Híres versében Kisfaludy Károly „nemzeti nagylétünk nagy temetőjének” nevezi Mohácsot. Valóban az volt?

A magyar hadtörténelem három katasztrófát tart számon: a muhi csatát, Mohácsot és a Don-kanyart a II. világháborúban. A muhi csatát követően IV. Béla királyunk újjáépítette az országot. Mi történt Mohács után? Végzetes katasztrófa volt-e valóban?

A csatában egy 20.000 fős magyar hadsereg a háromszoros túlerőben lévő török sereggel állt szemben. A fővezér, Tomori Pál kalocsai érsek a magyar lovasság támadásában látta a megoldást. Ez kezdeti sikereket hozott, majd a török tüzérség fölénye megtörte, és a csata tragédiába fulladt. A vezérek, köztük Tomori Pál, hősi halált haltak, a katonák nagy része elesett. A király, II. Lajos menekülés közben a Csele-patakba fulladt. (Egyes források szerint megölték.)

Ezt követően a törökök kifosztották Budát, majd elhagyták az országot. Lett volna lehetőség a nemzet erőinek az egyesítésére és az ország ellenállásának megszervezésére. Ez azonban nem történt meg. II. Lajos halála után az ország két királyt választott, Szapolyai Jánost és Habsburg Ferdinándot. A két király az ellenállás megszervezése helyett egymás ellen kezdett háborút. Szapolyai később a törökkel kötött szövetséget. Ennek csak az lehetett a logikus következménye, hogy 1541-ben a törökök elfoglalták Budát és az ország három részre szakadt.

A történelem mindig hasznos tanulságokkal szolgálhat. A mohácsi csata után politikai vezetésünk több tagja az ország ellenségeinek szolgálatába állt. Manapság vajon mi lehet a következménye annak, ha politikusaink egy része nemzetközi fórumokon országunkkal szemben áll? Egy új Szulejmánt behívni ugyan nem tudnak, de felmérhetetlen kárt okozhatnak.

Mohács példája azt mutatja, hogy nem a vesztett csata, hanem a nemzeti széthúzás vezethet nemzeti tragédiához.

 

Weninger Endre

Hozzászólások