A Müpa huszonnégy órás „Bach-virrasztást” tart: március 21-én lesz 330 éve, hogy megszületett a barokk zene legjelentősebb hatású komponistája, az újkori zeneművészet egyik legfontosabb „etalonja”, Johann Sebastian Bach.

Holiday cheer will be in abundance as the Folsom Symphony performs ?A Joyful Celebration? on Dec. 10 and 11. Included in the program are works by Johann Sebastian Bach. Photo, public domain

Szerte Európában készülődnek az évfordulóra, a Müpában március 20-án este tíztől 21-én este tízig neves magyar és külföldi orgonaművészek tolmácsolásában csendül fel a szerző összes jelenleg ismert, orgonára írt műve. A Bach24 egyúttal az idén tízéves intézmény fennállásának eddigi leghosszabb koncertfolyama lesz, ahol akár babzsákon heverészve is lehet orgonamuzsikát hallgatni.

Többen állítják: ha Bach nem írt volna orgonaműveket, másként alakult volna a hangszer fejlődése, sőt, ma már talán nem is létezne. Változatosságában és terjedelmében egyaránt rendkívül jelentős termésről, közel huszonnégy órát átölelő zenéről van szó, amit valóságos zenei „teljesítménytúra” bemutatni. Ez adta az ötletet Fassang László orgonaművész, a Müpa orgonakoncertjeinek szerkesztője számára, hogy péntek estétől szombat estig tartó koncertfolyamot szervezzen az évforduló köré. Az európai orgonajáték számos csillaga érkezik Budapestre a Müpa meghívására: többek között Michel Bouvard, a családjában már a harmadik nemzedéket képviselő francia orgonista kezdi a sort péntek este tízkor, és Christoph Bossert német professzor zárja szombaton este.

Müpa nappali fotó

Fotó: Művészetek Palotája

 

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tizennégy koncert lesz: éjféltől reggel nyolcig hét kiváló magyar orgonista váltja egymást, és szinte megszakítás nélkül zajlik a program, napközben pedig kétóránként kezdődnek a műsorok. A koncertfolyam nemcsak hossza, hanem kötetlensége miatt is egyedülállónak ígérkezik: a nem helyre szóló jegyeknek köszönhetően éjjel kipróbálható, milyen élmény a színpadról babzsákon heverészve hallgatni a muzsikát, és a kíváncsibbak kísérletezhetnek azzal is, hogyan szól az orgona a kiváló akusztikájú terem különböző pontjaiból hallgatva. Az éjszakai koncerteket fényfestés teszi még élvezetesebbé. A Müpa további tereiben is Bachhoz fűződő élményekkel lehet felfrissülni: lesz folyamatosan nyitva tartó Bach-Café, szombat délelőtt és kora délután nyitott orgonaműhely, sőt orgonaleckét is vehetnek azok, akik szeretnék kipróbálni ezt a csodálatos hangszert. A belépők változatosak, egy-egy hangversenyre is lehet jegyet venni, de napszakokra (Bach Nacht és Bach Tag), és természetesen az egész, különleges élményt kínáló teljes huszonnégy órára is váltható bérlet (Bach24).

 

A Müpa orgonája

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem impozáns hangszere az utóbbi hét évtizedben épített legnagyobb hangversenytermi orgona Európában. 2006-ban avatták fel, egy évvel fiatalabb a neki otthont adó auditóriumnál. A hatalmas méretű instrumentum 92 regiszterrel, 5 manuállal és 6804 síppal szólal meg, működtetéséhez a pódiumra kitolható mobil játszóasztal csatlakozik, amit gyakorta választanak a fellépő művészek, hiszen segítségével közvetlenebb kapcsolatba kerülhetnek a közönséggel.

 

2015. március 20., 22.00 – március 21., 22.00
Bach24
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Előcsarnok, Üvegterem

Bővebb információ

A Bach24 esemény a Facebookon

Hozzászólások