Projektzáró rendezvény – Tájékoztató programok megvalósításáról – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ „Foglalkoztatás 2019” elnevezésű pályázatának nyerteseként a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete 2.000.000 Ft összegű támogatásban részesült. A Közösen a munkáért Bács-Kiskunban című pályázatunk célja a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának elősegítése.

projektzaro

A megvalósítás folyamán 2020-21. évben 8, Bács-Kiskun megyei helyszínen zajló rendezvény megtartásával teremtünk lehetőséget mintegy 590 fő személyes találkozására. Célcsoportunk tagjai érzék- és mozgásszervi fogyatékkal élő megváltozott munkaképességű emberek, és a kistérségek olyan munkáltatói, akik jelenleg is foglalkoztatnak, vagy potenciális foglalkoztatói lehetnek a fogyatékos munkavállalóknak.

A rendezvényeinken már működő jó gyakorlatok bemutatásával, szemléletformáló előadásokkal, tájékoztatókkal, és saját élményes programelemekkel szólítjuk meg a résztvevőket. Projektnyitó programunkra 2020. március 6-án került sor a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárban. Ezt követően szeptember hónapban Kiskunfélegyházán, októberben Lakiteleken, 2021 év júniusban Bácsalmáson, júliusban Kalocsán, augusztusban Kiskőrösön és szeptemberben Baján szerveztük meg a célcsoport tagjainak találkozását.

Projektzáró eseményünk Kecskeméten lesz 2021. szeptember 24-én. Kérjük, látogasson el rendezvényeinkre, szeretettel látunk minden kedves résztvevőt! Örömmel nyújtunk további információt, valamint várjuk regisztrációját programjainkra az iroda@bacsvakok.hu e-mail címen és a 76/320-708-as telefonszámon.

A rendezvény a FOGLALKOZTATÁS 2019 pályázati program keretében valósul meg.
Projektszám: FOGL2019/E/29

A „Közösen a munkáért Bács-Kiskunban” című pályázatunk projektzáró találkozójára invitáljuk Önöket. Rendezvényünk célja, hogy lehetőséget teremtsünk fogyatékossággal élő megváltozott munkaképességű emberek és gazdasági szervezetek, munkáltatók találkozására.

Időpontja: 2021. szeptember 24. péntek, 9.00 – 13.00 óráig.

Helyszíne: Katona József Megyei Könyvtár Kecskemét, Piaristák tere 8.

Az esemény programja:

9.00 – Regisztráció
10.00 – Köszöntő, megnyitó, tájékoztató a projektről
10.15 – Információátadás, tájékoztatás a munka világának szereplőitől, akik résztvevőként több oldalról is érintettek a foglalkoztatásban.

projektzaro

Hencz András, az Egyesület kecskeméti elnöke

Előadók:

 Engert Jakabné alpolgármester, a „Nők a Nemzet Jövőéért Egyesület” elnöke
 Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke,
 Dr. Macsári Mária BKKM Kormányhivatal Rehabilitációs szakigazgatási szerv főosztályvezetője
 Virág Barnabás BKKM Katona József könyvtár munkatársa
 Oroszi Dávid Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Bács-Kiskun megyei koordinátor
 Ábelné Pintér Éva és Horváth Gyula, a Kreatív Formák Alapítvány munkatársai
11:20 – SZÜNET
11:40 – Munkaadói és munkavállalói tapasztalatok:
 Mali Andrea jó gyakorlat munkavállalói tapasztalatok
 megváltozott munkaképességű személyek tapasztalatai a projekt előadások kapcsán
 Jilling Gábor Montázs projekt fogyatékossági tanácsadója
13:00 – A rendezvény zárása.

projektzaro

 

Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete

 

Kapcsolódó cikkünk

 

Hozzászólások