Miért és hogyan épült 100 éve egy hatalmas csatahajó a Ganz fiumei gyárában? Hogyan vált képessé a magyar ipar egy csúcstechnológiát képviselő hadihajó megépítésére? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a május 31-ig látogatható, “A Szent István csatahajó vízrebocsátása” című kiállítás a Közlekedési Múzeumban.



Száz esztendővel ezelőtt, 1914. január 17-én, 10 óra 50 perckor a több tonna szappannal és disznózsírral bekent, Fiume-Bergudiban lévő csatahajó-sólyáról a Ganz és Társa Danubius hajógyár öblének vizére siklott Őfelsége SZENT ISTVÁN névre keresztelt csatahajója.

A Szent István csatahajó 152 méteres hosszával és 20 000 tonnás vízkiszorításával minden idők legnagyobb magyar építésű hajója. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy a rangsorban utána következőnél ötször nagyobb. E hatalmas hajó minden hibája ellenére a magyar ipar teljesítőképességének és a Monarchián belül Magyarország és Ausztria egyenjogúságának szimbóluma volt.


Megépítésének költségét a magyar országgyűlés ajánlotta meg, kivitelezője a Ganz Danubius fiumei gyára volt. A hajót 1914. január 17-én bocsátották vízre, ami azonban nem az építés végét, hanem csak egy fontos fázisát jelentette. A kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni. A hajót 1915 novemberében állították hadrendbe, báziskikötője a ma Horvátországhoz tartozó Pola volt.

A tervezés során a német haditengerészet parancsnokának, Alfred von Tirpitznek a véleményét is kikérték. A gyártás során sajnos az általa adott tanácsokat nem fogadták meg, ami később a hajó könnyű elsüllyesztését eredményezte.

 

A csatahajó az 1915 és 1918 közötti éveket Polában töltötte. Első harci bevetésére 1918. június 9-én került sor. Horthy Miklós tengernagy azt a parancsot adta az Osztrák-Magyar-Monarchia haditengerészetének, hogy törje át az Otrantói-szorosban az antant tengeri blokádját. Az akció politikai célja az volt, hogy igazolja a Monarchia erejét, és lehetővé tegye a háborúból való kilépést különbéke útján.

A támadás során a szerencse az ellenfélhez pártolt, ugyanis 10-én a hajnali ködben a Luigi Rizzo parancsnoksága alatt álló kicsiny olasz torpedónaszád a csatahajó közelébe férkőzött és két torpedójával közelről rálőtt. A hajó néhány óra alatt a hullámsírba merült. A monarchia haditengerészete meg volt róla győződve, hogy a hajó elsüllyesztését árulás okozta. Mára kiderült, hogy kizárólag a vak véletlen játszott közre a hajó elsüllyedésében. Az 1087 főnyi legénységből 89 fő kivételével mindenki megmenekült. Az életben maradottak rendkívül magas aránya azzal magyarázható, hogy a monarchia haditengerészetéhez kizárólag magabiztosan úszni tudó személyeket vettek fel.

A csatahajó elsüllyedése után az Otrantói zár feltörésére indított akciót lefújták. A haditengerészet a kikötőkben várta be a háború kimenetelét, amikor a hajókat a megalakuló jugoszláv hadsereg vette át.
A Közlekedési Múzeum kiállításán dokumentumok, modellek, korabeli fotók, videó és hanganyagok idézik fel a valaha épített legnagyobb magyar gyártású járművet.

A Magyar Közlekedési Múzeum anyagának felhasználásával

Schramek László

2014. április 18.

Hozzászólások