Maga a faj a fésűsujjú patkányfélék családjába (Ctenodactylidae) tartozik, ami kissé megtévesztő elnevezés, mert ezek az állatok nem annyira a patkányokkal, mint inkább a sülökkel és a tengerimalacokkal állnak közelebbi rokonságban. A gundi őshazája eredetileg Észak-Afrika: Algéria, Líbia, Marokkó és Tunézia szubtrópusi sivatagjaiban, az ottani sziklás élőhelyeken érzi jól magát. Sok más sivatagi kisemlőssel ellentétben nem éjszaka, hanem nappal aktív, mi több, szívesen napfürdőzik a napfénynek kitett sziklafelszínen. Olyan tökéletesen alkalmazkodott a sivatagi életmódhoz, hogy ivóvízre egyáltalán nincs szüksége. Szervezetének vízigényét ugyanis a táplálékban található úgynevezett vegetációs vízből is képes fedezni. Kizárólag növényi táplálékon él, ebben viszont nem túl válogatós.

A gundik rendkívül fürge állatok. Nagy sebességgel és ügyességgel szaladgálnak a sziklapárkányokon, sőt, a függőleges sziklafalak egészen kicsi egyenetlenségeiben is képesek megkapaszkodni. Egyes megfigyelések szerint képesek arra, hogy veszély esetén halottnak tettessék magukat. Ezt ugyan számos kutató vitatja, de az biztos, hogy elég sok veszély leselkedik rájuk, hiszen a gundik számos ragadozó étlapján szerepelnek. A vacsorává válás ellen leginkább fürgeségükkel, valamint azzal a képességgel tudnak védekezni, hogy egészen keskeny sziklahasadékokba is képesek bepréselni magukat, ahová a ragadozók nem tudnak utánuk menni.

Kifejezetten társas rágcsálók, rendszerint kisebb, 3-11 egyedből álló, de néha nagyobb, húszas egyedszámot is meghaladó közösségekben élnek. Élettartamuk akár az 5 évet is elérheti. A gundik sokat adnak magukra. Selymes bundájukat gondosan ápolják, sőt, még fésülgetik is. Erre a célra azokat a hátsó láb ujjain található, fésűszerű sörtéket használják, amelyekről az egész család a nevét kapta. A bundaápolás azért fontos a számukra, mert élőhelyükön nappal nagyon meleg, éjszaka pedig csontig hatoló hideg van, s mivel maguk a gundik meglehetősen aprócskák, létfontosságú, hogy a szőrzet hőszigetelése a lehető legjobb legyen.

A fajnak egyébként az orvostudomány történetében is fontos szerep jutott. A humán egészségügyi jelentőséggel bíró, Toxoplasma gondii nevű egysejtű parazitát, amely a toxoplazmózist okozza, legelőször egy kísérleti céllal tartott gundi szöveteiből mutatta ki a párizsi Pasteur Intézet két kutatója, Charles Nicolle és Louis Herbert Manceaux. Felfedezésüket 1908-ban tették közzé, azóta ismert a toxoplazmózis kórokozója.

Magyarországon jelenleg csak a Fővárosi Állat- és Növénykertben élnek ilyen állatok, mi több, a múltból sem ismeretes a bemutatásukra vonatkozó adat. Végleges férőhelyüket a Nagyszikla belsejében található, tavaly átadott Varázshegyben, azon belül a „Kolónia galériában” alakították ki. Az itt kiépített mesterséges sziklafelszínen kedvükre szaladgálhatnak.

Szöveg és fotó forrása: Fővárosi Állat-és Növénykert/Bagosi Zoltán

2013. szeptember 10.

Hozzászólások