Várhatóan 2015-ben mutatják be a londoni West Enden a minden idők egyik legnagyobb kasszasikereként számon tartott Vissza a jövőbe című film musical változatát. Robert Zemeckis, aki rendezőként és társ-forgatókönyvíróként jegyzi a filmet, ismét együtt dolgozik majd korábbi szerzőtársával, Bob Gale-lel a színpadi bemutató szövegkönyvén.

A ma is méltán népszerű film első részében Marty McFly (Michael J. Fox) visszautazik az időben 1955-be, ahol középiskolás szüleinek életébe avatkozik bele, mely változatos kalandokat, hosszú időbeli és térbeli utazást indít el. A háromrészes kalandvígjáték hatalmas siker volt, Michael J. Foxot a szerep nemzetközi sztárrá avatta.

A tervek szerint a musical hűen tükrözi majd a film szellemét, de nem szolgai utánzás lesz. – „Felhasználjuk a film zenéjét, de új számok is készülnek hozzá. Az új változat egy friss, szórakoztató alkotás lesz, mely kihasználja a mai színpadi technika adta előnyöket. Ennél jobb módon nem is tudnánk megünnepelni a film 30. születésnapját” – mondta el Bob Gale.


Alan Silvestri, aki zeneszerzőként Zemeckis más filmjeiben is közreműködött már (A smaragd románca, Forrest Gump, A számkivetett), a hatszoros Grammy-díjas Glen Ballard dalszerzővel együtt társszerzőként vesz majd részt a musical zenéjének és szövegének megírásában.

A Vissza a jövőbe ezzel azoknak a 80-as években készült sikerfilmeknek a sorába lép, melyeket később zenés színpadi darabbá dolgoztak át, ez történt a Dirty Dancing, A Riviéra vadorzói vagy a Ghost esetében is.

Forrás: www.bbc.co.uk

2014. február 6.

Hozzászólások