Idén először női versenyző, Vaslóczki OrsolyaBarackos buboréktortája” nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt ír ki. Az édesség hozzáadott cukor, fehér liszt, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül készült.

cukormentes_orszagtorta1

A győztest a Magyarország Tortájával, a Honvédség Tortájával és az augusztus 20-i ünnepi programok ismertetésével együtt hirdették ki az Országházban. A nagyközönség először augusztus 20-án és 21-én, Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által 2012-ben életre hívott verseny újdonsága idén az volt, hogy nem csak ipartestületi tagok jelentkezhettek, hanem az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége. Ennek az évnek a különlegessége az is, hogy a „Barackos buboréktorta” megalkotója, Vaslóczki Orsolya cukrász személyében női versenyző győzött, ami a Magyarország Cukormentes Tortája verseny 4 éves és a Magyarország Tortája verseny 9 éves fennállása alatt nem történt meg eddig.

A „Barackos buboréktorta” illeszkedik a magyar ízvilághoz. A sárgabarack karakteres íze a diókrémmel és a piskótában fellelhető pirított dióval harmóniát alkot. A meglepetés erejével hat a roppanós csokoládéréteg, de a kreáció legeredetibb eleme a torta tetején látható díszítés, melyet légpárnás fóliával formázott buborékmintásra a cukrász. A torta erről kapta a nevét.  A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján egy szelet 11,8 g szénhidrátot és 278 kcal-t tartalmaz. A vizsgálatokat a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végezte.

cukormentes_orszagtorta2

Az idén 10 éves Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel az volt, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó sütemények iránti egyre növekvő igényre. A versenyzők a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistából válogathattak.
A fődíj egy Kenwood professzionális robotgép, a győztes Vaslóczki Orsolya (Horváth Cukrászda, Budapest) számára. A verseny főtámogatója, a 77 Elektronika Kft. különdíját „A leginnovatívabb receptért” a Raj Ráchel Tortaszalon Diós-vaníliás csipkebogyó tortája kapta. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány különdíját az Álomsüti Cukormentes Cukrászda érdemelte ki a Körtés csokimousse tortával. A győztes és a két különdíjas torta nemcsak a cukorbetegek választása lehet, hanem azoké is, akik ügyelnek arra is, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyasztanak.

A 2015-ös díjazottak

A 2015-ös díjazottak

 

A zsűri elnöke Nándori László, aranykoszorús cukrászmester volt, aki 2013-ban és 2014-ben is megnyerte a versenyt. A zsűri tagjai Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége dietetikusa, Vadon János, rádiós műsorvezető, Jókuti András, a Világevő gasztroblog szerzője, Márk Szonja, cukrászmester, Dr. Bibok György, diabetológus, a 77 Elektronika Kft. orvos-igazgatója, Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója, Soltész Erzsébet, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa és Mautner Zsófia, műsorvezető-gasztroblogger, tiszteletbeli zsűrielnök voltak.

zsuritagok_2015

Erős Antónia és Vadon János is a zsűri tagjai voltak

Az idei Magyarország Cukormentes Tortája versennyel az ipartestület tavaly elhunyt elnökére, a kiváló cukrászmesterre, Pataki Jánosra emlékezett az alapítvány, aki a kezdeményezés lelkes támogatója volt.

A Magyarország Cukormentes Tortája program részeként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is meghirdette a Háziversenyt nem szakképzett cukrászok és lelkes otthonsütők részére, melyre augusztus 14-ig várják a pályamunkákat. A fődíj egy Kenwood robotgép, de két különdíj is gazdára talál majd a valódi magyar vércukormérők fejlesztője és gyártója, a 77 Elektronika Kft. és a HerbaHáz jóvoltából.

Hozzászólások