A Slow Food mozgalom Olaszországból indult, tiltakozásként a McDonald’s étterem megnyitása ellen. A tiltakozást Carlo Petrini vezette, aki így akart fellépni a gyors étkezés kultúrája ellen.

slow food1

Forrás: www.thewhiskandladle.ca

 

Az eredetileg olasz mozgalom 1989-ben vált nemzetközivé, amikor 20 ország képviselői aláírták Párizsban az „ízekhez való jogunk” alapvető elveit, a Slow Food kiáltványát. A mozgalom jelképe a csiga, ami a lassúságot képviseli.

A fast food, azaz a gyorsétkezés mellett a slow food fogalmával is érdemes megismerkedni, hiszen az életünk része.  A kultúrának és a hagyománynak mindig is nagy szerepe volt, körülvesz minket, akár akarjuk, akár nem. A mozgalom fontos pontjai, hogy vigyázzunk ezen értékeinkre, tartsuk fent minél tovább, hogy a következő generációk is részesülhessenek belőle.

A helyi termelők kapcsolatot alakítanak ki a fogyasztókkal, így még jobban tudnak az igényekhez alkalmazkodni.  A mozgalom persze nem csak Magyarországon van jelen, hanem többek között Olaszországban, Németországban, Angliában, Svájcban, Japánban, az USÁ-ban és Hollandiában is.

slow food2Forrás: www.erinswhite.wordpress.com

Magyarországon 5 csoport működik:
•    Central Budapest (Budapest)
•    Régi Jó Ízek Barátai (Budapest)
•    Kiskunság (Kerekegyháza)
•    Pécs-Pannonia (Székelyszabar)
•    Tokaj (Tokaj)
A slow food képviselői rendszeresen szerveznek rendezvényeket is, ahol finom ételeket, italokat lehet kóstolni, lehetőség van beszélgetésekre. Aki a mozgalom iránt érdeklődik, próbálja ki, jól fogja érezni magát.

slow food4Forrás: www.terramadre.info

Minden évben megtartják az úgynevezett Terra Madre (Földanya) napot, ami a slow food fontos eseménye. Mivel a kezdeményezés Olaszországból származik, minden év december 10-én Torinóban élelmiszeripari kiállítást rendeznek a biodiverzitás népszerűsítésére. Természetesen a magyar csoportok is rendszeresen „megünneplik” ezt a napot.

Kiemelném a Central Budapest csoportot, akik nagyon aktívan szerveznek programokat, hogy minél több emberrel megismertessék a mozgalmat.
A mai rohanó világban sajnos kevesen vannak, akik hagyják, hogy a „lassúság” is előtérbe kerüljön életük során. Pedig fontos magunkra is gondolnunk, és nem szabad hagynunk, hogy csak sodródjunk, olykor meg is kell pihennünk.

Nagy Kitti

Hozzászólások