“Minden igaz művész – akár tudatában van, akár nem – az elmenélküliségből, a belső csöndből alkot. Ezt követően az elme csak formába önti a kreatív sugallatot vagy fölismerést.” (Eckhart Tolle)

János ismeretségét a netnek köszönhetem. Szegedi barátaimtól tudom, hogy kiváló orgánummal, átéléssel tudja tolmácsolni a verseket. Verseinek ízét, zamatát viszont a 7toronyból ismerem. Jó tollú költőnek tartom.

jano5

Megkérlek, mesélj magadról, az életedről, a fényekről és a fényeket eltakaró felhőkről! Kezdjük a születéseddel!

Igen, a születés. Ez az a misztérium, ami túlnyomó többségében már eleve megszabja az ember életpályáját. Nem mindegy, hogy hová születik az emberfia. Jómagam egy érdekes elegye vagyok – mint annyian a magyar földön – etnikailag ennek a világnak. Apám részéről szerb- vajdasági magyar család sarja, anyai ágról pedig ősmagyar nemesi családból származom. A ma is terebélyes Pálffyak leszármazottja vagyok. Nekem természetesen ebből sem előnyöm, sem súlyos hátrányom nem származott. Talán a múlt rendszerben néztek rám néha sanda szemekkel, amikor anyám nevét megtudták.
Mozgalmas gyerekkort, és még mozgalmasabb fiatalságot éltem meg. Kilenc éves koromig Hódmezővásárhelyen éltem csodálatos emberek között. Majd a Vajháti Kendergyárban éltünk szüleimmel, akik ott dolgoztak egyszerű kétkezi munkásként. Az általános iskolai tanulmányaimat már Szegeden fejeztem be.

Ezt követően Csongrádon tanultam vadász-vadtenyésztőnek, ezt követően hivatásos katonai pályát szerettem volna bejárni, de egy súlyosnak ítélt betegségem miatt mégsem lehettem katona. Pedig anyai családomban sokan szolgálták az országot katonaként. Ezután kisebb-nagyobb kitérőkkel Pesten éltem, ott dolgoztam, amíg végül 1990-ben visszatértem a szülővárosomba, s azóta nincs is kedvem eljönni innen. Szeretem ezt a város, lokálpatrióta vagyok.

jano4

Íme az önéletrajzom:
„Barátaim és tisztelőim általában hülyének tartanak. Nem vagyok elmeorvos, tehát nem tudom ellenőrizni őket. De még ha elmeorvos lennék, akkor is kétséges, hogy egy hülye orvos önmagáról megállapított diagnózisa bizonyító erővel bír-e? Az ilyen kérdéseket leghelyesebb, ha az ember még a regény elején tisztázza az olvasóval.” (Rejtő Jenő: Pipacs, a fenegyerek)

Szóval, tekintettel arra, hogy a fent idézett bevezetőt ellopta tőlem anno…anno… rejtőjenő, ezért érjétek be, hogy nem így kezdem a mondandómat, s lehetőleg ne keverjetek össze Pipacs úrral, aki kintornás és cipőfelsőrész-takarító kisiparos lehetett valamikor az 1920-as években a pesti flaszteron. Jómagam félre-, le-és felmenője vagyok Tarhonyás Fricinek, aki a szögedi piacon volt Pipacs úrral egy időben répafaragó és órás kisiparos. De mert Tarhonyás Frici világéletében szerény ember volt, ezért nem fogom kiteregetni bölcs világszemléletét. Annál is inkább, mert némi időeltolódással, de azonos elven voltunk mindketten bolondok. Rögtön attól a naptól kezdve, amikor megszülettünk.

Amikor én még akkora gyerkőc voltam, hogy a gyalogbokor tövében szembe tudtam nézni a kövigyíkkal, s nem kellett hozzá lehajolni. Szóval akkoriban még az alföldi homokon a pitypangok sok igaz történetet fújtak az ember fülébe. Erkölcsös világban nevelkedtem, ezért, amikor otthon elmeséltem ezeket a regéket, édesegyjóanyám egy mondattal konstatálta elmeállapotomat:
– Kisfiam, túlteng benned a fantázia, vagy bolond vagy!
Kijelenthetem tehát, hogy minden zökkenő nélkül be tudtam illeszkedni a környezetembe, hiszen a hülyéket és a bolondokat, valamint a bő fantáziával rendelkezőket a társadalom minden rétege örömmel üdvözli és tiszteletben részesíti.

Gyerekkoromra részletesen emlékszem, mert édesegyjóanyám minden este kukoricán térdepeltetett. Valahogy rá kellett vennie, hogy a napközben elkövetett csintalanságaimat kiverhesse a fejemből. Apám ennél óvatosabb volt, mert hatalmas taslásokkal ügyelt arra, hogy az egészségi és elmeállapotom ki ne billenjen a normális szintre.
Van egy öcsém, de ő még tök normális, ezért nem sokat tudok mesélni róla. Néha nevelő célzattal cserebogarakat vagy gilisztákat dugdosott a párnámba, de ezért nem haragudhatok rá. Minden normális kölyök megteszi, ha elmebeteg tesójával kell megosztozkodnia egy szobalégtéren.

Az iskolában gyakran hancúroztam a logarléccel, de semmi közöm nem volt ahhoz, hogy sűrűn eltört. Elvégre a tanár néni szenvedett kényszerverekedési mániában. E hobbiját természetesen az én hátsómon élte ki. De nem hibáztatom, mivel szégyellt pszichológushoz járni, helyette engem akkreditált az orvoshoz.
A katonaságnál én voltam a leghülyébb baka. A lövészárokban szellemeket és vámpírokat idéztem, ami néha be is jött. A kiképző tiszt folyamatosan a véremet szívta. A kantinban a csocsóasztal egyik lába hiányzott, ám katonatársaim velem oldották meg a stabilitását. Ezért ingyen járt nekem alkalmanként két deci pitralon kólával. A borotválkozás utáni szesz hiánya miatt természetesen a szakasz csak havonta borotválkozott, amiért sűrűn voltunk a fogdán. De mert éjszaka énektudásunkat próbáltuk csiszolni, hamar ki is engedtek minket. A fogda felett a parancsnok aludt (volna). Ez hát az oka, hogy az énekhangom egyenlő a nullával.

A szerelem, vagy jobban mondva a szerelmem szele is többször meglegyintett és negédes kis kacsójával kalocsai hímzéseket varázsolt sápadt orcámra. Hősiesen álltam, amiért többször kivívtam a bámulatát. A méreteket jólneveltségem miatt nem közlöm. De azt elárulhatom, hogy méretes barom voltam, amikor meg akartam házasodni vele.
A munkahelyeimen is próbáltam megállni a helyem, de amikor felálltam, kolléganőim nem igazán díjazták. Azóta ülőmunkát nem vállalok be. Fizikai munkára pedig hiába jelentkeztem, sohasem tudtam jól teljesíteni. Udvarias lévén a nehezebb helyzetben lévő kollégáimat mindig odaengedtem, hogy könnyebben foghassák meg a munka nehezét. A főnökeim ezt általában pároslábas kirúgással jutalmazták.

Életutam tehát tele volt különböző csetlésekkel, botladozásokkal, ám ezek segítettek abban, hogy karakteres vonásaim a bölcs tudás hitét sugározzák a rám pillantó nálam is hülyébbek körében. Aki meg nem hiszi, amit fentebb írtam magamról, az jól teszi, ha rejtőjenőt olvassa tovább.

jano3

János, milyen sportban jeleskedtél ifjúkorodban?

A sport az életem része volt, s szeretném, ha maradna is. Mióta egy komolyabb betegség kínoz – illetve most már remélhetőleg múlt időben beszélhetek róla – azóta nem művelem. Ám fiatalon atletizáltam. Tudomásom szerint a megyében a serdülő korosztály 13 évesei között még mindig én tartom a távolugrás rekordját, melyet 1976-ban állítottam fel a Szeol Stadionban. A sprint számokban is begyűjtöttem pár érmet, köztük aranyat is. De a legkedvesebb sportom a foci volt, amit egy komoly sérülésemig elég magas szinten műveltem. Meg is lettem hívva nemrégiben a szegedi foci centenáriumára.

A sérülést követően, bár a nagy pályás játékot abbahagytam, de kis pályán egészen addig fociztam, amíg a betegségem megállást nem mondott. Sportrajongásom azért megmaradt. Szinte minden sportág történéseit követem. Olimpiák, VB-k tévéközvetítéseit ki nem hagynám. Egyedül a sportot követem, igaz már net tv-n keresztül, mert egyébként nem nézek tévét.

Mikor jött a versmondás gondolata? Kik beszéltek rá, hogy állj ki a nagyközönség elé?

Először is, köszönöm, hogy végre valaki nem azt kérdezi tőlem, hogy miért szavalok. Ugyanis a szavalás és versmondás között különbség van. Úgy, ahogy a színészkedés és a versmondás között is. Mindegyik más technikát kíván. Persze, a technikán kívül a versmondáshoz kell autentizmus is, valamint természetesség. Hiteles csak akkor tudsz lenni. A két kezemen meg tudom számolni, hogy jelenleg kik képesek erre Magyarországon.

Azt, hogy mikor kezdtem, azt tudom, de hogy mi az oka, azt nem. Szerintem már eszmélésem óta akartam, csak tudat alatt. Komolyan, vagy félkomolyan 35 évesen kezdtem el. Ahhoz, hogy közönség elé lépjek, nem egy-két ember ösztökélt, hanem többen. Bárkit is kihagynék a felsorolásból, jogosan sértődne meg. Ebben része volt könyvtárosnak, Művelődési Ház vezetőjének, népművelőnek, színházi rendezőnek, Baka István családjának, a Színművészeti Főiskola egyik tanárának, és sorolhatnám a neveket.

jano1

Tudom, hogy gyermekkorodban is írtál verseket. Mikor jött el az a pillanat, hogy a gondolataiddal megtelt zsákod kinyissad?

Igen, gyerekként, körülbelül kilencéves koromtól írtam verseket, de azokat elhagytam. Később is, de azokat is elhagytam. Komolyan nem érdekelt a versírás, nem is tartom magamat költőnek. Mivel az internet világába léptünk, most nem tudom elhagyni őket, mert felteszem azonnal, amikor megírom. Ha lehet mondani, ennek a lehetősége nyitotta meg a zsák száját.

A 7tornyon kívül tagja vagy-e más online irodalmi csoportnak vagy művészeti társaságnak? Milyen hatással van az alkotásaidra a 7torony szellemisége?

Először 2008-ban a Poet-re tettem fel a verseimet. Az utóbbi időben már nem írok rá. Értem a Poet célját és arculatimázsát, de belefáradtam, hogy a sok nívón aluli versikék között kiböngésszem a tehetségeket. Mert engem az irodalomtörténet is érdekel, s követem a jelen irodalmát is, hogy merre halad. Büszke vagyok arra, hogy itt, Szegeden az irodalomtanárok is elismerik: amit a magyar és a világirodalomról tudok, az nem középiskolás fokú.

A 7toronyban lévő részvételem, publikálásom már számomra izgalmasabb kihívás volt. Megmondom őszintén, eleinte nem. Sőt, ki is léptem belőle, de NHI rávett, hogy maradjak. Nem bántam, meg, mert ez egy olyan közösség, ahol szakmailag figyelnek a tagok egymásra. Egy-két elejtett finom kritika engem nagyon inspirált. Pl. Dudás Sanyinak is volt olyan megjegyzése – a verseim csapongásaira célozva -, ami elgondolkodtatott. A segítő kritika sosem hátrány.

Nemcsak virtuálisan, hanem a valóságban is több művészeti csoporthoz tartozom itt, Szegeden. Talán az egyetlen vagyok a városban, aki átjár alkotó körök között. Tiszteletben tartják, hogy én nem vagyok kisajátítható csak egy csoport számára. Aki ezt nem tartja be, attól kilépek. Történt ilyen, épp a legutóbbi időben is. Lett belőle sértődés, de nem érdekel. Bár nem szeretem a súrlódást, de ez nem csak rajtam múlik. Emberi gyengeségekkel pedig nem óhajtok foglalkozni, nem pazarlom rá az energiámat.

jano2

János, tudom, hogy az egészségeddel gondok vannak. Azt mondtam neked, hogy úgy látom, megtört az élet, erre azt válaszoltad, hogy te a rossz dolgokat is szépnek és hasznosnak látod.

Igen, minden, amit a sorsod hoz, hasznos dolog. Akár jó, akár rossz dolgokat. A betegségeim, mint minden betegség, hátterében pszichés eredetű. De ami nem öl meg, az nemesít. Voltak és vannak küzdelmeim, amiket sokszor nem én generálok magamnak, hanem a sors tálalja elém. Problémák, gondok, amik megoldásra várnak, és meg kell oldani.  Én ezekbe nem tudtam belekeseredni, mert úgy érzem, pozitív beállítottságú vagyok. Nem csatázom, hanem megoldom a gondokat. Van, amelyiket kisebb energiával, van, amelyik nagyobb energiát követel. Én ezekből is tudok építkezni, tehát nem tartom hasztalanul elpazarolt energiáknak. Segítenek a világlátásomban, segítenek a környezetem megértésében. Hiszek az emberekben – ha nem is vakon -, és szeretem ezt az életet. Nagyon nehezen búcsúznék el tőle. Különösen, hogy az árnyoldala mellett nekem csodás történetek is kijutottak. Izgalmas, kalandos volt az életem eddig, és remélem még sok kaland vár rám.

Különösen azért is, mert szeretet vesz körül. Különböző korosztályokból vannak barátaim, barátnőim, akik miatt érdemes élnem és alkotnom. Nemcsak az irodalomban, hanem a közéletben is. Bár politikus sohasem leszek, de az élet más területén is úgy érzem, adnak a szavamra. Ezért nem vagyok életunt, és ezért szeretem a ráncaimat is. Minden egyes ráncnak története van, és az enyémek. Jók és rossz dolgok vegyesen, de ez így természetes.

Ha lenne egy jó tündér, mi lenne a három kívánságod tőle? (Bár tudjuk, hogy tündérek bizony…)

Pont nekem mondod, hogy tündér nem létezik, aki a prózájában tündérekkel, boszorkányokkal és egyéb lényekkel foglalkozik? A facebook oldalon elérhető a Mesék, mondák, legendák, amiket én írok. Valós vagy általam kitalált mondajellegű írásaimban előtérbe helyezem a humort és az optimizmust. De mert erre kértél, elmondhatom, hogy fentebb már előadtam egy-két kívánságomat. A legfőbb kívánságom az lenne, hogy még több idő kellene, hogy ami a tarsolyomban van, azt még közölhessem. Nem unnék meg még legalább annyi évet, amit eddig leéltem.

Kedves János, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. A magam és a szerkesztőség nevében kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Még nagyon sokáig tolmácsold az irodalombarátok örömére a szívet, lelket melengető verseket, hiszen erre szüksége van minden embertársunknak.

Mit mondjak erre? Úgy legyen! Én köszönöm, hogy megkértél erre a riportra.

Németh János versei

Utazás

fülledt kabinban mocskos ablakon át
vérzi át az alkony összes bánatát
elrévedő közönyös arccal
szembe a jövővel háttal a harcnak
kivénhedt múltad úgy ring a ködben
mint kinn a rögök fázós könnye
a fák tar ágain didergő varjak
tollukat tépik semmit sem akarnak
csak kukacos dió a csőrben
az idő görbe tükréből jönnek
hol a mosoly megfagyott
nincs hatalma
nevetés nem kell
csak az az alma
az az édeni kerek és fájó
tudása hatalma pár szó
az is lekoppan fehér lepelben
ablakra ráncod hiába lehelted

és akkor ott fenn a magosban
suhanó árnyak lépnek a vagonba
égi vonatra száll aki bátor
látod az erdőt látod a fától
látod miként folyik az idő gödre
gödrében az álmod cseppfolyós csöndje
nem félsz nem átkozódsz
csak bambán bámulsz a Hold feljön
szűrt fénye felhőkön áttör
sejtésed sincs mi volt a harcod
mitől vénült meg az arcod
mitől vagy ráncos mitől vagy átkos
miért hogy átutazol e világból
át a léten és a nemléten
ha keresnek egykor elhal az emléked
csak voltál itt átutazó vándor
fülledt kabinban mocskos ablakon át
látod látod látod látod

Ómodern Szerelmes ének

Melyet szerzém csalitos kalitban,
éltem delelőjén túl Ráknak havában,
jártamban keltemben,
ingemben, gatyámban.

Oh, legénységem édes viránya,
Te láttad a Szűmnek merre van íránya.
Szűmnek szépséges csalogánya vagyon,
Rajongásom, mily terebélyes haszon,
kevercse álomnak, valónak, ha hagyom.
Zokogó malmim őrlék a tüzem,
gyepümnek térén pihegő szűzem
nekem nyítá ki bibéjét, bolyhát,
s én feledém a hátsómat csipkedő bolhát,
szívám Eratom mézédes porját.

Nem lankad ki, szerelmesen szerete,
s nem érezé, hevet, nevet szerez-e.
Céljának nem megyen botoran elé,
vágyát nem veté magvető elé.
Nem húzá igáját gyilkos érezetnek,
megveté a vállát szerelemképzeletnek.
Midőn a csalitban csattog a filemile,
csalárdságot felejt, s dallá merevede
bűbájos kelleme az imádott szűznek,
kit álnokul mások is fűznek.

Oh, legénységem édes viránya,
emlékélményimnek halovány rózsája,
kivírula orcám, mikoron meglátlak!
Vajh, a régi szűznek hol találom nyomát?
Vajh, régi vágyamnak hol találom torát?
Vajh, az régi bolha kinek csípi farát?
Vajh, álnok Erato kinek adja porát?
Vajh, virányos gyepűn ki örlé a tűzét?
Vajh, mely szűznek vidítja kebelét?
Vajh, mikor keserg így, ahogyan most Én?

Szereztem ez éneket Ráknak szép havában,
Belefojtva vágyam, mely elholt hamvában.
Síratva ifjúság édes csalitosát,
szétszórtam már kedvem minden édes porát.

Mogorva öregség poshadt borát iszom,
ki már tudja, tudja, az Élet ily nagy piszok!

Ópiumszívó álma

Gulácsy Lajos: Ópiumszivó álma c. festményére

Lehet, hogy megroppanok a nyomás alatt
lehet, hogy az első kába zuhanás után
nincs mitől félnem
kiesik a vakolat a rongyos ablakpárkány alól
a fecskék betapasztják a kiáltás ütötte rést
nem kellenek a hangok
nem kellenek a csipkés álmok
Na” Conxipánban ma nem hull a hó

a kékruhás nő bárgyú mosolyát
Kaligula könnyét
nem rajzolom meg
toronyhajú dámák letépett inggallérú
pasikra vágynak
én a verebekkel vagyok
ha csendben felszisszennek letérdepel mellém a hattyú

azt hiszem az őrültséget ki lehet húzni a cilinderből
a mutatványos épp most lett fűrészpor
gyantás a hegedű húrja
valamit nyekereg a verkli
talán ő is tudja
Na’Conxipánban ma nem hull a hó

kiköpött olyan vagyok
olyan lenyalt hajú ügyes vigéc
aki nőre vágyik
csak a csapot elfelejtettem elzárni
kifolyt belőle a vérem
a szagát nem ismerem
a kölni illata mindent elnyom

a folytatás nem én vagyok

Nagy L. Éva

Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások