Az összeállítás a Szerelem címet viseli, de semmi köze a Makk Károly által rendezett filmhez. Mégis érdekes, hogy a nagyon leegyszerűsített alapszituáció ugyanaz. Déry 1953-ban írta meg a novellát, mintegy előrevetítve, de nem sejtve saját jövendő sorsát. A történet az 1950-es évek koncepciós pereit idézi. Egy másik novellája, a Két asszony című, amelyet a filmben szintén fölhasznál a rendező, Déry saját börtönélményeit és szabadulása körülményeit dolgozza fel.

Réczei Tamás rendező nagyon sokat kutatott, megismerte Déry Tibor levelezését, kordokumentumokat, kihallgatási jegyzőkönyveket és börtöncella jelentéseket. A színpadi mű nyolcvan százaléka erre épül, a többi húsz százalék pedig fikció. A történet körítése. A színmű valóságalapja az, hogy a 62 éves költőt 1957-ben letartóztatták az ’56-os forradalom alatti írásaiért, beszédeiért, és a Legfelső Bíróság Déry Tibort kilenc év börtönbüntetésre ítélte.

A darab végigköveti a bebörtönzését, a kihallgatásokat, a tárgyalást, és mindezzel párhuzamosan azt, ahogy Déry kapcsolatot tart a két szeretett nővel: Böbével, a nálánál 25 évvel fiatalabb harmadik feleségével, a kedvessel, aki hazavárja, és az édesanyjával, akinek azt hazudja, hogy egy külföldi filmforgatás miatt van távol, mert tudja, hogy belehalna a fájdalomba, ha rájönne, hogy a fiát lecsukták. Déry rendkívül érzékeny, beteges, klausztrofóbiás, rendkívül sokat szenved a bezártságtól és a megaláztatástól. Saját elvtársai ítélték el és porig alázták, testileg-lelkileg összetörték. Az ártatlan író a végén nem bírja tovább, aláírja a saját bűnösségét.

Déry Tibor alakját Kőszegi Ákos személyesíti meg, hiteles és megdöbbentő alakítást nyújtva. A fiatal feleség szerepében Téby Zita arat elismerést játékával, a 93 éves Mama pedig Réti Erika, aki egy-egy csepp humorral fűszerezi a véresen komoly drámát: végig tudott róla, hogy mi történik körülöttük, de a menye kedvéért eljátszotta, hogy elhiszi, a fia világkörüli útról küldözget neki leveleket, ajándékokat. Meg kell még említeni Fazekas Géza alakítását az ÁVH-s tiszt és a börtönőr szerepében, főleg Tibor lázálombéli jeleneteiben, és Jablonkay Mária kedves, egyszerű, szeretetteljes alakját.

A Kamaraszínház apró színpadán csodát csinált a rendező. A börtön, az otthon, a kihallgatás, az anya otthona, a tárgyalás helyszínei közötti ide-oda mozgást filmszerűen kell elképzelni. A jelenetek gyors egymásutánban váltják egymást, sokszor egymásba csúsznak, párhuzamosan folynak, mozaikokból kell összerakni az egésznek az értelmét. A néző csak kapkodja a fejét, hogy lépést tartson a 145 percnyi, apró jelenetekből összerakott, tömény történelmi és pszichológiai élmény-együttessel. De egy pillanatig sem lankad a figyelem, a színtér valamelyik szegletében mindig történik valami lebilincselő. A rendező és a színészek végig fenn tudják tartani a feszültséget. A fényeffektusok is nagyban hozzájárulnak ehhez, valamint a díszlet minden darabja, ami százféleképpen is szerepet játszik a mozgalmasság megteremtésében.

Nagyszerű, hiteles, komoly, mély átéléssel eljátszott szerepek és zseniális rendezés. Érdemes megnézni a darabot mindenkinek. Életközelbe hozza, helyreteszi a történelmet a fejünkben. Megkockáztatom, még katarzis élményt is nyújt helyenként, hiszen a hely szűkössége miatt a közönség szinte együtt lélegzik a színészekkel, karnyújtásnyira szenvednek és örülnek, s ez megdöbbentően hiteles tud lenni a néző számára. Izgalmas előadást láttunk.

Weninger Endréné

2013. október 6.

Hozzászólások