Az idei évben a Kecskeméti Téli Fesztivál és Vásár az adventi hétvégéken térségi vagy Kecskeméthez kötődő fellépőkkel, ünnepváró, szívmelengető eseményekkel készül a hagyományosan karácsonyi fényekbe öltöztetett Főtéren.

Az adventi programok mellett december 6-án, pénteken ellátogat a rendezvényre a Mikulás is, december 13-án pedig Luca napja és Boszorkány péntek 13 várja a téli időjárástól sem félő publikumot.

 

A karácsonyi műsorok mellett egyedi adventi látvány készül a fesztivál több pontján. Hétvégi napokon 16-19 óra között élettel telik meg a Hírös Forrás környéke is, hiszen a szeretet hírnökei és a Hírös Agóra nemzetközi angyalai várnak majd mindenkit.

A főtéren megszokott módon jégpálya és vásár folyamatos nyitva tartással várja a közönséget. Itt egy pohár gőzölgő, forró italt, kürtöskalácsot, sült gesztenyét, esetleg churrost szorongatva lehet válogatni a praktikus karácsonyi ajándékok, díszek között. A forgatagot december 14-től kézműves, termelői vásár teszi teljessé.

Az idei ünnepváró fesztivál újdonsága, hogy karácsony után egészen szilveszterig minden nap lehetőségünk lesz bejglitől kerekedő boldogságunkat átmozgatni. December 27-től, péntektől ugyanis az év utolsó napjáig minden nap táncra perdítő mulatságra számíthatunk.

Fiatal tehetségek energikus élőzenei koncertjei gondoskodnak arról, hogy 2019-et mulatva búcsúztassuk el. Különböző zenei stílusok között kalandozhatunk az év végi hűvös téli estéken. Minden korosztály egyaránt megtalálhatja a magának valót:

  • a felnőttekre december 27-én egy vad, őrült, ugyanakkor szenvedélyesen romantikus rockabilly csapat, a King Cat Rtythm,
  • december 28-án a kecskeméti gitárvirtuóz Ritmo és Péterffy Lili fergeteges pop bulija,
  • december 30-án pedig a tiszakécskei Mayfly zenekar vár fekete-fehér billentyűfutamokkal, dögös szaxofonszólókkal tűzdelt funky koncertjükre.
  • A szervezők a gyerekekre, családokra is gondoltak, hiszen december 29-én, vasárnap délután szilveszteri bolondozásra invitálják a kecskemétieket a Mosolyra Hangolókkal.
  • Az idei év utolsó éjszakáján pedig még a mínuszok közt is garantáltan felforrósodik a hangulat: zakatoló ritmussal, cirkuszi akrobatákat megidéző színpadi mozgással érkezik Magyarország legőrültebb rockabilly csapata, a Ricky and the Drunken Sailors, majd 22 órától Lóci Játszik, azaz színpadra lép a nyári fesztiválok új kedvence, a szatirikus humorral átitatott koncertjeiről ismert és kedvelt szupercsapat. Őket a „legendás” Jozzy követi felejthetetlen slágerek lejátszásával, és természetesen éjfélkor tűzijáték festi meg az eget.

Minden program ingyenes!

Hamarosan olvasható lesz a rendezvény teljes programja, valamint Kecskemét adventi kínálata online kiadványban is. Érdemes lesz követni a fesztivál facebook oldalát a mindig friss információkért. A City App Kecskemét alkalmazás letöltésével pedig mindenki a saját mobiltelefonján követheti az eseményeket.

Kecskeméti Téli Fesztivál elérhetőségei:
Weboldal: https://www.hirosagora.hu/kecskemeti-teli-fesztival-es-karacsonyi-vasar-2019
Facebook: https://www.facebook.com/Kecskemeti.Teli.Fesztival/

Hozzászólások