Ma reggelre megörvendeztette városunk lakóit az „Együtt Kecelért” csoport összefogásával készült szalmabála babák látványa.

 

soltvadkert felol

Soltvadkert felől érkezőket fogadják

 

Matos Maja – a csoport létrehozója – szavait idézem:
„Egy szalmabála baba igazán nem nagy dolog. Pláne egy város életében nem az. Nem teremt munkahelyeket, nem csökkenti az adósságunkat, nem leszünk egészségesebbek tőle. Mégis!

Valamit hozott nekünk. Nekem személy szerint, megtartja, növeli a hitemet, az emberi segítőkészségben, összefogásban, tenni akarásban, jóságban.  Általa látom, hogy a hívó szóra hányan mozdulnak, tesznek jelen esetben városunkért, városunknak.
Mit adott még?

Szerintem egy csepp derűt, vidámságot is hozott magával ez a pár együgyű szalmabáb. Ez pedig nem kevés, mert mindannyian nagyon ráéheztünk erre. Köszönöm mindenkinek, aki mellénk állt.  Személy szerint: Apró Ferenc, Herczeg Imre, Orcsik Ferenc, Fejes György, Lavati Zsolt, Schindler János, aki megszervezte, koordinálta a szállítást, Szilágyi József, Hugyecz János, Mihajlovitsné Marika, Király Ilonka. Köszönöm mindenkinek, akit jóérzéssel tölt el, ha rápillant!”

 

lanybala

fiubala

A babákat felöltöztette Mihajlovitsné Marika és Király Ilonka

 

 

A másik páros a Könyvtár és Művelődési Ház előtt áll.

 

Tóthné Filus Ica

 

 

Hozzászólások