Az égiek csodálatos napsütést küldtek a földre, hogy az első kecskeméti örömfestés résztvevőinek semmi ne zavarja meg a jó kedvét. Október elsején, a Város Napja programsorozat keretében a Montázsmagazin által rendezett Örömfestés című programhoz vidáman gyülekeztek a résztvevők és az érdeklődők Kecskemét főterének Emléktár tér részén.

 

felirat0

 

A résztvevők regisztrálása és a gyakorlati tudnivalók megbeszélése után egy rövid megnyitó ünnepséggel vette kezdetét az egész napos rendezvény. Almási Zsuzsanna akvarellfestő és a rendezvény megálmodója köszöntötte a megjelenteket, majd Kökény Éva szép versét hallgathatták meg az összegyűltek. Az Amikor a festő komponál című saját versét mondta el a szerző, aki a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének tagja.

 

almasi-megnyito0

Almási Zsuzsanna akvarellfestő megnyitója

Kökény Éva: Amikor a festő komponál
(B. Jánosi Gyöngyinek, a Jászság festőjének)

ahogy zenészben
születik a dallam
vagy költő lelkében
muzsikál a rím
a festő is úgy komponál
az ő hangjegye és ríme
a téma és palettája színe
képzelet repíti
fel égi magasba
még feszíti vásznát
de már látja álmát
egyiket a másik után
a sokszínű szivárványt
fészkében a gólyapárt –
az áradó Zagyvát
tollát hullató Ikarosz szárnyát
vagy a mennyek angyalát
a napraforgó csipkés sárga
ruháját
sugárzó napot kék egeket
szívderítő csendéleteket
s az útszéli elhagyott
fakeresztet
előtte hervadó virágot
s látja az arra menőket
a kalapot emelőket –
a festő kezében ecsettel
vár a belső hangra
s mikor azt meghallja
eldönti mi legyen a vásznon –
a többi már Isten dolga

 

dunszt-kokeny0

Kökény Éva és Dunszt István

A művészetek komplexitását Dunszt István fellépése mutatta már a kezdéskor, hiszen a festő gitárt vett a kezébe és dalra fakadt.

A megnyitó után kezdődött a festés. Azt kértük, hogy a Főtér látványvilágából válasszanak témát az alkotásukhoz. Néhányan a helyszínen maradtak és ott dolgoztak, de a legtöbben fogták a felszerelésüket meg a kisszéküket, és a Főtér különböző pontjain talált ki-ki témát magának a festéshez.

 

baky-lajos01

Baky L. István

Így aztán a város lakói csak ámultak, hiszen lépten-nyomon festőkbe botlottak. Sokan meg-megálltak, kérdezgették a festegetőket a képükről, rácsodálkoztak, megdicsérték a munkájukat. Amatőr festő létükre dicséretes, hogy nem bánták a kíváncsi tekinteteket, és meg tudták osztani a figyelmüket az alkotás és a járókelőkkel való beszélgetés között. Szép munkák születtek.

 

halasi-fest0

B. Halasi Éva

A résztvevő amatőr művészek a következők voltak: 

Almási Zsuzsanna, Baky L. Lajos, Csernus Erzsébet, dr. Bíró Ernő, Dunszt István, Banka Erzsébet, B. Halasi Éva, Horváthné Erdélyi Zsuzsanna, Jeney Szabolcs, Kerekes Imréné Erzsike, Luczáné Baksa Edit, Takács Jolán Anna.

 

csoportkep2

Az Örömfestők és a szervezők

Időközben az Emléktár téren zenés programok zajlottak. 11.30-kor a Rózsahölgy duó gitározott és énekelt. A formációnak az egyik tagja, Halasi Éva részt vett a festésben is, ő maga is színes egyéniség.

 

rozsaholgyek010

A Rózsahölgyek duó Deák Sándor dobossal

13.00 órakor pedig az Ohio együttes játszott kedves, jól ismert slágereket, melyet az arra járó kecskemétiek is szívesen hallgattak. Az együttes tagjai: Szecsődi György (gitár), Vámos Zoltán (gitár), Őze Éva (ének), Deák Sándor és Kovács Imre pedig  dobokkal, ütőhangszerekkel egészítette ki a hangzást.

 

zeneszek01

Az Ohio együttes zenél

15.00 órára mindenki összegyűlt a kicsi téren a záró programhoz. Mák Kornél alpolgármester úr is megjelent, és köszöntötte a résztvevőket. Megtekintve a kiállított képeket kissé „irigykedett” a tálentummal megáldott művészekre, hiszen nem mindenkinek adatott meg ez a tehetség. Hangsúlyozta, hogy a városnak szüksége van a civil kezdeményezésekre is, olyanokra, amelyeket önmaguk szerveznek meg a tehetséges művészemberek, és ezeket a város igyekszik is támogatni.

 

kornel04

Mák Kornél alpolgármester úr köszöntője

Ez a kijelentés vonatkozott a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre művészeti csoportjára is, amelynek tagjai – Gyöngyösi Szabó Katalin irányításával – színvonalas verses-zenés összeállítással készültek a művészetek komplex ünnepére ezen a szombaton. A csoport tagjai: Gyöngyösi  Szabó Katalin vezető, Kökény Éva, Szeli Sára, Csernák Istvánné Margitka. Kovács István József, a Baráti Kör elnöke is mondott három rövid saját verset.

 

szereplok02

A művészeti csoport tagjai

Az ideillő zeneszámokat a már említett Ohio együttes szolgáltatta. Az irodalmi-zenés összeállítás középpontjában – a Város Napja alkalmából – Kecskemét állt, valamint a művészetek, elsősorban a festészet és a zene, hiszen a Zene világnapja is volt október elseje.

 

szappanos08

Szappanos István festőművész értékelése

A nap szakmai tanácsadója, mentora Szappanos István festőművész volt, aki járt-kelt a festők között és tanácsokkal látta el őket, elbeszélgetett velük. A záró műsorban értékelte az Örömfestést, és biztatta az amatőr művészeket, hogy nem a név és a titulus számít, hanem az alkotás maga. Talán a legjobb lenne úgy nézegetni képeket, hogy nem tudjuk, ki az alkotója. Akkor a kép beszélne önmagáért. Minden résztvevőnek emléklapot adott át a szép nap örömére.

 

szervezok

A két szervező – Almási Zsuzsanna akvarellfestő és Weninger Endréné, a Montázsmagazin tulajdonos-szerkesztője

Az első kecskeméti Örömfestés nagyon jó hangulatban telt el. A színes, több művészeti ágat összehangoló rendezvény sikeres volt, ezt bizonyítják a résztvevők visszajelzései, köszönő szavai, internetre felkerült fotói. Hálás köszönet mindenkinek, aki segítette a létrejöttét. A tapasztalatokat leszűrve bizonyára jövőre is megrendezi ezt a programot a Montázsmagazin a Toll és Ecset Alapítvány segítségével.

 

További fotókban gyönyörködhetünk a Montázsmagazin Facebook oldalán lévő mappában!

 

Weninger Endréné Erzsébet

Fotók: Gyöngyösi Kálmán és a Baráti Kör tagjai

 

 

Hozzászólások