvilágosodik számára.

-Garzó László-

2014. június 4.

Hozzászólások