Legát Tibor: Közlekedik a főváros – Könyvbemutató – A 2008-as nagy sikerű első kiadást követően, idén a BKV fennállásának ötvenedik évében újra megjelent a Közlekedik a főváros című könyv. A Deák téri Vasúti Földalatti Múzeumában Legát Tibor, a könyv szerzője mutatta be a sajtó munkatársainak és az érdeklődőknek az új kötetet.

A kötet szerkezete, megformálása ugyan nem változott, szerencsére azonban nem egyszerű utánnyomásról van szó. A negyven oldallal terjedelmesebb második, bővített kiadásban az elmúlt évtized fővárosi közösségi közlekedést érintő történetét is feldolgozza a szerző a tőle megszokott igényességgel.

Gazdag album a járművek szerelmeseinek a fővárosi tömegközlekedés múltjáról és jelenéről. A könyvben szinte minden megtalálható az elmúlt több mint hetven év közösségi közlekedési járműtípusairól és a budapesti közlekedési hálózatról. A nosztalgikus lelkületű olvasóknak külön öröm lehet, hogy olvashatnak az egyforintos villamosjegyről vagy a füttyös kalauzról. Korabeli jármű- és utcaképek, tárgyfotók és térképek mutatják be, hogyan közlekedett és közlekedik a főváros.

A kezdetektől – hajó, lóvasút, omnibusz – haladunk a villamosítás korába, ami forradalmasította a tömegközlekedést. Korabeli fotók röpítik vissza az olvasót ebbe a retro-világba, és a piros trolik virítanak a képeken. Megcsodálhatjuk a kisföldalattit, a metrók „nagypapáját.” Egy nagy fejezete e műnek foglalkozik a metróval, amit szeretnek a tömegközlekedők, mert gyorsan repíti őket célba. – Bár valószínű, hogy a felújításokat, rekonstrukciókat kis bosszúsággal fogadja a közönség, – de utólag örömmel veszi birtokba a felújított szakaszt.

Eljutunk a jelenbe: szó esik többek között a Modulok mellett az utóbb PKD konstrukcióban beszerzett üzembe helyezett magyar gyártású autóbuszokról, a CAF villamosokról, az 1-es vonalának meghosszabbításáról. Természetesen helyett kapott az átadott 4-es metróvonal (az első kiadás az építkezés képeivel zárult), az Alstom szerelvények, és az M3 felújított vonatai, a “pandák” is.
Az érdekes, olvasmányos anyagot könnyed, közérthető, olykor humoros stílusban tálalja a szerző. A korabeli sajtóból származó idézetek, a könyv témájához szorosabban-lazábban kapcsolódó kor- és kulturtörténeti kitekintések még változatosabbá teszik a történelmi utazást.

Zsigmond Gábor és Legát Tibor – Fotó: totalcar.hu

Az esztétikusan illusztrált, albumszerűen is lapozgatható könyv a közösségi közlekedés, és annak eszközeinek históriáját tárgyalja, amely útjai, pályái vérerekként hálózzák be a főváros térképét, s forgalmasabb napokon lüktetve pulzálnak a hidakon át meg át, utakon, tereken keresztül, hogy járműveik befogadják magukba az útrakelőket, majd cserélődjenek ez emberek úticélok szerint… Ebből a speciális nézőpontból ez a könyv azonban a fővárosi helytörténet fontos része, érdemes beszerezni, ajándékba adni. ..

A könyv 5.999,- Ft-ért megvásárolható a BKV webshopjában, illetve a Deák téri Vasúti Földalatti Múzeumban is.

Forrás: BKV.hu

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

 

Hozzászólások