Szép számban képviseltették magukat a szépirodalmi írások, és az olvasók szerették azokat a könyveket is, amikből film vagy sorozat készült. A Bookline júliusi sikerlistájának élmezőnyében minimális változás történt az előző hónaphoz képest, első helyen továbbra is a csernobili atomkatasztrófa háttértörténetét bemutató könyv áll, ezt követi a magyar pszichológus Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve az örökölt sorsokról, harmadik helyen pedig Csernus doktor hívja fel a figyelmet az élet pillanatainak tudatos megélésére.

Az elmúlt hónapokban korunk egyik legtragikusabb atomkatasztrófájának története nemcsak a képernyőket, de a könyveladási listákat is uralta. Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című könyve második hónapja vezeti a Bookline sikerlistáját. A könyv által megismerhetjük az áldozatokat, a felelősöket és a szovjet mentalitásba belerokkant önkénteseket.

Továbbra is a sikerlista élén Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve. A kötetben bemutatott történeteken, esettanulmányokon keresztül nemcsak a magunkban hordozott családi frusztrációkat ismerhetjük meg, de azok elengedéséhez is segítséget kapunk.
Az élmezőnyt záró Egy életed van már címében összefoglalja azt az üzenetet, amit Dr. Csernus Imre át szeretne adni legújabb könyvével. A pszichológus egyik lefontosabb célja művével, hogy felnyissa az olvasók szemét és megmutassa nekik milyen az őszinte, kiteljesedett élet.

Júliusban is sokan olvastak szépirodalmat. Závada Pál új regénye, a Hajó a ködben továbbra is nagy sikernek örvend, a regény a Weiss Manfréd Művek zsidó származású örököseinek történetét mutatja be 1944 tavaszán. Az idei Libri irodalmi közönségdíjas Krusovszky Dénes debütáló regényéről joggal írták, hogy letehetetlen. Az Akik már nem leszünk sosem az első mondatával beránt minket és egy izgalmas időutazásra visz Iowa City-től Debrecenig, lapjain feltárulnak az eltitkolt múltbeli cselekedetek hatásai.
A felnövés kiszámíthatatlan, nehézkes folyamatát ismerhetjük meg egy tizenéves kislány szemszögéből Grecsó Krisztián Vera című regényében. Péterfy-Novák Éva pedig újra tabukat döntöget legújabb könyvével. Az Apád előtt ne vetkőzz rendkívül bátran szól családi titkokról, hozott traumákról, pedofíliáról.

Több olyan könyv is felkerült a listára, amely sorozatként és mozifilmként is hatalmas sikert aratott. Ilyen Rachael Lippincott Két lépés távolság könyvének filmes kiadása, amelyben két beteg tinédzser szerelmét ismerhetjük meg. Anna Todd több története is helyett kapott a legsikeresebb könyvek között. A Miután összecsaptunk, Miután elbuktunk és a Miután boldogok leszünk történeteiben az írónő folytatja Tessa és Hardin történetét, amelyet a nagyközönség a Miután című filmben ismerhetett meg, amit Todd ugyanezen című regénye alapján készítettek el. Margaret Atwood disztópiája, A Szolgálólány meséje pedig egy olyan megrázó víziót mutat be, amelyben a nők egyetlen feladata, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában álljanak. A mára klasszikussá vált történetből számos filmes és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is készítettek.

A nyár nem telhet el kalandok nélkül, így korántsem meglepő, hogy Fiala Borcsa Balatoni nyomozása újra felkerült a sikerlistára. A történet ízig vérig kalandregény, amelyben a főhősöknek kódokat és találós kérdéseket kell megfejtenie, hogy rábukkanjanak az elrejtett kincsre. Az olvasók olyan helyszíneket járhatnak körbe, mint Révfülöp, a Folly Arborétum és Hegyestű. Bosnyák Viktória A sirály a király? című könyvében pedig már az iskolakezdésre készíti fel a nebulókat, a szórakoztató kalandok elolvasása közben válhatnak a helyesírás szakértőivé a legkisebbek.

A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el négy évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami júliusban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint Marie-Aude Murail A lélekdoki című könyve lett. A szakmai csapat részéről D. Tóth Kriszta író, újságíró a következőket mondta a könyvről: „Nagyon mai történet ez, benne olyan fontos, sokszor tabusított témákkal, mint internalizált rasszizmus, transzneműség, egyedülálló apák élete, vagy épp maga a kamaszkori pszichoterápia. De mindez mégsem nehéz vagy sok – ellenkezőleg: természetes.”

Szívünk rajta 2019. július – Szívünk rajta matricát kapott könyvek listája:

Kiadó, Szerző, Cím, Kategória
Könyvmolyképző Marie-Aude Murail A lélekdoki – rád talál
Móra Menno Metselaar – Piet van Ledden Ki volt Anne Frank? – rád talál
Ecovit Berg Judit Az őrzők – rád talál
Móra Éve Herrmann 100 Montessori fejlesztő gyakorlat óvodásoknak – segít
Kolibri Axel Scheffler Csere-bere állatok – fejleszt

Bookline nyomtatott Top50 lista
pozíció, szerző, cím, kiadó, változás …napja a listán

1 Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima
Európa Könyvkiadó 0 72
2 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors
Kulcslyuk Kiadó 1 231
3 Dr. Csernus Imre Egy életed van
Jaffa Kiadó 1 47
4 Závada Pál Hajó a ködben
Magvető Könyvkiadó 1 46
5 Viola Stern Fischer, Veronika H. Tóth A Mengele-lány
Animus Kiadó -3 54
6 E L James Mister
Libri Könyvkiadó 7 41
7 Edith Eva Eger A döntés
Libri Könyvkiadó új 29
8 Tanács Eszter Nők gyermek nélkül
HVG Könyvek kiadó új 27
9 Rachael Lippincott Két lépés távolság (Filmes kiadás)
Maxim Könyvkiadó -3 87
10 Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem
Magvető Könyvkiadó 5 74
11 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek
Libri Könyvkiadó 42 42
12 Dezső András Maffiózók mackónadrágban
21. Század Kiadó -2 98
13 Bán Mór Vihartépte zászlaink
Gold Book -4 41
14 Hilary Boyd Csütörtökön a parkban
MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT új 13
15 R. Kelényi Angelika Barcelona, Barcelona
Álomgyár Kiadó új 26
16 Anne Jacobs A villa
Central Könyvek -8 56
17 Grecsó Krisztián Vera
Magvető Könyvkiadó 13 150
18 Berg Judit; Polgár Judit Alma
Ecovit Kiadó új 26
19 Ming Chew Szabadulj meg a fájdalomtól örökre!
Bioenergetic Kft. 10 60
20 Tomor Anita Most már együtt álmodunk
Pyrus Kiadó új 20
21 Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz
Libri Könyvkiadó -9 89
22 Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk
Móra Könyvkiadó 37 37
23 Margaret Atwood A Szolgálólány meséje
Jelenkor Kiadó új 23
24 Leslie L. Lawrence Az ikrek ideje
I.P.C. Könyvek Kft. -5 39
25 Dr. Joe Dispenza A placebo te magad légy!
Bioenergetic Kft. új 19
26 Alma Katsu Éhség
Agave Könyvek új 14
27 Anne L. Green Végzetes csábító
Álomgyár Kiadó új 26
28 Réti László Európa halála
MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT új 19
29 Kate Morton Az órásmester lánya
Cartaphilus Kiadó új 29
30 Náray Tamás Zarah
Libri Könyvkiadó új 27
31 Yuval Noah Harari Sapiens
Animus Kiadó -7 602
32 L. Stipkovits Erika Nagyszülők a kispadon?
HVG Könyvek kiadó -4 36
33 Emma Chase Felséged szolgálatában
Álomgyár Kiadó új 29
34 Katie Fforde Rózsaszirmú nyár
Libri Könyvkiadó új 7
35 D. Tóth Kriszta Jöttem, hadd lássalak
Bookline Könyvek új 25
36 Náray Tamás Zarah öröksége
Libri Könyvkiadó új 23
37 Jojo Moyes Mióta megszerettelek
Cartaphilus Kiadó -3 95
38 Marilyse Trécourt Változtasd meg az életed, határ a csillagos ég és még tovább
MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT új 13
39 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz
Pozsonyi Pagony -13 47
40 Berg Judit Az őrzők
Ecovit Kiadó -8 45
41 Fiala Borcsa Balatoni nyomozás
KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT új 19
42 Barabási Albert-László A képlet
Libri Könyvkiadó 13 330
43 Anna Todd Miután boldogok leszünk
Gabo Kiadó -12 136
44 Corinne Michaels Miénk az éjszaka
Álomgyár Kiadó új 14
45 Bosnyák Viktória A sirály a király?
Móra Könyvkiadó új 26
46 Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századra
Animus Kiadó -19 291
47 Camilla Lackberg Aranykalitka
Animus Kiadó -33 50
48 Anna Todd Miután összecsaptunk
Gabo Kiadó -31 147
49 Jojo Moyes Álmok nyomában
Cartaphilus Kiadó új 26
50 Anna Todd Miután elbuktunk
Gabo Kiadó -25 89
Bookline e-könyv Top10 lista
pozíció, szerző, cím, kiadó, változás …napja a listán

1 Závada Pál Hajó a ködben
Magvető 2 47
2 Camilla Läckberg Aranykalitka
Animus Kiadó 2 50
3 Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima
Európa Könyvkiadó -2 74
4 Dezső András Maffiózók mackónadrágban – A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig
21. Század Kiadó 8 88
5 Tanács Eszter Nők gyermek nélkül – Történetek vágyakozásról, veszteségről és választásról
HVG Könyvek új 28
6 Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem
Magvető 0 119
7 Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz
Libri Kiadó -5 88
8 Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint
Kalligram Kiadó új 17
9 Anne Jacobs A villa
Central Könyvek -2 55
10 Péterfy-Novák Éva Egyasszony
Libri Kiadó -5 55

Bookline bemutatja: Top50 és Top10 – a magyar olvasók kedvencei
Már hatodik éve tesszük közzé a Bookline Top50 néven ismert sikerlistánkat. A magyar könyvpiacon elérhető nyomtatott könyvekről készült havi listánk olyan hiánypótló anyag, ami bemutatja, hogy az adott hónapban milyen könyveket kerestek leginkább az olvasók. Az e-könyvekkel sincs ez másként, Top10-es listánkon a legkeresettebbeket mutatjuk meg minden hónapban. A listák segítségével hosszabb időszakokat is áttekinthetünk, megtudhatjuk, mik azok a könyvek, amik hónapokon át a sikerlisták élén maradtak. A Bookline listáiból kiderül, mit olvasunk, mit szeretünk, egy évszak vagy időszak hogyan befolyásolja olvasási szokásainkat. Sikerlistáinkon szerepeltetjük az előző hónaphoz viszonyított változásokat és a könyvek listára kerülésének időpontját is, így a toplisták alkalmasak piaci tendenciák követésére, előrejelzések felállítására. Sikerlistáinkkal segíteni szeretnénk az olvasóknak eligazodni a könyvek között, és megbízható információt nyújtani a könyves szakma számára.

A toplistákról
A sikerlisták a Bookline webáruház magyarországi könyveladásai alapján, havi bontásban készülnek. A listák generálása során a Bookline rendszere kizárólag a Magyarországon történő értékesítéseket veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a i és egyéb akciókat, akciós kedvezményeket, a tankönyv- és az adott címre leadott többdarabos nagykereskedelmi rendeléseket. A Bookline rendszere a listák generálása során minden könyvcímet figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy az adott termék a listakészítés időpontjában kapható-e vagy sem.

Szívünk rajta
Havonta frissen ajánlott könyvlistával rukkol elő a Bookline Könyváruház és az UNICEF Magyar Bizottság együttműködésében megvalósuló „Szívünk rajta” program, ami szülőknek és gyerekeknek igyekszik segítséget nyújtani abban, hogy könnyebben eligazodjanak a gyerekkönyvek között. Célja, hogy azok a könyvek, amik a gyerekek könyvespolcaira kerülnek, valódi élményt nyújtsanak, és igazi értéket képviseljenek.

 

Hozzászólások