Fény, sok-sok fény, a művészet, az együttgondolkodás fényei világították meg a kultúra értékeit Jobbágyiban, a fesztiválon 2024. május 25-én. Ötödik alkalommal került megrendezésre a Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztivál, amely elsősorban Bari Krisztián költőnek köszönhető. Az ő személye mellett a meghívott művészek, alkotók névsora garanciát jelentett a színvonalas műsorra, amit a gondos szervezés, a pontos időbeosztás jellemzett. Idillikus környezetben, Jobbágyi település Faluházában, illetve annak gondozott, hatalmas kertjében zajlott az esemény.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Bari Krisztián

A fesztivál megálmodójával, Bari Krisztiánnal beszélgettem a rendezvény koncepciójáról, céljáról, sikeréről, költői életútjáról.

Immár hagyománnyá vált ez a kulturális rendezvény, ahol a művészet minden ága képviseltette magát a meghívott alkotók által. Zenészek, irodalmárok, festők, szobrászok érkeztek az ország különböző pontjairól, hogy együtt képviseljék a kultúrát, a művészetet.

Milyen céllal indítottad útjára a Jobbágyi fesztivált? Mi motivál évről évre az esemény megrendezésére?

Budapesten láttam hasonló fesztivált egy művészeti klubban. Részben ennek kapcsán fogalmazódott meg bennem, hogy haza kell hoznom az ötletet, a falumban is létre kell hoznom a kortárs művészeti fesztivált, másfelől az a fajta fájdalmam, ami annak a hiánya volt, amit régen tapasztaltam a falumban, a kulturális élet csaknem teljes hiánya. Gyermekként megfogadtam azt, ha bármit tehetek a falumért, a kultúráért, meg fogom tenni. Erre 2019-ben ért meg az idő.

Elsőnek csak kis rendezvényt szerveztünk meg a költészet napjához kapcsolódóan. A motiváció kézenfekvő volt, mivel a kultúra a helyi honvédség anyagi megvonásával gyengélkedett, volt egy feladat. A fénykorában lévő város szintű Jobbágyi kulturális életét valakinek, illetve valakiknek vissza kellett állítani, méltó helyére emelni. Ekkor folytam bele a falum kulturális életébe szervezőként is. Majd később Budapest felé és folyamatosan nyitottam az ország több pontja, kulturális programot szervezői felé.

Az én hitvallásom a közös értékeinknek a kultúrával való ápolása együtt. Mindemelett fogható volt az emberekben a szeretet utáni vágy, a kultúra utáni szomj. Ezt próbáltam az alkotókkal, és teszem azóta is, és művészettel szolgálni. Hála istennek, az alkotók az évek során egy szív- és egy lélekként mögém állnak az egész országot átfogóan. Ez a küldetésünk, érző, látó alkotókat, közönséget, generációt neveljünk a jövő Magyarországának. Szívvel, lélekkel, kultúrával, magyarsággal bármely nemzet fiai is vagyunk, magyar a vérünk, egyek vagyunk.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Öt év elegendő idő a tapasztalatgyűjtésre. Mit gondolsz, sikerült a terveidet megvalósítani? A fesztiválhoz fűzött reményeid valóra váltak?

Úgy érzem, igen, beteljesültek a reményeim, amelyeket a rendezvényeimhez, fesztiváljaimhoz fűztem. Épp az idei 5. Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztivál volt rá a bizonyság. Egy évtized művészeti törekvéseim értek be. Mivel nem csak a különböző díjazott alkotók jelentek meg az országból, de a média is jelen volt. A Duna TV, a Nógrád Megyei Hírlap, mellette a mi falunk újságja, a Jobbágyi Hírek, az Isaszegi Hírek, és most még az Önök magazinja is megtisztel minket, és tudósít nem csak az én személyes munkásságomról, de erről a fesztiválról is.

Ez ünnep, ez a kultúra győzelme. Amit mindannyian tovább hordozhatunk a hétköznapjaink szürkeségében is, mint életörömet fakasztó fényforrást. Az egységes gondolkodás, adni akarás itt és most kézzel foghatóvá vált. Üzenetként most Jobbágyiból, a falunkból képviselve a szeretetet, ami mindennél erősebb. Legyőzi az egót, az anyagiasságot és mindazt, ami embereket és kultúrákat szétválaszthat. Az az a híd, amit büszkén építettünk fel, és bátran használunk.

Nyilván fesztiválról fesztiválra alkotótársaimmal is egyeztetve, a közönségünk véleményeit is figyelembe véve igyekeztünk azt a bizonyos lécet feljebb tolni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egyre színvonalasabb műsort tudjunk adni. A tanúságot minden esetben beépítettük a következő rendezvényeinkbe.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Baranyi Ferenc és Bari Krisztián

Mi alapján állítod össze a meghívottak listáját? Van-e létszámkorlátozás a művészek, a vendégek tekintetében?

Az eddigi lista szempontjai között szerepelt az is, hogy hasonló programszervező is legyen köztük, épp a tapasztalatcsere miatt. Többféle művészeti ágat képviseljenek, hajlandók legyenek a közös gondolkodásra. A művészetet nem megélhetési forrásként kezeljék, sokkal inkább szolgálatnak, egyfajta nevelési módszernek is, ami a lélek legfinomabb rezgése. Nyilván eddig a létszámban meghatározó volt 30 fő, ebben többféle művészeti ág pontos időbeosztásával.

Ami még eddig jellemző volt, az alkotók szintkülönbsége művészeti szempontból. A jövőben úgy gondoljuk, ez a szereplői létszám megfeleződik, és egyre inkább el fogunk mozdulni a színvonalasabb műsor felé. Nem volt meghatározó sosem, kinek milyen díja van, ki kinek a valakije. Ez továbbra sem lesz szempont. Csupán arról van szó, hogy jobban fogunk a művészeti színvonalra figyelni, a tőlünk megszokott tűzzel, szenvedélyes alkotói munkával.

A teljesség igénye nélkül említs néhány jeles alkotót, akik részt vettek a fesztiválon, akár már a korábbi években is!

Bacsa Ferenc ének és gitárművész, Payer Imre József Attila–díjas költő, Szepesi Zsuzsana nyelvész, esztéta, költő, Suhajda Attila előadóművész, Dévai Nagy Kamilla énekművész, Rostás Árpád fafaragó művész, Ari Fabbro költő, tanár, Dombrádi István szobrász, Keresztes Ferenc festőművész, Pisch Ferenc költő, előadóművész, Streit Gábor Bora költő, kultúrportál működtetője – csak néhány alkotó a több mint 200-ból, akik a Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztiválon szerepeltek.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Bacsa Ferenc ének-és gitárművész

A rendezvény egyik fénypontja a díjátadó volt. Milyen elismerésről beszélünk? Mit tudhatunk az alapítókról? Ki lett az idén a díj boldog tulajdonosai?

Néhai Rostás István barátomról neveztem el az általam létrehozott díjat. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezt egy többtagú alkotó alkotótársakból, a barátaimból álló zsűri minden évben a fesztivál keretein belül kiossza egy alkotónak. Rostás István Posztumusz életmű–díjas néhai költő barátomról elnevezett díjat idén Tóth Olivér költő kapta. Mindamellett idén Szurasenko Dániel, a Nemzetközi Béketeremtők Ligájának elnöke egy 3 napos kirándulást ellátással a tejes családnak a díj mellé ajándékozott.

Gondos odafigyelést, szervezést igényel egy ilyen nagy horderejű, sok embert mozgató rendezvény, amely ráadásul vendéglátással is egybekötött. Kik a segítőid? Kikre számíthatsz az előkészületi és a szervezési munkában?

Elsősorban a családom, akik a segítőim minden évben. Viszont nem ritkán alkotók, idén tejesen ismeretlen színművész is segítette a fesztivál vendéglátását. Idén elmondhatom, több, mint hat alkotótársam, a Jobbágyi Önkormányzat a kezdetektől, illetve amire nem volt még példa, két helyi cigányember, Bangó Ádám és testvére, Bangó Attila támogatták. Természetesen a feszten is részt vettek. Az alkotók mellett a saját falum, Jobbágyi lakosságát is meg tudtuk mozgatni, többek idén el is jöttek, ezt már biztató jelnek látjuk.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Tóth Olivér költő kapta az idén a Rostás István-díjat

Mögéd állnak támogatók, akik biztatnak, erőt adnak a folytatáshoz Jobbágyiban?

Mindenképpen erőt adnak. A mindig jelenlévő saját forrás beépítése mellett azt veszem észre, egyre inkább segítőkészek az emberek. Léleképítő jelenségnek élik meg a fesztet, és más kis rendezvényeinket is. Sok esetben jelentős anyagi terhet leemelve a vállunkról támogatásaikkal. Nem szeretnénk elkiabálni, de úgy néz ki, jelentős támogatói lehetnek a fesztnek a jövőben, ezzel is biztosítva a még színvonalasabb műsort. Bizakodva, reményteljes befogadó szeretettel nézünk a jövő felé.

A kultúra lételemed, de a segítőszándékodról, jótékonyságodról se feledkezzünk el. Létrehoztál egy alapítványt a beteg gyermekek segítésére. Mit takar ez pontosan? Kik működtetik az alapítványt?

Igen. Létrehoztuk a Művészettel a Beteg Gyermekekért Alapítványt. Ahogy a nevében is benne van, beteg gyerekek segítésére jött létre művészbarátaim segítségével. Sajnos, feleségemmel nem lehet egészségügyi okokból gyerekünk, ez motiválta az alapítvány megszületését. Egy barátommal, Streit Gábor Borával találtuk ki, aki nem mellesleg az elnöke, én az alapítója és négy kuratóriumi tagunk van.

A kezdeményezésünkhöz alkotó barátaink egy emberként mögé álltak, így hoztuk létre az alapítványunkat, ami lassan 2 éves lesz. Eddig 7 gyereket segítettünk tárgyakkal, édességgel, némi pénzmaggal és a szülőknek kis erő, vigasz nyújtásával. Ahogy kapunk, úgy továbbadjuk. Sajnos ez csak egy csepp a tengerben, de tesszük a dolgunkat. Az alapítványunkat ezen a számlaszámon lehet támogatni: 11741024-24148115

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Suhajda Attila előadóművész

Tollforgató ember vagy, beszéljünk a költői életutadról! Messziről indultál, és nagy utat tettél meg, s ez az életút nehézségeket is hordozott. Hol születtél, milyen volt a gyermekkorod? Honnan hoztad az irodalom, a költészet iránti érdeklődésed?

Hevesen születtem 1981-ben. A mélyszegénység perifériáján élő cigányember vagyok. Küzdelmes út van mögöttem. Egyszerűen, szolidan élek egyszerű igényekkel. A 8. osztály elvégzése után egy idős könyvtáros bácsi volt az első, aki hatott az irodalom és a művészetek útjára való lépésemben. Majd 2017-ben, amikor érettségire jelentkeztem, már volt egy alkotói baráti köröm.

Mindamellett megváltozott munkaképességem is motivált, amit egy korábbi kullancsfertőzés okozott. Fizikai képességeim megváltoztak, a szellemiek maradtak épek. Így az élet kijelölte az utat számomra. A művészetek, a tanulás és a folytonos tenni, fejlődi akarás útjára állított, amit azóta is járok. Az anyagi és az említett okok együttesen motiváltak az érzelmeim túlcsordulása mellett az irodalom és a tanulás felé.

Jelenleg is tanulsz. Hol folytatod felsőfokú tanulmányaid?

Jelenleg Budapesten, a Dakó utca 11-ben lévő Wesley János Lelkészképző Főiskolán pedegógia és bölcsész szakos elsőéves hallgató vagyok, állami ösztöndíjjal.

Mikor kezdtél el verseket írni, és milyen indíttatásból?

2015-től írok verseket. A nehéz, küzdelmes hátterem és az érzelmeim túlcsordulása adta kezembe a tollat. Aztán egyre több olvasóm és későbbi alkotótársam biztatott, helyem van a pályán. Így azóta is maradok, és csiszolgatom irodalmi utam.

Megváltoztatta az életed az írás?

Mindenképpen. Kiegyensúlyozottabb lettem. Egyfajta terápia, gyógyír a lelkem számára az írás. Azzal, hogy örömet is tudok okozni másoknak, az külön ajándék.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Streit Gábor Bora költő, fotóművész, a Beteg Gyermekekért Alapítvány elnöke

Hol olvashatják verseid az érdeklődők?

A verseim a facebookon, Bari Krisztián alkotói oldalamon találhatók. Néhány versvideóm, amit előadóművész barátok tolmácsolnak tőlem, youtubon hallható. Illetve időnként a Délibáb Művészeti Magazin, a Gondola Kulturális Magazin közölte a verseim, néhány esetben más egyéb fórumokon is jelen vagyok.

Kit tartasz mesterednek? Kik a kedvenc íróid, költőid?

Kedvencem József Attila, akár mesteremnek is nevezhetném, de szeretem Ady Endrét, Váczi Mihályt, Radnóti Miklóst, Daróczi Choli bácsit, Lakatos Menyhértet. Ugyanakkor a romantikus szépirodalom kedvelője vagyok.

Verseid olvasva tapasztaltam, inkább a szabadvers áll hozzád közelebb. Miért választod üzeneteid közlésére inkább e formát?

Bár vannak kötött formájú verseim is, de úgy éreztem, szabadabb vagyok ebben a formában, és jobban át tudom adni a lelkem az olvasóimnak.

„Cseppnyi fény vagyunk. Add tovább a fényed!” – az V. Jobbágyi Művészeti Fesztivál mottója

Képzőművészeti alkotások a fesztiválon

Az érzéseid, gondolataid szinte áradnak sorról sorra. Talán ez is indokolja a kötetlen vers választását. A jelenben élsz, a tenni akarás jellemez. Ennek egyik legszebb példája a Most kell című versben olvasható. Egyetemes létérzéseket szólítasz meg: „Állandó jelenben, mindenre készen, veszteni valóm nincs, élek teljes tűzzel, szenvedéllyel.”

Egy jobb világ reményében bízol, s erre biztatsz másokat is: „Biztatlak téged is barátom! / Egy jobb világ tán’ nem csak álom.” Így szól a lelked zenéje, melyben benne rejlik a szabadság utáni vágy, a félelem nélküli jövő képe is felsejlik: „Nem félni, mit hoz a / holnap – csak élni szabadon” – összegzed vágyad a Csak élni szabadon című versedben. Verseidben a „távolban lebegő cél” mellett fölzeng a tisztaság, a tisztesség utáni vágy, miként a szeretni és szeretve lenni érzése is.

Kedves Krisztián! A magam és szerkesztőségünk nevében kívánok további kitartást, erőt a „távolban lebegő” célod eléréséhez, terveid, álmaid megvalósításához.

Köszönöm a lehetőséget. Szeretettel, megbecsüléssel feléd, a szerkesztőség és a magazint megtisztelő olvasók felé. Köszönöm a figyelmet. Tisztelettel: Bari Krisztián

 

BARI KRISZTIÁN VERSEIBŐL

Csak élni szabadon

Egy jót nevetni
a szomszédon.
Sétálni nagyokat.
Csak élni szabadon,
csak erre vágyom.
Nem félni, mit hoz a
holnap.
Örülni minden tiszta
szónak.
Egy kósza bóknak,
jóleső szerelmes
csóknak.
csak ennyit szeretnék.
Melegben árnyékban lenni,
szomjas lelkem
hűs folyókhoz terelni,
csak ennyit szeretnék.
A homokban mezítláb járni,
kicsit újra gyerek lenni,
minden gondot gyorsan elfeledni.
Két karodban megpihenni,
csak ennyit szeretnék.
Átélni folyton mindazt,
ami mára csak
emlék.

Ott valahol

Megyek, megyek,
mindegy hová.
Alig látok tovább az
orromnál.
Sötét kor vesz körül,
sok rossz szellem
nyelvet rajtam köszörül.
Most a sötétség honol,
bár itt élek benne, mégsem
otthonom.
Saskarmok tépnék csontomról le a húst,
sok hazug szó, ami nekem szemet szúr.
E világ nem az én világom!
Kívülálló vagyok egy földi és égi határon.
Megyek, megyek,
szemem elé egy cél kéne,
mely a távolban ott lebeg.
Ott valahol, mintha valami
látszana, most tán nem a képzelet játszik velem.
Most béna öntudatlanná vált az egyik felem.
Csak nézek ki a fejemből,
hogy lett mindez, mit egykor úgy szerettem, értéktelenné.
Fogy a talpam alatt a biztos talaj, a végére csak egy szavam
marad.
Hol marad mindaz, ami szép volt…
Csak távolodom, egyre számolom léptem, kopog az idő a hátam mögött,
az is jött a sorstól, amit nem is kértem.
Hol van mindaz, amire vágytam…
Merengek magamban,
hányszor jártam magányos úton.
Hányszor vágytam női keblet,
ölelést, vagy csak azt, valaki vigaszt nyútson, szóljon…
Bármit, csak megtörje ezt a fájó
csendet, ami körülvesz, miközben menetelek.
Valahol ott a távolban,
vagy a másvilágon
jut nekem babér.
Csókkal köszönt ott
egy angyal egyetlen jó szavamért.
Lassan megértem csendben,
mi dolga van ennek a világnak,
kinyílt az ajtó, azt hiszem
megérkeztem…

Most kell

Múltad és jövőd nem kérdezem,
csak az számít, hogy most én itt vagyok, és te is velem.
Nem fáj az, ami elmúlt, nem sóvárgok a jövő után.
Most kell, hogy éljek, minden más lesz ezután.
Miért aggódnék a holnapért?
Csak a most, az számít.
Mondom, biztatom magam.
Most élj!
Most érezd!
Most tedd, amit tenned kell!
Állandó jelenben, mindenre készen,
veszteni valóm nincs, élek teljes tűzzel, szenvedéllyel.
Most kell, hogy tedd!
Biztatlak téged is, barátom!
Egy jobb világ tán nem csak álom.
Most tedd, amire késztet a lélek,
meglásd, ha hiszed, célod eléred.
Most kell, hogy szeress
Most kell, hogy szenvedj.
Most kell, hogy élj!
Szépen szól a rend.
Hallod lelkedben ezt a zenét?

 

Orosz Margit

Kapcsolódó cikkünk