175 évvel ezelőtt, 1847. január 16-án, Szklabonyán megszületett Mikszáth Kálmán († Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság rendes tagja.

„A gondolatok szemtelenek, és nem engedik magoknak azt mondani: “Takarodjatok innen!” – Az író egyik híres mondása.

mikszath kalman

Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól. 1874-ben jelent meg első önálló műve – az „Elbeszélések” – két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el újságíróként.

Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.

1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Alig fél év múltán karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző és humorista lett.

Szklabonya, Mikszáthfalva Szlovákiában

1882-ben Mikszáth Kálmán kiküldött tudósítóként követte végig a híres tiszaeszlári vérvád per tárgyalásait.

Komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot. Megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának, a másik zsidóvédőnek bélyegezte. 1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjává. 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

„Semmi, még a pénz se fogy oly villámgyorsan, mint a tisztelet és tekintély, ha egyszer az ember költeni kezd belőle” –vallotta és tartotta egész életén át. Irodalmi sikereit hamarosan magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, – akitől korábban anyagi okokból vált el; – s 1883. január 1-jén Mohorán újra összeházasodtak.

A házasságból három fiuk született: Kálmán, (1885), János (1890) és Albert (1889–1921). 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.

mikszath kalman

Gámán Béla doktor feljegyzése szerint az író megjelenése alaposan el is ütött a szokásos fürdővendégekétől: „Egy igen jól táplált, kissé rusztikus külsejű, rövid lélekzetű férfiú, minden harmadik lépésnél meg-megállva, nagy szivarból füstölve, úgy nézett ki, mint egy bácskai földesúr. Fel is tünt mindenkinek, mert Rohitson ritka volt az ilyen formájú vendég, a nagy többség sovány, gyomorbeteg külsejű vagy legalább is városi színű volt.” (Ma Rogaska Slatina; Szlovénia, gyógyfürdő)

1896. július 15-én a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökévé választotta. 1897. november 20-án megalapította az Országos Hírlapot, amelynek megszűntéig (1899. január 26.) főszerkesztője volt. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel.

Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg. Regényeiből sikeres magyar filmek is készültek. Legismertebbek: Különös házasság; Fekete város; Szent Péter esernyője; A Noszty fiú esete Tóth Marival; Beszélő köntös.

 

A fekete város hangoskönyv formában is élvezhető. Bizonyára sokan kézbe vették A jó palócok és tót atyafiak című elbeszéléskötetét is.

Stílusában teret engedett a népiességnek. Sokszor jellemezte hőseit finom humorral. Szeretett anekdotázni, lejegyezni a rövid, csattanós históriákat. Befejezésül íme ezek közül egy:

„Egy elbizakodott fiatalember búcsúzott tanárától s hálálkodva mondá neki: – Valóban önnek köszönhetem mindazt, amit tudok. – Oh, kérem… – felelt az vissza udvariasan. – Szót sem érdemel az ilyen csekélység.” (Mikszáth Kálmán: Elbeszélések, anekdoták)

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

A szerző előző cikke

 

Hozzászólások