Vin Diesel ismét Riddick bőrébe bújt, ez év elején láthattuk az új filmben, s ezúttal új bolygót és új szörnyeket ismerhetünk meg. A történet most sincs túlbonyolítva. A lényeg, hogy a Riddick-et, az utolsó Furiánt alaposan becsapják a Necromongerek, s szülőbolygója helyett egy kietlen planétára viszik. Itt megpróbálják megölni, de persze nem járnak sikerrel.

Sorsára hagyják a szökött fegyencet, mondván, a bolygó majd végez vele. Riddick súlyosan sebesült, de feltalálja magát. A bolygón van egy fejvadász állomás, ahonnan jelt ad le, hogy az érte jövők űrhajójával megszökhessen majd. Jönnek is a fejvadászok, nem is egy csapat, hanem mindjárt kettő, s főhősünk, az antihős Riddick rendesen meg is ritkítja őket.


Ezután jön a szokásos fordulat, mely ezeknek a filmeknek a védjegye. A bolygón él egy különös faj, amolyan szörny, mely a néha bekövetkező heves esőzések sarában előre haladva gyilkol. Adva van ismét a szituáció, hogy a két tábornak össze kell fognia, hogy mentsék életüket a szorult helyzetből.

Egy érdekes csavar is van a történetben, amelyből kiderül, hogy az egyik csapat vezetője annak a fejvadásznak az apja, akit Riddick megölt a 22 évente sötétségben. Jobban mondva a szörnyek elé vetett. Az apa tudni akarja, miként halt meg a fia. Riddick közli az igazságot. Eleinte nem hisznek neki, de végül mégis amolyan hollywood-i happy end-del végződik a történet.


Az egyik izgalmas és lényeges kérdés ugyanaz, mint a 22 évente sötétségben, hogy létezhet-e egy ilyen Naprendszerünkön kívüli bolygó, azaz exobolygó. A válasz minden kétséget kizáróan az, hogy természetesen igen. Hála a Kepler űrteleszkóp szorgos munkájának, ma már ismerünk számos bolygórendszert. És vannak köztük Föld-szerű kőzetbolygók is. Sőt megvan az első olyan bolygójelölt, amelyen akár folyékony víz és élet is lehet. Ez a Kepler186 f jelű bolygó. Egy, a Napunknál kisebb vörös csillag körül kering olyan távolságban, mely se nem túl forró, se nem fagyos. A bolygó méretéből adódóan kőzetekből áll.

Ismerve az exobolygó statisztikákat kijelenthetjük, hogy Riddick bolygója meglehetősen átlagos lehet galaxisunkban. A filmbéli bolygó egy száraz, sziklás világ, amolyan félsivatag, melyen időnként heves esőzések, talán monszunok zajlanak. Ilyenkor a sárban élő szörnyek uralják a vidéket.


Érdekes ezeknek a szörnyeknek az anatómiája. Meglehetősen nagy bestiák, és mérgük is van, így amit megmarnak, azt előbb utóbb felzabálhatják. Riddick egy ügyes trükköt alkalmaz. A szörnyek fiatal egyedeit, melyek még kicsik, elkapja, és a mérgüket kis adagokban magába injekciózza. Ezzel immunissá válik a méregre. Ez egy jól bevált ősi módszer. Volt idő, amikor a királyok is így cselekedtek, akik féltek, hogy ellenlábasuk valamilyen méreggel igyekszik majd őket eltenni láb alól.


A szörnyek karaktere meglehetősen félelmetes és primitív, pont olyanok, mint amilyeneket megszoktunk. Falkában, kegyetlenül támadnak a sárban előrekúszva. Riddick is majdnem otthagyja a fogát. De csak majdnem. A filmben megjelenő ökoszisztéma nagyon is valós lehet. Könnyen elképzelhető egy, a mi buja földünknél ellenségesebb exobolygó, mely jobbára sivatag. A földi sivatagok analógiáját látjuk viszont a mozivásznon.

Nem feledhetjük, hogy a galaxisban megjelenő élet mindig az adott bolygó viszonyaihoz alkalmazkodik. A hasonló viszonyok hasonló felépítésű lényeket szülnek. Persze ettől még lehetnek jelentősebb eltérések, de ha arra gondolunk, hogy az élet másutt is a szenet választja alapjául, és a csillag éltető energiája működteti, akkor a hasonló a hasonlóhoz elv alapján nem sok meglepetésben lehet részünk. A földön erre jó példa a méhlepényes és az erszényes emlősök esete. Mindkét fajnál megvannak az azonos szerepkört betöltő állatok, így van farkas, medve, egér. Ezek kinézetükben is hasonlítanak egymáshoz.


A film ezen túlmenően nem sok filozófiai mondanivalóval kápráztat el bennünket. Egyedül talán a felemlített érdekes fordulat és a betyárbecsület az, ami tanulságos lehet. Talán lehetne az a történet üzenete, hogy a jó mindenkiben benne van, és a szorult helyzetek néha összehozzák az ellenségeket is. A kiveszőben lévő emberség egy halvány fénysugara csillan meg. Egyébként pedig mindenki hozza a maga karakterét, vannak cinikus és brutális jelenetek, gyilkolás meg minden más, aminek egy ilyen filmben lennie kell.

-Garzó László-

2014. május 17.

Hozzászólások