Bizonyára van ennél fontosabb dolog is a világon. Azok számára azonban, akiket érint, akik szeretik a környezetüket, bizony fontos ügy lehet. Vandálok hétfőre virradóra három fiatal fát törtek derékba Kecskeméten, a Széchenyi sétányon, a Spartacus Sportkör előtt lévő kültéri közösségi térnél.

A fák egy olyan kialakuló közösségi tér tüdejét adták volna, amelyet önkéntes alapon a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér igyekszik fejleszteni, hogy a környékben élő családok, fiatalok kulturáltan kikapcsolódhassanak a területen. Az érthetetlen vandalizmus megdöbbentett minden épeszű embert. Ujhidy Tibor, az egyesület elnöke így vélekedett az esetről:

„Sok energiát, munkát, pénzt költöttünk a kültéri közösségi tér kialakítására. A látvány sokkoló, mintha a szívünk egy darabját tépték volna ki. Magunkénak éreztük őket, melyet jelez az is, hogy a nyári nagy szárasság idején kollégáim a sportkörtől hordott vízzel rendszeresen locsolták a fákat, óvva őket a kiszáradástól. Tesszük ebbéli munkánkat a részönkormányzat segítségével önzetlenül azért, hogy, a környék lakói kulturált környezetben pihenhessenek, szórakozhassanak.

Ilyen barbár pusztítás láttán elgondolkodtató, vajon milyen családi, iskolai, közösségi környezetben élnek ezek az emberi mivoltukból kivetkőzött, szerencsétlen emberek. A Kecskeméti Spartacus Sportkört és közösségét senki nem állíthatja meg abban, hogy újból fákat ültessenek, hogy kültéri sporteszközöket állítsanak fel, hogy programokat szervezzenek a környék lakossága örömére. Ha kitörik a fákat, ismét és ismét újak lesznek telepítve, egészen addig, amíg egyszer már nem tesz benne kárt senki. Akik pedig kitörték a fákat, azokat várjuk közösségi programjainkon, mert hisszük, hogy mindig van visszaút. És ha így lesz, érezni fogják, milyen nagyszerű érzés a Spartacus nagy családjához tartozni.”

 

 

Hozzászólások