Száz esztendeje, 1923. szeptember 15-én, 62 éves korában hunyt el Rákosi Viktor. Ugyanúgy író és újságíró volt, mint a nála 12 évvel idősebb testvére, Jenő. Ám míg Rákosi Jenő harcosabb publicista, sőt némiképp dilettáns irodalmár is volt, Viktor csöndesebb, finomabb tollú robotosaként szolgálta az irodalmat. Azok közt tartjuk számon, akiket hol elfeledünk, hol meg némiképp újra előkerül a nevük.
 
rakosi viktor
Akadnak, akik elsősorban a regényei valamelyikéből ismerték meg: az 1848-as témájú „Korhadt fakeresztek„-ből vagy pedig az erdélyi kisebbség sorsával foglalkozó „Elnémult harangok„-ból. Van azonban Rákosi Viktornak egy másik arca avagy írói területe. Országosan ismertté, népszerűvé ugyanis épp a bőven áradó humoreszkjei tették. Nyelvi emlékezésünkben Rákosit mint humoreszk-írót idézzük meg. 
 
Legelőször azonban olyat idézünk tőle, ami élőszóban hangzott el. Egy jól poentírozott bökversben valóban önmagát adta a vérbeli humorista. Tóth Béla idézi vaskos gyűjteményében azt az anekdotát, amelynek fő alakja egy lapszerkesztő tanár, Kerekes Sámuel. Félelmetes rögtönző poéta hírében állt. Verhetetlen volt a rímfaragásban; ellenfeleit mindig lehengerelte. Ám egy kolozsvári banketten elérte a vég. Adjuk át a szót Tóth Bélának:
 
„… Miután visszavert rímeivel vagy száz közbeszólást, Rákosi Viktor (Sipulusz) egyszerre azt kiáltotta rá:
Kerekes Sámuel!
Én téged …. bámuel!”
A rigmusok mesterébe belehalt a szó. Erre nem tudott kádenciát. Sápadtan ejtette le a vizes poharat, fogta köcsögkalapját … s eltűnt. Nem látták többé semmi lakomán. Esztendőre pedig meghalt.”
 
Őszintén sajnáljuk Sámuel mestert. Pedig eszébe juthatott volna rögtön egy ilyesféle replika: „Idefigyelj, Sipulusz,: / Vigyen el a lupulusz!” Azaz: a farkaskölyök, szó szerint a kis farkas … Igen, Sipulusz. E felvett néven írta-ontotta Rákosi Viktor a humoros írásait. Jól választott álnév ez, mindenképp arra vall, hogy viselője igen kedvelte a szójátékot. A latin sipunculus /ejtsd. szipunkulusz/ vagy rövidebben sipulus /szipulusz/ a szökőkút csövét jelenti. E cső, számos parkban tanúi lehetünk, vidáman szétfröcsköli a vizet.
 
Kitűnő álnévválasztás volt ez Rákosi részéről. Hegedüs Géza szerint ugyanis ez az „áradó ötletű humorista évtizedeken át csak úgy árasztotta-fröcskölte magából az egész országot nevettető fura históriákat, képtelen történeteket, nemegyszer már a legmodernebb abszurdokra emlékeztető mulatságos képtelenségeket”.
 
Hegedüs szinte a magyar Mark Twain-t látja Rákosi Viktorban. Hatása a kortárs Heltai Jenő, Karinthy mellett akár Rejtő Jenőre és másokra is kiterjedhetett. Következzék két úgynevezett meséje. Úgy vélem: ha ezeket Örkény István írta volna, bizonyára az egypercesek tartományában lenne a helyük.
 
A Sárosfürdő
 
Pál egy napilapnál korrektor volt. Mint korrektor mindennap későn feküdt le és későn kelt föl.
Nejét Elvírának hívták. Csúnya volt és kellemetlen. csakis egy korrektor vehette el, aki  a nappalt, a világosságot átalussza. Két gyermeke és a ballábán reumája volt. A reumája miatt minden délelőtt a Sárosfürdőbe ment.
Egy napon Pál a szokottnál korábban kelt föl és mit látnak szemei? A feleségére a kapuban egy fiatalember várt és karonfogva távoztak.
Morál: Ki korán kel, aranyat lel.
 
Mesés-könyvemből: Negyedik mese
 
Egy kisfiú a Duna partján sétált és beleesett a folyamba. Látta ezt egy országgyűlési képviselő és nem ismervén a vizek mélységeit, utánavetette magát. Mindketten vízbe fulladtak.
Ebből a meséből kétféle tanulságot meríthetünk. Első számú morál: Ha kisfiú vagy, ne menj a Dunapartra sétálni. Második számú morál: Ha országgyűlési képviselő vagy, tanulj meg úszni.
 
Betű … nyelv, sőt nyelvek … Minderről érdekes fejtegetés olvasható az „Egy kisdiák emlékeiből” című Rákosi-írásban. Csak zárójelben: a futólag említett „magasabb iskolák”-on a pesti piarista gimnázium is értendő!
 
„… Egyszer a mester úr kijelentette apámnak, hogy már az ábécé mind a huszonnégy betűjével tisztában vagyok; nemcsak rá tudok bökni ujjammal a kérdezett betűre, hanem ki tudom mondani, kettőt, hármat is egymás után, sőt ha nagyon megszorítanak, le is írom. Apám belátta, hogy ezzel a falu tudományos kincseit teljesen kiaknáztam s most már magasabb iskolákra van szükségem. …
 
Nagy dolog az, kérem, mikor az ember rájön arra, hogy egypár egymás mellé állított betűből nem az jön ki például, hogy „kutya”, amit megért, hanem az, hogy „mensa”, amit nem ért meg. Az ember, akarom mondani a gyerek nevet rajta s elgondolja, hogy de bolondok azok, akik arra, hogy „asztal”, azt mondják, hogy „mensa”. … Ezt a bolond dolgot úgy hívják, hogy latin nyelv.
 
De még bolondabb dolog az, mikor az ember egyszer csak szép gömbölyű helyett elkezd csúf szögletesen írni s ezekből a szögletekből azt olvassa ki, hogy „Tisch”, aztán ez is annyit tesz, hogy „asztal”. Mármost nekem három asztalom van: mensáról reggelizem, asztalról ebédelek és Tischről vacsorálok. Az igazat megvallva én legkevésbé szerettem ezt a Tischt, mert ez volt a legnagyobb úr a három közül, ezt mindig meg kellett „derdiedasz”-olni….”
 
Szavak … Szómagyarázatok … Sipulusz-Rákosi ezekben is jeleskedik humoreszkjeiben. „A zsiráf” sztorijában beszédbe elegyedik az állatkert ismert lakójával; ebből idézünk:
 
„- Ön foltos nyakorján! – ordítám rekedt dühvel. ….
– Ez aljas rágalom – szólt a zsiráf – én zsiráf vagyok, punktum.
– Igen, ön zsiráf Olaszországban, zsiráf Franciaországban, sőt zsiráf Angliában is, de Magyarországon ön mint foltos nyakorján szerepel.
Az ott lévő Terka egy tankönyv nyomán ezt erősíti meg:
– Úgy van. Ön foltos nyakorján. Pfuj! Micsoda név. Többet rá sem nézek erre az utálatos állatra.
– Nem olyan csúnya név az – szólt megtört hangon a zsiráf -, hisz hasonlít az Adorjánhoz, az pedig csak szép.
– Az Adorján szép. A foltos Adorján már csúnya. De a foltos nyakorján! … Ez már irtóztató. …”
 

Üdítő olvasnivalókat kínál egy-egy Rákosi Viktor-kötet. Sziporkás szómagyarázatok, afféle nyelvöltögetések sora. Derűvel hajtunk fejet Sipulusz emléke előtt. 

 
Holczer József