Nagy Imre közelmúltunk olyan történelmi személyisége, akiről még mindig nehéz teljesen objektív véleményt kialakítani. A II. világháború utáni történelmünk egyik meghatározó alakja volt, de megítélése nem egyértelmű. Ha végigkövetjük életpályáját, azt láthatjuk, hogy szerepe ellentmondásos. Meggyőződéses kommunista volt, aki hosszú évekig élt a sztálinista Szovjetunióban, majd tevékeny részt vállalt a kommunista diktatúra magyarországi kiépítésében. Ennek ellenére emblematikus alakja lett az 1956-os forradalomnak, majd az ezt követő megtorlás után a szabadságharc mártírjává vált.

nagy imre

Nagy Imre 1896-ban született Kaposváron szegényparaszti családból. Származása döntő hatást gyakorolt későbbi pályafutására, egész életében nagy figyelmet és együttérzést tanúsított a magyar parasztság iránt. Apja, Nagy József urasági cseléd, majd tiszti szolga, később pedig szerelőmunkás volt. Édesanyja, Szabó Rozália cselédlányként dolgozott.

Nagy Imre általános iskolába Kaposváron, majd Pécsen járt, a középiskolát szülővárosában kezdte el. Nem volt jó tanuló, és középiskolai tanulmányait nem is fejezte be. 1912-ben géplakatosnak tanult, és két év múlva sikeres vizsgát tett. 1914-ben tagja lett a Fémmunkások Országos Szövetségének. Az volt a terve, hogy elvégzi a kereskedelmi iskolát, de ezt a világháború kitörése megakadályozta.

Besorozták, és a kaposvári majd a székesfehérvári gyalogezredben teljesített katonai szolgálatot. 1915-ben Olaszország belépett a háborúba, és hátba támadta korábbi szövetségeseit, a központi hatalmakat. Nagy Imre az olasz frontra került, ahol súlyosan megsebesült a lábán. Kórházi ápolás után 1916-ban az orosz frontra vezényelték, ahol géppuskásként szolgált. Újra megsebesült, és nem sokkal később hadifogságba esett. A távoli Szibériába került, a Bajkál tavon túlra.

nagy imre
A hadifogságban került kapcsolatba a bolsevikok kommunista ideológiájával, ami egész későbbi életében meghatározónak bizonyult. Tagja lett a bolsevik Vörös Gárdának, majd belépett a Szibéria Munkásainak Kommunista Pártjába. Olyan híresztelések is voltak, hogy szerepet játszott a cári család meggyilkolásában. Erre semmiféle bizonyíték nem merült fel, és figyelembe véve Nagy Imre személyiségét, ez a történet teljesen valószínűtlen.

A bolsevik forradalmat komoly veszélybe sodorta a cseh hadifoglyok lázadása. Rövid időre Nagy Imre is a csehek fogságába került. Szabadulása után továbbra is aktívan dolgozott a kommunisták mozgalmában. 1920-21 között pártmunkás volt Irkutszkban. Különleges kiképzést is kapott a hírhedt Csekában, a bolsevik titkosrendőrségben.

1921-ben hazatérhetett szülővárosába, Kaposvárra. Csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és belépett a Szociáldemokrata Pártba, amelynek aktivistája lett. A szociáldemokraták kiegyeztek az új politikai rendszerrel, és vezetőjük, Peyer Károly egyezséget kötött Bethlen István miniszterelnökkel. Ezért Nagy Imre élesen bírálta a pártelnököt, így 1925-ben kizárták a pártból.

Magánéletében fontos változás történt. 1925-ben házasságot kötött Égető Máriával. A házaspárnak egy gyermeke született, lányuk, Erzsébet 1927-ben.

Miután szakított a szociáldemokratákkal, Nagy Imre egyre szorosabb kapcsolatba került a kommunistákkal. Tagja lett a pártnak, amely ekkor a Magyarországi Szocialista Munkáspárt nevet viselte. Szakterülete a mezőgazdaság volt, ami egész életében különösen érdekelte. A pártsajtóban több cikket jelentetett meg a magyar mezőgazdaság és a parasztság helyzetéről, bár erre a kommunisták nem sok figyelmet fordítottak. A pártot a politikai hatalom betiltotta, így tagjai illegalitásba vonultak. Többen kerültek börtönbe, köztük Nagy Imre is.

A párt működése idehaza lehetetlenné vált, ezért Nagy Imre 1928-ban Bécsbe emigrált. 1930-ban a Szovjetunióba költözött, ahol a II. világháború végéig élt. Ezek az évek a sztálinizmus legsötétebb időszakát jelentették, ekkor zajlottak a nagy tisztogatások, melyek során Sztálin leszámolt vélt politikai ellenfeleivel.

Úgy tűnik, Nagy Imre távol tartotta magát a politikai küzdelmektől. 1930-36 között a Komintern tudományos munkatársa volt, és főleg az agrárium problémáival foglalkozott. Kérdéses, hogy mennyi információja volt a kulákság likvidálásáról, vagy a vidéken pusztító éhínségekről, melynek során Ukrajnában több millióan vesztették életüket.

1936-ban belesodródott a politikai konfliktusokba. Saját honfitársa, Kun Béla feljelentése alapján kizárták a kommunista pártból. Nem sokkal ezután Kun Béla is a tisztogatások áldozata lett, így Nagy Imrét 1939-ben visszavették a pártba. 1940-ben indult meg a moszkvai rádió magyar nyelvű adása, amelynek Nagy Imre 1944-ig munkatársa volt.

1944-ben a szovjet hadsereg elérte Magyarországot. Nagy Imre Szegedre érkezett, és tevékeny részt vállalt a Kommunista Párt megszervezésében. Ő dolgozta ki a földosztás megvalósításának tervét. Tagja lett a párt Központi Vezetésének is.

Földosztás 1945 – Munkások Újsága (muon.hu)

1944-ben Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Ennek az volt a szépséghibája, hogy nem a nemzet választotta, tagjait a pártok delegálták. Megalakult az Ideiglenes Kormány, amelyben Nagy Imre földművelésügyi miniszterként kapott helyet. Így ő lett az 1945-ben lezajlott földosztás fő szervezője és végrehajtója.

Ma már tudjuk, hogy a földosztás csak a kommunista propaganda része volt, amelyet ideiglenesnek tartottak, mert a párt végső célja a mezőgazdaság szovjet típusú kollektivizálása volt. Lehet, hogy Nagy Imre ekkor még úgy gondolta, hogy a földosztással a magyar parasztság régi nagy álmát valósította meg.

Nagy Imre az 1945 után kezdődő politikai küzdelmekben vezető szerepet töltött be a kommunista pártban. Tagja volt a legszűkebb vezetőséget jelentő Politikai Bizottságnak. 1945-ben választásokat tartottak (hosszú évekig az utolsó demokratikus választások voltak), amelyeket abszolút többséggel (57%) a Kisgazdapárt nyert meg. Magyarország azonban ekkor már nem volt független ország, a szovjetek megszállása alá került, akik azt követelték, hogy többpárti koalíciós kormány alakuljon. Tildy Zoltán kormányában Nagy Imre belügyminiszter lett. Ezt a pozíciót nem sokáig tartotta meg, mert a kommunistáknak keményebb miniszterre volt szüksége Rajk László személyében.

A politikai csatározások során a Rákosi Mátyás által vezetett kommunista párt a szovjetek segítségével fokozatosan felszámolta a többi pártot. 1948-ban egyesült a Szociáldemokrata Párttal, és létrehozta a Magyar Dolgozók Pártját. Magyarországon így kialakult az egypárti kommunista diktatúra, amelyet a létrehozói népi demokráciának neveztek.

Nagy Imre ezután ellentétbe került a párt vezetésével, főleg az agrárpolitika miatt. Megindult a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése. A szovjet típusú termelőszövetkezeteket a moszkovita Nagy Imre megoldásként elfogadta, de megalakításukat elhamarkodottnak tartotta. Más gazdasági intézkedésekkel (például az erőltetett iparosítással) szemben is voltak fenntartásai, amelyeknek hangot is adott. A vita következményeként ideiglenesen kizárták a Politikai Bizottságból. Egy ideig az Agrártudományi Egyetemen tanított, majd miután a pártban nyilvános önkritikát gyakorolt, 1951-ben visszakerült a Politikai Bizottságba.

Az ’50-es évek diktatúrája során a parasztság leggyűlöltebb terhe a kötelező termékbeszolgáltatás rendszere volt, amely sok családot nyomorított meg. A történelem keserű fintora, hogy ennek megszervezésével és irányításával Nagy Imrét bízták meg, aki különösen szívén viselte a parasztság sorsát. Lehet, hogy a párt ezt büntetésnek szánta neki, az pedig, hogy ezt elvállalta, a párthűségének a bizonyítéka.

Nagy Imre meggyőződéses kommunista maradt ugyan, de a Rákosi-rendszer hibáit jól látta. A törvénytelenségekben, az ÁVH rémuralmában, a koncepciós perekben személyes része nem volt. Kritikai észrevételei miatt nemkívánatos személy lett Rákosiék számára, akik jobboldali elhajlással vádolták, és eltávolították a vezetésből.

nagy imre

Nagy Imre miniszterelnöki expozéja

1953-ban Sztálin halála fordulatot jelentett politikai pályafutásában. A szovjet pártvezetésben új szemlélet jelentkezett. Igaz, hogy Nagy Imre parlamenti beszédében szenvedélyesen méltatta az elhunyt diktátor érdemeit, de a szovjetek benne látták azt a személyt, aki képes megvalósítani bizonyos reformokat a magyar kommunisták politikájában. A magyar pártvezetőket Moszkvába rendelték, ahol felhívták a figyelmet a Rákosi-klikk súlyos hibáira, és javasolták, hogy Nagy Imrét nevezzék ki miniszterelnöknek. Természetesen a párt számára a szovjet javaslat kötelező érvényű volt.

1953. július 4-én a magyar országgyűlés (amelynek egyébként komoly politikai súlya nem volt) egyhangúlag megválasztotta Nagy Imrét Magyarország miniszterelnökének. Az új kormányfő nagy beszédben ismertette programjának fő pontjait. Reformjai között szerepelt a nehézipar erőltetett fejlesztésének lelassítása, az élelmiszeripar fokozott támogatása, a kötelező termékbeszolgáltatás és a kuláklista eltörlése, az internálótáborok feloszlatása, amnesztia a politikai foglyoknak, az ÁVH alárendelése a belügyminisztériumnak. A beszéd országszerte óriási hatást váltott ki, és Nagy Imrét rendkívül népszerűvé tette.

Hamarosan kiderült azonban, hogy a program végrehajtása gyakorlatilag lehetetlen. A pártvezetésben Rákosi hívei voltak többségben, akik nem fogadták el ezeket a változtatásokat. Nagy Imre azt hitte, hogy a kommunista rendszer jó, és reformokkal a helyes irányba lehet terelni. Ma már tudjuk, hogy ez az elgondolás hibás volt: egy alapvetően rossz rendszert és ideológiát néhány változtatással nem lehet megjavítani.

Nagy Imre bukását végső soron az okozta, hogy reformjait Moszkvában is eltúlzottnak tartották. Amikor 1955-ben a szovjet pártvezetés is bírálta Nagy Imrét jobboldali elhajlásaiért, az MDP vezetősége lemondatta miniszterelnöki posztjáról, és áprilisban párthatározattal kizárták az MDP-ből.

1956-ban zajlott a szovjet párt nevezetes XX. kongresszusa. A párt első titkára, Hruscsov először beszélt nyíltan a sztálinizmus bűneiről, és elítélte a törvénytelenségeket. Nagy Imre visszakerült a pártba, de egyelőre vezető szerepet nem kapott. Rákosit Moszkvába rendelték, ahol közölték vele, hogy le kell mondania. Ennek ellenére nem történt változás a párt politikájában, mert az új első titkár, Gerő Ernő Rákosi régi harcostársa lett. Ugyanolyan sztálinista volt, mint elődje, és nem volt hajlandó változásokat végrehajtani.

1956. október 23-án került sor az egyetemisták tüntetésére, amelyet eredetileg azért tartottak, hogy kifejezzék a lengyelek iránti szolidaritásunkat. (Lengyelországban demonstrációk és sztrájkok kezdődtek az ottani kommunista rendszer ellen.) A Bem szobortól a Parlament elé vonuló tömeg már egyre radikálisabb jelszavakat hangoztatott. (Ruszkik, haza!, Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!) A zászlókból kitépték a szovjet típusú jelvényt. A Parlamentnél már százezres tömeg gyűlt össze, és a népszerű Nagy Imrét követelték.

Nagy Imre később érkezett a Parlamentbe, és beszédet intézett a tömeghez. Már eleve szerencsétlenül kezdte, miután elvtársaknak nevezte az embereket, ami felháborodást váltott ki. Szemmel láthatóan nem volt tisztában az események igazi jelentőségével, ezért mindenkit arra szólított fel, hogy békében menjen haza. Nagyon rossz beszéd volt, amit később maga is elismert.

Ennél is rosszabb beszéd hangzott el a rádióban, amelyben Gerő Ernő elítélte a tüntetőket. Ez olaj volt a tűzre, így a demonstrálók ledöntötték a Sztálin szobrot, megostromolták és elfoglalták a rádió épületét. A fővárosban fegyveres csoportok alakultak, a párt elvesztette az ellenőrzést, és a honvédségben sem bízhatott. Október 24-én felkérték Nagy Imrét, hogy vállalja el a miniszterelnökséget.

Az új kormány statáriumot hirdetett, felszólította a felkelőket, hogy tegyék le a fegyvert. A pártvezetés pedig segítséget kért a szovjet csapatoktól, így a forradalom nemzeti szabadságharccá alakult. Nagy Imre később kijelentette, hogy a szovjet csapatok behívásához semmi köze sem volt, a statárium alapján pedig egyetlen felkelőt sem ítéltek el.

Budapestre érkezett a szovjet legfelsőbb pártvezetés két tagja, Szuszlov és Mikoján. Közbelépésük hatására Gerő Ernőt leváltották első titkári pozíciójából. Helyére Kádár János került, akiben Nagy Imre megbízott, de ez életének egyik nagy tévedése volt.

Október 25-én ismeretlen fegyveresek (valószínűleg az ÁVH tagjai) a Parlament előtt tüntető tömegbe lőttek, és ennek sok halálos áldozata volt. Nagy Imre ezután beszédet mondott a rádióban, megemlítette a múlt súlyos bűneit, és az eseményeket már nem nevezte ellenforradalomnak. Hibát követett el azzal, hogy nem hajtott végre gyökeres tisztogatást, és nem szabadult meg a sztálinistáktól.

Október 27-én átalakította a kormányt, amelyben korábbi kisgazda politikusok, Kovács Béla és Tildy Zoltán is helyet kaptak, de többen változatlanul a régi garnitúrát képviselték. Október 28-án a párt Központi Vezetősége határozatot fogadott el, amely szerint nem ellenforradalom zajlott le, hanem nemzeti demokratikus mozgalom.

Közben a forradalom vidéken is terjedt, így Nagy Imre belátta, hogy radikálisabb változásokra van szükség. Létrejött az Új Magyar Rádió, a miniszterelnök elfogadta a többpártrendszert, és feloszlatta az ÁVH-t. Megkezdődött a régi pártok (Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt néven) újjászervezése. Az MDP feloszlott, és Magyar Szocialista Munkáspárt néven alakult újjá Kádár János vezetésével. Nagy Imre valószínűleg úgy gondolta, hogy ennek az utódpártnak meg kell őriznie a vezető szerepét.

A szovjet pártvezetés nyilatkozatot adott ki, amelyben állást foglalt a népek szuverenitása mellett. A szovjet csapatok kivonultak a fővárosból. Mikoján és Szuszlov újra Budapestre jött, és ígéretet tettek arra, hogy megkezdődnek a tárgyalások valamennyi szovjet katona kivonásáról Magyarország területéről. Többpárti koalíciós kormány alakult, és Nagy Imre abban reménykedett, hogy a helyzet hamarosan stabilizálódni fog.

 

Október 31-én és november 1-jén hírek érkeztek arról, hogy új szovjet csapatok lépték át a határt Záhonynál. Nagy Imre kérdőre vonta Andropovot, a szovjet nagykövetet, de az tagadta, hogy a szovjet katonai beavatkozás küszöbön áll. Nagy Imrének természetesen nem volt tudomása arról, hogy az Egyesült Államok szabad kezet adott a Szovjetuniónak, és több csatlós állam is sürgette a beavatkozást (attól tartottak, hogy a magyar példa tovább fog terjedni).

A hírek hallatán november elsején Nagy Imre felmondta a Varsói Szerződést, és Magyarországot semlegessé nyilvánította. Ezzel azt remélte, hogy az ország függetlensége az ENSZ-től nemzetközi garanciát kap. Ezen a napon Kádár is beszédet mondott a rádióban, amelyben az eseményeket népünk dicsőséges forradalmának nevezte. Ezt követően viszont eltűnt Budapestről.

November 3-án kormányküldöttség utazott Tökölre, a szovjet főhadiszállásra Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével, hogy tárgyaljon a szovjetek kivonulásáról Magyarországról. Ekkor azonban a szovjet invázió már folyamatban volt. November 4-én hajnalban a szovjet hadsereg nagy erőkkel támadást indított Budapest ellen. Nagy Imre utolsó rádióbeszédében kétségbeesett segélyhívással fordult a nagyhatalmakhoz, majd a jugoszláv nagykövetségre menekült.

A felkelők hősiesen ellenálltak, de a szovjet túlerővel szemben nem volt esélyük. A forradalmat néhány nap alatt vérbefojtották, Kádár János pedig bejelentette a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását. Most már világos volt, hogy a szovjetek bábja lett.

Nagy Imre és néhány társa egy ideig a jugoszláv nagykövetségen tartózkodott. Az új hatalom büntetlenséget ígért nekik, de amikor elhagyták a követséget, letartóztatták, majd a szovjet katonai parancsnokságra vitték őket. Ezt követően Romániában voltak fogságban.

Ítélethirdetés

Nem tudjuk pontosan, hogy mikor hozták haza a letartóztatottakat. Nagy Imre perbefogása a nemzetközi tiltakozás miatt elhúzódott. 1957-ben azonban már a szovjetek és Kádárék is árulónak bélyegezték. A per 1958 elején kezdődött. Nagy Imrét végül halálra ítélték, miután nem volt hajlandó Kádár Jánost törvényes miniszterelnöknek elismerni.

Emberi nagyságát jelzi, hogy kegyelmet nem kért, nem vallotta magát bűnösnek, és kijelentette, hogy majd a történelem fog számára igazságot szolgáltatni. 1958. július 16-án felakasztották. Kivégzett társaival együtt jeltelen sírba temették a Köztemető 301-es parcellájában.

nagy imre

Nagy Imre és társai újratemetése (Fortepan)

Rehabilitációjára 1989-ben, a rendszerváltozás kezdetén került sor. Június 16-án óriási tömeg jelenlétében felravatalozták a Hősök terén, majd újratemetése is megtörtént. Ma már méltó környezetben nyugszik a 301-es parcellában.

nagy imre

Nagy Imre sírja a 301-es parcellában

Nagy Imre élete végéig kommunista maradt, de bízott a megvalósíthatatlan emberarcú kommunizmus lehetőségében. Ez furcsa egy olyan ember esetében, aki élete jó részét a sztálinista Szovjetunióban töltötte, majd részese volt az ’50-es évek Rákosi-féle diktatúrájának. Emberségét ekkor is megőrizte, és mártírhalálával nemzetünk egyik hőse lett. Emlékét Budapesten is szobor őrzi.

 

Weninger Endre

 

Sorozatunk korábbi cikke:

Magyar miniszterelnökök – Kádár János

 

Hozzászólások