Semes-Bogya Eszter faszobrász, dalénekes, zeneszerző, népi gyógyász, a 21. század polihisztora

A valódi polihisztorok az ókorban a 14-16. században éltek, ám Semes-Bogya Eszter hozzájuk hasonló. széles látókörű alkotó, aki több művészeti ágban egyedit alkot, maradandót hoz létre. Népi gyógyászati ismereteit az emberiség javára fordítja, önzetlenül segít, ahol tud. Tetteinek rugója a szeretet. Igyekszem sok mindenről beszélgetni vele, célom gazdag, színes személyiségének bemutatása.

Gyermekkorod bölcsője Súr. Gondolom, a családi fészek melegsége mellett a Bakony természeti szépsége máig meghatározó impulzust jelent számodra. Milyen gyermekkori élményekre emlékszel vissza szívesen?

Elsősorban az önfeledt játszadozásokra, amik a szabadban történtek, akár nyáron vagy télen. Aztán, hogy télen szinte mindig az apukám műhelyében voltam, és ő ennek nagyon örült. Gyakorta adott valami elfoglaltságot, vagy szöget vertem egy fába, vagy fogtam neki a munkát, amin dolgozott. Mindegy, mit csináltam, örömmel töltött el, hogy ott lehettem. Egyszer rátenyereltem a kályhára, pedig mondta, hogy vigyázzak. Nagy sírás közepette mamám bekente tojással, anyukám bekötötte, én pedig máris ott voltam újból a műhelyben.

A másik szép emlék, amikor nyolcévesen egyedül énekelhettem a templomban az orgona mellett a kántor nénivel. Azt hiszem, ez elég meghatározó volt az életemben. Miként az is, amikor a bátyám sokszor megengedte, hogy gitározzak és énekeljek a mikrofonba, mert ő zenekarban játszott, és volt otthon felszerelése.

Érdekes, figyelemfelkeltő a családi neved: Semes-Bogya. Mit tudhatunk meg erről a különleges névről?

Valójában apai és anyai ágon is szinte minden második ősöm nemes volt, amiket egészen az 500-as évekig vissza lehet vezetni. Az eredeti nevem Nemes-Bogya. Apai szépapámat megfosztották a nemesi rangjától, és nevet kellett változtatnia, amit ő bosszúból úgy oldott meg, hogy csak egy betűt változtatott a nevén, mivel jogtalanul fosztották meg a rangjától.

A fa megmunkálása már gyermekkorod része volt. Mennyire segített ez a muníció a későbbiekben, az alkotómunkád kiteljesedésében?

Szerintem nagyon, főleg, hogy amúgy is elég fiús voltam. Ami azt jelentette, hogy inkább játszottam pl. a gólyalábbal vagy puskával, amit apukám készített nekem, minthogy babáztam volna. És a templomba sem azért mentünk, mert kötelező volt (habár amíg a szülők főzték az ebédet, addig a gyerekek képviselték a családot a templomban), hanem mert beleszülettünk, teljesen természetes volt. Ezek a dolgok nagyon is meghatározták az életem alakulását, a választásaimat.

Bár közben a kereskedelemben dolgoztál, de 1992-től hivatásszerűen kezdtél faragni. Milyen előtanulmányokat folytattál e területen? A fafaragás gyakorlatát hol és kinek a segítségével sajátítottad el? Kit tartasz mesterednek e művészeti ágban?

Merem állítani, hogy én a faragáshoz az énekhangomat is tehetségként a Jóistentől kaptam. Aztán mikor már műveltem, akkor jöttem rá, ha jól akarom csinálni, tudni azt, hogy mit, mikor és hogyan csináljak, akkor tanulnom kell. 1992-től 2000-ig művészeti stúdiókban tanultam. 1992-1997-ben a Pedagógusok Művészeti Stúdiójában Fischer Ernő festőművész és Bodonyi Ferenc képzőművész, kémia és népművész tanár tanítványaként, 1997-től 2002-ig pedig a váci Zeneművészeti Iskola magántanulója voltam. Itt Kocsis Ferenc hegedű- és gitárművésztől tanultam gitározni.

1999 és 2003 között Kovács Magda ének- és zenetanárhoz jártam ének-, zeneelmélet és karnagyi ismeretek órákra Budapestre. Nagyon büszke vagyok rá, hogy még Búza Barna szobrászművésztől is tanulhattam, a faragás gyakorlatát pedig kitűnő kárpátaljai fafaragóktól, köztük Balázs Istvántól sajátítottam el;

2000-ben alapító tagja lettél annak a képző- és népművészeti alkotótábornak, amely Koltai László szobrászművész ötlete alapján valósult meg Dunakeszin. Mi volt a célja a nemzetközi alkotótábor létrejöttének, és milyen munkák készültek itt? Emelj ki néhány alkotót, akik részt vettek a közös munkában!

A tábor falu- és községfejlesztés címen működött. Célunk a települések életminőségének javítása, önmegtartó képességük elősegítése és fejlesztésük volt a kultúrában és a mindennapi használati dolgokban úgy, hogy a falvak meg tudják tartani az embereket a lakóhelyükön. Készültek itt egyéni, saját fejlesztésű játszóterek, fahidak, buszmegállók, utcatáblák, szent szobrok, betlehemek, stációk és koszorúzási emlékművek.

Szívemen viselem az ősi magyar díszítéseket (ornamentikát), ezért a legtöbb munkámat ezekkel díszítem, hogy tovább tudjam adni az utókornak, és nem utolsó sorban, hogy az alkotás tetszetős és mutatós legyen. Ebben nagy segítségemre volt tanítóm, Balázs István a kárpátaljai Viskről, aki mestere volt az ornamentikának, és tudásával alappillére volt a tábornak. A lakosságot és a gyermekeket mindig igyekeztünk bevonni a munkáinkba, mert így a sajátjuknak tekintették, és vigyáztak az alkotásokra.

Stílusod – mondhatjuk – újszerű, nem egyszerűen behatárolható. Kérlek, mutasd be famunkáid újfajta, egyedi jellemzőit!

Stílusom nem egyszerűen behatárolható. Műveimben a barokk ötletgazdagságát és a reneszánsz újfajta mozgását ötvözöm, melyek tökéletesen kiegészítik egymást. Szobraim mindig tettrekészséget sugallanak, és ettől egyediek. Magyarországon az első voltam, aki kitörve a megszokottból, a kötelező kényszeres behatároltságból, dombormű alkotásaimban nem használtam keretet, hanem a vésett alkotásokat szabadon hagytam kifutni a határokon.

Büszke vagyok arra, hogy szintén az első voltam, aki idehaza nő létemre láncfűrésszel kezdtem faragni. Sőt, Dér Győző és Koltai László kollégákkal együtt először használtuk az úgynevezett famarót, amelyet barátunk, Sörös Jenő talált fel Fóton, és amit azóta már sokféleképpen fejlesztettek tovább mindenhol. Nagy örömömre a tudásomat tovább is adhatom, hiszen hosszú évek óta veszek részt a népművészeti oktatásban. Meghívásra képzőművészeti táborokban tanítok fafaragást a gyerekeknek országszerte, többek között a Gödi József Attila Művelődési Házban szervezett, nagysikerű népművészeti táborban, valamint Egyházasdengelegen és Aranyosapátiban-Aranyosszigeten, illetve Fóton, a Lisai Elek János Alapítványnál, Keszegen és Szentlőrinckátán.

Sokszor a felnőtt táborokban is délelőtt gyerekeket tanítok, délután pedig magam is alkotok, faragok a többiekkel. Emellett falunapokon énekelek, miközben faragtatom a gyerekeket többnyire ősi magyar motívumokkal, így megismertetem őket és a felnőtteket egyaránt a magyar népi hagyományokkal.

Gyermekkorod óta énekelsz iskolai kórusokban. Az ének, a zene és a fa iránti szeretettel cseperedtél föl. A csodásan zengő énekhang őstehetségre vall. A Teremtő ajándéka? Mikor kezdtél tudatosan foglalkozni ének-zenei tehetségeddel? Milyen dalok alkotják előadói repertoárod? Említs néhány emlékezetes fellépési alkalmat!

Igen, és Isteni adománynak tekintem, ami valójában az is. Persze itt sem volt ez elég, és habár 95 óta éneklek, itt is rájöttem, hogy tanulnom kell, ha jól akarom csinálni. Elsősorban magyar identitási dalokat, megzenésített verseket, hitvilági énekeket és minden mást éneklek. Az attól függ, hova hívnak. Mert általában olyan helyekre kapok meghívást, ahol celebeket nem tudnák megfizetni.

Nagyon sok élményem volt, de talán, ami számomra szép és egyben nagyon megrázó volt, az a pilisvörösvári idősek otthonában adott adventi koncertem volt. Úgy énekeltek velem az idősek, hogy potyogott a könnyük, és a végén átöleltek és megköszönték, hogy még hallották a kedvenc dalaikat, mielőtt meghalnak. Ez aztán el is indított ezen az úton is, hogy nem csak gyerekek, nem csak falunapok vannak, hanem vannak idősek is, akikre sokszor évekig nem nyitja rájuk az ajtót senki.

A tanítás fontos szerepet tölt be életedben, hiszen felnőttekkel, gyermekekkel foglalkozva a faragás szépsége mellett megismerteted őket a többnyire ősi motívumokkal, a népi hagyományokkal, zenei kincsestárunkkal. Énekeltél együtt St. Martinnal, Dévai Nagy Kamillával is, de több dalnak zeneszerzője és szövegírója vagy. Sőt neved fémjelzi sok égi költőnk, illetve kortárs poétánk verseinek megzenésítését.

Erre egy esetet mondanék el. Benke László, a Hétkrajcár könyvkiadó vezetője felkért, hogy az ő mesterének, Tamási Lajosnak zenésítsek meg egy versét, és kaptam tőle három verset. Ezekből csak egy fogott meg igazán, a Fohász című vers, mely az elmúlással foglalkozik. Megzenésítettem, és mikor mentem Tamási Lajos özvegyéhez, hogy aláírja az engedélyeket, sírva fakadt, úgy köszönte meg, hogy ő ezt még megérhette, hogy valaki megzenésítette a férje munkáját, mivelhogy addig még nem zenésítettek meg tőle semmit.

Balázs Sándor Turza (alias B.A.S.A.) az I.R.K.A. megalapítója. Mára e csoportnak hagyatékát, szellemiségét viszed tovább. Hogyan kerültél a költővel és az Irodalmi és Képzőművész Asztaltársasággal kapcsolatba? Az I.R.K.A. jelene, céljai kulcsszavak milyen gondolatokat indítanak el benned?

Nos, ez önmagában megérne egy misét, és itt jegyzem meg, hogy semmi nincs az életben véletlenül, mindennek oka van. A csapatunkkal faragtuk az ország első szoborparkját Püspökhatvanban. Egyszer csak egy férfi elkezd közöttünk rohangálni és kiabálni, hogy emberek, mit műveltek ti itt. Azt hittük megbolondult vagy sajnálja a fákat, habár azok rossz állapotuk miatt kivágásra voltak ítélve. Aztán folytatja: Miféle csodákat alkottok ti itt, miért nincs itt a tévé, miért nem látja ezt a nagyvilág?

No, ez volt Sándor, aki aznap teljesen véletlenül utazott azon az útvonalon. Természetesen jóbarátok lettünk, sőt mentorom, segítőm, apám helyett apám lett. Becsültem, tiszteltem őt. Így kerültem a szigethalmi felnőttkórusba, majd egy ideig a karnagya is lettem. Mikor Sándor betegség következtében elhunyt, úgy éreztem, hogy amit megalkotott, annak meg kell maradnia, és tovább kell adnom az emlékén keresztül.

Megalapítottuk tavaly az IRKA – Balázs Sándor-díjat a Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal közösen, amit ezúton is köszönök. E díjnak célja nem a magamutogatás, hanem tovább vinni Sándor emlékét, munkáját, a magyar kultúrát. E díjat elsősorban azok kapják meg, akiket Sándor tisztelt, becsült a munkásságukért és az emberségükért.

Színes egyéniséged bemutatása úgy teljes, ha megemlítjük népi gyógyászati tevékenységed. Valószínű, hogy létezik számunkra egy kiszabott út. Mégis, mivel magyarázod e különleges gyógymód iránti vonzalmad, hited? Mikor jött el a lehetőség arra, hogy ezekben az ismeretekben elmélyülj?

Szerintem gyerekkorban, mikor ültem a templomban, és mindig elvarázsoltak a történetek, amiket Jézusról mesélt a pap. Aztán később, felnőtt fejjel már tudtam, hogy azon az úton is menni kell, melyet Jézus kijelölt mindannyiunk számára. Bár a Teremtő mindig velem volt a bajban (ami elég sokszor bekövetkezett az életemben), úgy éreztem, nincs elég nagy hitem, ezért mindig képeztem magam, különböző könyvekből, előadásokon, tanfolyamokon tanultam agykontrollt és népi gyógymódokat.

Aztán eljött a lehetőség, hogy ezt a gyakorlatban is megtanulhassam, amikor fafaragó csapatunkkal eljutottam Gomba mellett Farkasdra, Tóth Tibor táltoshoz. A csapatom faragta meg az általa megálmodott Hun szerteret, ahol a tudósok, történészek és csillagászok kutatta Nimród életszakaszai kerültek egy-egy fára, rajtuk a magyarok nagyjaival. Faragás közben megismertem a táltos gyógyító tevékenységét és az általa alapított Tudó Emberek Iskoláját is, ahol a hozzá fordulókat az elmélet mellett gyakorlatban is megtanítja a gyógyításra-öngyógyításra. A testet, lelket, szellemet egyben gyógyítja, mint régen az őseink, ami számomra nagyon fontos volt. A mai napig hálás vagyok neki azért, hogy 2015-ben meghívott az iskolájába.

Számtalan lemezed látott napvilágot, hogy csak néhányat említsek: Csillagvilág (saját dalok első zenésztársával, Vincze Józseffel közösen, 2003); Szívemből szól a dal (2009); I.R.K.A. dalok. Az Irodalmi és Képzőművész Asztaltársaságban szereplő költők megzenésített versei (2011); A fák árnya, Kővári Tibor versei (2012); Ez mind én vagyok. Áldás és Hála (dupla album a Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal közös kiadásban barátai, Nick Andrea, Frech Gábor és Petik András szereplésével, 2022);

Famunkáid nagy részét adományba adod, vagy jelképes összeget kérsz értük. Családokat, időseket, rászorulókat segítesz. Valószínű, erre a tevékenységre figyelt föl a Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend titkára, amikor meghívott a lovagrendbe, ahol mára a rend főtisztjévé avattak. Ezen kívül számos művészeti csoport tagjaként szolgálod a művészetet, és számtalan kitüntetés boldog tulajdonosa vagy. Említs néhányat! Melyikre vagy a legbüszkébb?

Azt hiszem, a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címre vagyok a legbüszkébb, melyet 2019-ben kaptam meg. Úgy érzem, ez a munkásságom megkoronázása, és hálás vagyok érte Nick Ferencnek és mindenkinek, aki hozzájárult életem jobbá, szebbé és nemesebbé tételéhez. Általa megerősítést kaptam, hogy jó úton járok, és folytassam tovább a munkásságomat, amíg a Teremtő erőt, energiát és egészséget ad hozzá.

A másik a szülőfalum kitüntetése, amiért adományként sok mindent faragtam. Érdemérem Súr községért melyet 2011-ben kaptam meg. Pro Urbe Díj Üllő városáért (2018); Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend főtisztje kitüntetés (2009); Komárom-Esztergom Megyei Primissima Különdíj (2012); a Cserhát Művészkör Magyarságunkért Arany Díja (2012);

Jövőbeli terveidről mit tudhatunk?

Amíg a Teremtő erőt és egészséget ad hozzá, addig folytatom tovább, amit elkezdtem, és amit eddig is csináltam, csak éppen több tapasztalattal, nagyobb emberismerettel. Mert úgy érzem, hogy nagyon nagy szükség van a kultúrára, a szeretetre, az odaadásra, mert ezek nélkül egyszerűen elveszünk.

„Ez mind én vagyok” – egyik lemezed címét ideidézve kérdem: Mi a siker titka? Hívásod van az úton: gondolatok, üzenetek. Fogalmazd meg ars poeticád, melyet útravalóul megosztanál a Montázsmagazin Olvasóival.

„A világ minden kincse a tiéd lehet, ha megtanulsz önzetlenül szeretni”. Ezt őszintén vallom, és mindent elkövetek, hogy eszerint is éljek. 

A magam és a Montázsmagazin szerkesztői, olvasói nevében köszönöm a beszélgetést, gondolataid megosztását. Kívánok további sikereket, alkotókedvet.

Nagyon szépen köszönöm, én is hasonlókat kívánok a Montázsmagazin olvasóinak.

 

 

Orosz Margit

Kapcsolódó cikkünk