A Montázsmagazin festménypályázatának díjátadójáról – Kiállítás-megnyitóra gyülekeztek amatőr művészek és vendégek a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában 2017. április 21-én, pénteken délután 16.00 órára. A Montázsmagazin IV. Országos Amatőr Festménypályázatára 2017 februárjában 115 pályamű érkezett. A háromtagú szakmai zsűri – Szappanos István kecskeméti festőművész, Almási Zsuzsanna kecskeméti akvarellfestő és Kuti Péter kiállítás-szervező értékelése nyomán 26 képet hívtak meg a díjátadóval egybekötött kiállítás megnyitójára.

Már délelőtt érkeztek az alkotók, akik a kiállításra hozták a festményüket, melyet aztán Szappanos István festőművész és Almási Zsuzsanna akvarellfestő elgondolása alapján Várnagy Zoltán, a Kamara munkatársa varázsolt fel a tárlókra. Elismerés az alkotóknak, akik messziről, a szélrózsa minden irányából érkeztek: Gyöngyös, Diósd, Paks, Mekényes, Balatonszárszó, Siklós, Tahitótfalu, Budapest, Tápióság, Szeged, Szentes, Monor, Tab, Gárdony, Csanytelek, Szigetvár és természetesen Kecskemétről is. Festményeikkel igazi tavaszt hoztak az utóbbi napok zord időjárása után, hiszen a pályázat címe ez volt: Tavasz lett újra!

Rózsahölgy duó (Halasi Éva és Kalmár Gabriella)

A rendezvényt a Rózsahölgy duó (Halasi Éva és Kalmár Gabriella) gitárjátéka és éneke, valamint Gyöngyösi Szabó Katalin és Kökény Éva versmondása színesítette. A moderátor a sokak által ismert és kedvelt Varga Mónika (korábban televíziós bemondó) volt. Szappanos István nyitotta meg a kiállítást, méltatta és elemezte a kiállított munkákat. Tanácsokat adott, hogyan fejlődhetnek tovább az amatőr művészek, és biztatta őket további alkotásra. Hiszen nem az a fontos, hogy az ember amatőr vagy profi művész, csak az alkotás számít, ha jó. Nekik pedig igazán a szívükben születik meg a festmény.

Gyöngyösi Szabó Katalin, Varga Mónika és Szappanos István

Kökény Éva, Szappanos István és Almási Zsuzsanna

Az I. díjat Takácsné Sárossy Mária kapta Vándor tavasz című festményéért. Ő egy 20.000 Ft értékű festékkészletet kapott.

A II. díj Gróf Gyöngyié lett. Festményének címe: Magnólia. A Kuti Galéria (Budapest) ajándékát kapta: Önálló ingyenes kiállítás a Részeim a képeim című sorozatban 2017. december 16-tól 2018. január 15-ig. Önálló bemutatkozási lehetőség 6-7 db képpel.

A III. díj tulajdonosa Molnár Gábor lett „Nekem e táj…” című festményével. Könyvjutalomban részesült.

A zsűri oklevélben részesítette
• Káposztás Lillát, a legfiatalabb alkotót (14 éves)
• Daria Narbutt-ot, aki külföldiként vett részt a pályázaton
• Doszkocs Zsuzsát, aki hősiesen küzdve a betegségével, lélegeztetőgépen alkotva tanít bennünket a művészet szeretetére
• Fazakasné Erdélyi Ilonát, szájjal festő művészt, aki megtalálta boldogságát a festészetben.
• Valamint minden alkotót, aki részt vesz festményével a kiállításon. Az okleveleket digitális formátumban, e-mailben kapják meg a művészek!

A zsűri mindenkinek gratulál az alkotásához, különösen az alkotás folyamatához, hiszen az a legfontosabb benne, hogy örömmel készültek a művek, és már ez is csodálatos élmény, nyereség a művész számára! Azoknak is gratulálnak, akiknek most nem szerepel a festménye a kiállításon. Mindenkit nagy elismerés, köszönet, gratuláció illet.

A kiállítás május 18-ig ingyenesen látogatható munkanapokon 9.00 és 17.00 óra között a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában (Árpád krt. 4.). Az Iparkamara egyúttal a Montázsmagazin fő szponzora is a kiállítás létrehozásában, melyért igen hálásak a magazin munkatársai.

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások