Húsvét után, április 9-18. között rendezi meg a Budapest Brand Zrt. a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF), amely 2021-ben ingyenes lesz, és 10 napon át online formában jelentkezik.

2021-ben

A szervezők ezzel a kulturális élménysorozattal segítenek a hónapok óta korlátozások között élők számára elviselni a bezártságot, egyben folytatják a felbecsülhetetlen értékű fővárosi fesztivál hagyományát.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál 1981 óta az ország egyik legnagyobb és legnívósabb kulturális fesztiválja. A több generáción és politikai rendszeren átívelő összművészeti eseménysorozat 40 éve állít színpadra meghatározó hazai és külföldi előadókat, egyedülálló kulturális színfoltot teremtve a fővárosban.

A pandémia miatt a fesztivál 2020-ban elmaradt, és már most is sokan temették, Budapest azonban idén újraéleszti a hagyományt. A négy évtizedes múlttal bíró sorozat a város számára kiemelten fontos jelentést hordoz, hiszen 2021-ben is karnyújtásnyira hozza a kultúrát a városban élőkhöz és az idelátogatókhoz.

A BTF mindig is világszínvonalú eseménysorozatot jelentett idehaza, amelyet a magyar tehetség és a külföldi sztárok jelenléte keretezett. A közönség számára pedig 40 éve nyújt igazi fogódzót a tavaszi időszakra, találkozási, művelődési és szórakozási teret kínál családoknak és barátoknak. Múltjával, az általa megszólítottakkal történelmileg elvitathatatlanul Budapest részévé vált.

Hogy miben lesz mégis más és új az idei fesztivál?

Az online megvalósulás miatt 2021-ben előtérbe kerülnek a vizuális tartalmak. A szervezők mindennap egy highlight eseménnyel készülnek, ami méltó módon merít a fesztivál 40 éves tradíciójából. Ezeket mai, aktuális kísérőrendezvények egészítik ki, összekapcsolva a múlt hagyományát a jelen irányaival.

Az idei fesztivál így egyfajta virtuális, retrospektív tárlata lesz az elmúlt évtizedeknek, miközben friss eseményekkel és élményekkel látja el a képernyők előtt ülőket. Minden előadás ingyenesen követhető lesz az online felületen.

A Budapest Brand Zrt. médiapartner bevonásával biztosítja, hogy minél szélesebb körben elérhetővé váljon a fesztivál.

A pontos programokat később, az eseménysorozat indulása előtt jelentik be a szervezők, de addig is jegyezzük meg a dátumot: 2021.04.09-18.

 

A 2019-es BTF legjobb pillanatai: itt
A Budapesti Tavaszi Fesztivál Facebook oldala: itt
A Budapesti Tavaszi Fesztivál Instagram profilja: itt
A fesztiválról bővebben itt olvashat.

Forrás: Budapest Brand Zrt.

 

Magazinunk egy korábbi Budapesti Tavaszi Fesztiválról szóló cikkét itt olvashatja.

 

 

Hozzászólások