Május 23-án indul a Tánchónap az Erkelben című programsorozat, melynek nyitóelőadása a Sylvia. A legendás Seregi-alkotás a társulat civil életében kialakuló szerelmi háromszögeket is láttatja az ókori történet előadása közben. 

karamazov_testverek

Karamazov testvérek (Fotó: Emmer László)

 

Az Erkel Színház Tánchónap címet viselő programsorozatában két látványos balettet tűznek műsorra: újra repertoárra kerül a Karamazov testvérek és a bizarr szerelmi kavalkádot idéző Sylvia.

A június 28-ig tartó eseménysorozat két jelentős eseménnyel indul május 23-án. A Sylvia első előadása előtt, 18.30-kor nyílik meg a Magyar Nemzeti Balett történetének legnagyobb fotókiállítása, amely a színház teljes épületében és közterületen kínál látványosságot a közönségnek. A vizuális művészeti színtér Gács Tamás és Emmer László képeit vonultatja fel; a fotókat extra kivitelben, hatalmas méretben állítják ki. Az alkotások a Magyar Nemzeti Balett társulatát mutatják be, általuk pedig megelevenítik a repertoáron tartott előadások leglátványosabb, emblematikus jeleneteit is. A kosztümös sorozat – tehát a teljes képanyag egyik felének – különlegessége, hogy az egyes balett-darabok koreográfiájából mutat eredeti elemeket.
A kiállításmegnyitó után, a színházteremben harmadik alkalommal adják át a Seregi-díjat, mely az aktív koreográfusgeneráció tehetséges alkotóinak elismerését szolgálja, egyúttal ápolja a 2012-ben elhunyt világhírű hazai koreográfus, Seregi László emlékét. A Seregi-díjat 2013-ban elsőként Lukács András nyerte el, és a Magyar Állami Operaház felkérésének eleget téve az Újévi Koncert balettbetétjét koreografálta. A 2014-es díjazott, Juronics Tamás egy opera megrendezésére kapott lehetőséget az Opera következő szezonjában.

sylvia2

Sylvia (Fotó: Emmer László)

 

A Tánchónap előadássorozata stílszerűen egy Seregi-klasszikussal, a Sylviával veszi kezdetét. A megkapó Delibes-zenére készült koreográfia ókori görög mitológiai alakok naiv szerelmét feldolgozó történet, mely a legendás Seregi László keze nyomán úgy válik izgalmas, korszerű előadássá, hogy az újrakomponált szövegkönyvben a szerelmi háromszögek megjelennek a bukolikus balettet játszó újkori társulat kulisszák mögötti civil életében is. A darabot hat alkalommal, hármas szereposztásban játssza a Magyar Nemzeti Balett.

Az Opera balettegyüttese – szintén a Tánchónap részeként – Boris Eifman elsöprő sikerű koreográfiájával, a Karamazov testvérek című, sajátos mozgásvilágú előadással zárja az évadot. A Dosztojevszkij-adaptáció kulcsszavai a koreográfus értelmezésében: szabadság, anarchia, Isten, felelősség. A szereplők közt feszülő viszonyrendszereket a saját maga által „pszichológiai balettnek” nevezett megközelítésből fogalmazza meg: nemcsak a cselekményt, hanem a karakterek belső működését is fontosnak tartja a tánc nyelvén megfogalmazni. A darab június 20-tól nyolc alkalommal látható. Színpadon a Magyar Nemzeti Balett művészei.

Fotó: Magyar Állami Operaház

Hozzászólások