Családias hangulatú beszélgetős zenei esten voltunk október 25-én a Molnár-C. Pál Múzeumban. Zenélés közben ismerhettük meg a Dévai Duó két tagját, Dévai Gyöngyi és Rózsa György zenéléshez vezető életútját és a duóvá válás körülményeit.

Csillag Éva (Molnár-C. Pál unokájának felesége) az aktuális kiállítást és a helyszínt bemutató bevezetője után a beszélgetést Horváth Gábor Miklós (költő, író, újságíró, az Újnyugat Irodalmi Kör alapító tagja) vezette, aki korábbról és közelebbről ismerte mindkettőjüket.
Rózsa Gyuri őszíntén mesélte el, hogyan járta meg a poklokat és a mennyeket, az egótól megszállott horgászástól, a szívinfarktuson át, a füredi szívkórház színpadán muzsikálás sikeréig, mire rátalált a saját zenei önkifejezési formájára, és hozzá a fuvolát és szaxofont is megszólaltató zenésztársra, Dévai Gyöngyire.

Dévai Gyöngyi zenei pályafutása a Városmajori Gimnázum kórusában indult és a Zeneakadémián folyatatódott, volt karvezető, de saját hangszerén, a fuvolán is továbbképezte magát. A klasszikus zene mellett a jazz is nevén szólította. Kolmann Gábor volt a szaxofon-mestere. Játszott bigbandekben is. Aztán férjhezment (férje szintén zenész), három gyeremekük született. Volt egy vidéki zeneiskola igazgatója is, ahol együtt tanított Rózsa Gyurival. Mesélt a hitére való rátalálásról 13 éves korában, és a további templomi élményeiről, Újpesttől a Mária utcáig.

A Dévai Duó 2007 nyarán alakult egy tanári bulin abban az iskolában, ahol mindketten tanítottak. Néhány feldolgozás mellett leginkább saját, instrumentális számokat játszanak, melyek stílusát a jazz-pop-folk teljesen egyedi keveréke jellemez. A dalszövegek nagy részét szintén Rózsa Gyuri írja.
Sajátos zenei világuk szeretetteljes érzelmi töltésű. Az egészen egyszerű életérzéseket leíró szövegek és dallamok az MCP Múzeum péntek esti közönségét is teljesen lenyűgözték.

Férjemmel együtt még másnap reggel is ennek a különös hangulatú koncertnek hatása alatt voltunk.

Legközelebbi koncertjük november 9-én lesz a Köszi Kő Caféban – 1105 Budapest, Előd utca 1,  – Közereműködnek még Vajdovich Árpi(bass) és Neményi Zsolti(cajon)is. Jegyek a helyszínen kaphatók 2000 ft-os áron, a diákjegy: 1.000 Ft

 

Antalffy Yvette

fotóalbum

forrás: figyelmem önéletrajza.blog

 

 

Hozzászólások