A nepáli Kancsendzönga Természetvédelmi Területen forgatott felvételek a WWF egyik fajvédelmi küldetését kísérik nyomon. Tudósok, a helyi falvakban élő közösség tagjai és természetvédelmi szakemberek együttműködésében került műholdas nyakörv egy hópárduc nyakába.

hoparduc

A küldetés célja információszerzés: a nyomkövetésből származó adatok segítenek feltérképezni az állat vadászterületét, és határokon átívelő mozgását.

A 25 perces film bemutatja a csapat erőfeszítéseit, ahogyan a Föld harmadik legmagasabb hegycsúcsának árnyékában, hirtelen támadt hóviharban a világ egyik legrejtőzködőbb nagymacskáját próbálja becserkészni. Az öt éves, nyakörvezett példány az Omikhangri nevet kapta, a Kancsendzönga régióban található egyik hegycsúcs után.

 

Óriási jelentősége van az új technológiák alkalmazásának az eltűnőben lévő fajok megmentésében. A most kinyert adatok segítségével jobban megismerhetjük ezt a ragadozót, illetve csökkenthetjük a helyi lakossággal való konfliktusait is. Ez utóbbi nagyon fontos szempont: sajnos sok példányt ejtenek el állataikat féltő pásztorok” – mondta el Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

A teljes film itt tekinthető meg.

Forrás: WWF Magyarország

Hozzászólások