Marat, a francia forradalom könyörtelen vezére tragikus hősként, halálában megdicsőülve látható Jacques-Louis David festményén. Gyilkosa egy fiatal nő, Charlotte Corday, akit a merénylet után azonnal elítéltek és kivégeztek.
Mégis, a későbbi századokban a szerepek valahogy felcserélődtek: kevés ellenszenvesebben ábrázolt történelmi szereplővel találkozunk, mint az áldozatnak kikiáltott Marat, a saját korában minden rossznak elmondott gyilkos lány megítélése pedig az idők folyamán szinte teljesen a visszájára fordult.

Az orvos és tudós

Jean-Paul Marat szakmájára nézve orvos volt, egyébként a természettudományok lelkes művelője és kutatója. Óriási csalódás volt az életében, hogy a Francia Akadémia ismételt kérése ellenére sem vette fel őt tagjai sorába. Fiatalkorában Skóciában és Angliában vándorolt, tanított. Tudományos műveket adott ki, melyekben kora neves filozófusaival és tudósaival vitatkozott.
Párizsba hazatérve a királyi család testőrségének orvosa lett. Közben írásain is szakadatlanul dolgozott, olyannyira, hogy a kimerültségtől többször ágynak esett.

 

Az újságíró

1789-től az újságírásban találta meg a hivatását. A Nép Barátja (Ami du Peuple) című lapjában radikális nézeteit fejtette ki. A forradalom radikalizálódása előtt a lapot betiltották, Marat pedig száműzetésbe  kényszerült: a párizsi csatornarendszerben bujkált. Ebben az időben alakult ki súlyos bőrbetegsége, és az ezzel járó kellemetlenségek egész életében elkísérték.

1792. augusztus 10-én a királyt és családját a Temple börtönébe zárták. Ezután felgyorsultak az események: kikiáltották a köztársaságot, januárban pedig ki is végezték XVI. Lajost. Júniusban a jakobinusok átvették a hatalmat, ettől kezdve a terror uralkodott. Tipikus diktatúrát vezettek be: minden a “nép érdekében” történt, de mindenki gyanús volt, aki valamivel nem értett egyet, vagy akit valaki más bevádolt. Ezreket végeztek ki koholt vagy valós vádak alapján.

Marat a terrort szükségesnek tartotta a forradalom céljainak elérése érdekében: „vadsága” miatt régebbi támogatói és párttársai közül is sokan elfordultak tőle.

Egy elszánt fiatal nő

Charlotte Corday, egy normandiai nemesi család sarja, aki a forradalom mérsékelt eszméivel rokonszenvezett, nem tudta elfogadni a Marat-féle vérengzést. Párizsba utazott, azzal a céllal, hogy megöli a hírhedt népvezért.

Marat romló egészségi állapota miatt nem volt a Konvent ülésén, hanem otthon, fürdőkádjában ülve kúrálta magát. Leveleket írt és jelentéseket olvasott. Charlotte csak nehézségek árán jutott be hozzá, mivel Marat élettársa elég határozottan kitessékelte. A szóváltás zajára Marat is felfigyelt, és beengedte a lányt, aki azzal az ürüggyel érkezett, hogy caen-i összeesküvők neveit árulja be. Marat lelkesen jegyzetelni kezdett, mire Charlotte odaugrott és többször szíven szúrta a népvezért, aki szinte azonnal belehalt sérüléseibe. A lány nem menekült el, még a helyszínen elfogták. Nem bánta meg tettét. 4 nappal később guillotine-nal kivégezték.

Orvosai szerint Marat néhány hónappal később meghalt volna. A terror sajnos halála után, egészen 1794 nyaráig, a jakobinusok bukásáig folytatódott.
Holttestét ünnepélyesen a Pantheonba vitték a nagy államférfiak közé, másfél évvel később azonban kirakták onnan.

 

A legenda szerint Charlotte levágott fejét a hóhér megpofozta az emelvényen, mire a halott nő arca elpirult. Alakját és a merényletet számos festő, író és költő is feldolgozta a következő századokban, még az utóbbi évtizedekben is opera, regény és tanulmányok örökítették meg.

 

Weninger Nóra

Hozzászólások