A Szépművészeti Múzeum kiállításainak támogatása érdekében 505 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány egy pénteken közzétett határozatában; a múzeum ezt az összeget a november 1-jén megnyíló Rembrandt és a holland “arany évszázad” című kiállítására fordítja.


 A Szépművészeti Múzeum közlése szerint a nagyszabású kiállításon húsz Rembrandt- (közte a németalföldi mester legkorábbi és a legutolsó alkotása), valamint három Vermeer-festmény lesz látható.

A spanyol festészet öt évszázadát, valamint a 15-18. századi itáliai piktúrát (Botticellitől Tizianóig, majd tovább, Caravaggióig) bemutató sorozat folytatásaként megnyíló Rembrandt és a holland “arany évszázad” című tárlat 170 festményt mutat be az 1600-as évek legnagyobb németalföldi mestereitől.

Mint a múzeum hangsúlyozta: hasonlóan átfogó holland kiállítást korábban nem láthatott a magyar közönség, utoljára 1967-ben a varsói múzeummal együttműködésben mintegy száz művet állítottak ki a Szépművészetiben.
A kiállítás több szekcióból áll majd össze. Az első a történeti hátteret mutatja be, a második az új, a kereskedelemben meggazdagodott, polgárosodott társadalom szereplőit vonultatja fel, többek között Frans Hals portréival, csoportképekkel.


Külön szekció ábrázolja, hogy a társadalom egyes rétegei mit kezdtek a gazdagsággal, itt zsánerképekkel, csendéletekkel találkozhat a látogató. A negyedik téma a vallás, a protestantizmus megjelenése a festészetben, ezt követi Rembrandt és leideni körének művészete.
A következő szekció a városi életet jeleníti meg: itt a fő attrakció a három Vermeer-vászon lesz (a mindössze 38 képből álló életműből): a Geográfus, az Asztronómus és A katolikus hit allegóriája Frankfurtból, Párizsból és a New York-i Metropolitan Múzeumból. A kiállítást a tájképek zárják.

MTI

2014. július 27.

Hozzászólások