A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2016 januárjában, tizenhetedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált.

szoloduo3
A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató és tapasztalt alkotókat, táncosokat egyaránt bátorítsa, és hogy legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel. Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket.

A SzólóDuó Fesztivál 2005 óta egy nemzetközi szakmai találkozó, s mint ilyen, kiváló alkalmat teremt arra, hogy termékeny kommunikációt indítson el az egyes tánctrendek képviselői között.

szoloduo1

Azok a résztvevők, akik a jelölőkörökön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutottak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel segítve önálló alkotói fejlődésüket. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.

A versenyprogram 2015. január 14-16. között kerül megrendezésre a MU Színházban, ahol a továbbjutott versenyzők mutatják be munkáikat. A versenyprogram legjobbjait a SzólóDuó 2016 Gálaesten – 2016. január 17-én láthatja majd a közönség.

A fesztivál gálaestjén fellép a 20. jubileumi évadát ünneplő Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a SzólóDuó 2015 fesztivál győztese, Dominik WIĘCEK.

szoloduo2

A fesztivál ideje alatt a korábbról jól ismert kísérőprogramok is megrendezésre kerülnek. Helyszíneinken az Ork-Kota Platform 2016 (Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika alapítvány évek óta futó pályázati kezdeményezése) keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a vendégek. A kísérőprogramok részét képzik azok a nyitott, szakmai beszélgetések is, melyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma jeles képviselőitől és a közönségtől egyaránt.

Délelőttönként az Orkesztika Alapítvány – MOHA- Mozdulatművészek Házában szakmai workshop-ok keretében, Anna PIOTROWSKA és LADJÁNSZKI Márta kurzusára várjuk a profi és kezdő táncosokat.

Forrás: Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészek Háza

Fotók: Dusa Gábor

Hozzászólások