Egyik legnépszerűbb politikai személyiségünk ő, akinek számtalan szobra található országszerte, akit a magyar nép a 19. században „Kossuth apánk”-ként emlegetett, akiről népdalok, nóták terjedtek el. Ennek ellenére a személye vita tárgya lett a történészek körében manapság. Arról folyik a vita, hogy kinek volt igaza a két nagy horderejű történelmi személyiség közül: Kossuthnak vagy legnagyobb politikai ellenfelének, Széchenyinek.

Sokan úgy érvelnek, hogy Kossuth meggondolatlanul belevitte nemzetünket egy fegyveres konfliktusba, amely csak kudarccal végződhetett. Jobb lett volna a Széchenyi által kijelölt, megfontolt utat követni. Ennek a napjainkban divatossá vált véleménynek a hívei megfeledkeznek arról, hogy Kossuth nem akart fegyveres harcot, ezzel szemben a reformkori ellenzék vezetőjeként rengeteget tett Magyarország fejlődéséért.

Akkor pedig, amikor az már elkerülhetetlenné vált, vállalta a fegyveres harcot is az ország függetlenségéért. Oroszlánrésze volt abban, hogy szinte a semmiből létrejött egy olyan honvédsereg, amely a tavaszi hadjáratban kiverte az osztrákokat az országból.

Kossuth egy győztes szabadságharc vezetője volt, azt csak a beavatkozó orosz hadsereg túlereje verte le. Ezt az osztrákok is tisztán látták, ezért később kénytelenek voltak elfogadni a kiegyezést, amely a magyar történelem leggyorsabb és leglátványosabb gazdasági fejlődését indította el.

Kossuth az emigrációban is mindvégig a hazája érdekében munkálkodott. Minden európai változást megpróbált kihasználni, hogy elérje Magyarország függetlenségét. Sajnos a nemzetközi helyzet ezt lehetetlenné tette, amit élete utolsó időszakában a „turini remete” is megértett. Ennek ellenére nem volt hajlandó letenni az állampolgársági esküt a szabadságharcunkat leverő Ferenc József császár előtt, így már csak a koporsóban térhetett haza.  

Az illúziórombolók ellenére emlékét a magyarság úgy őrzi, mint történelmünk egy dicsőséges korszakának vezetőjéét.  119 évvel ezelőtt halt meg.

(Mai és társa felvétele)

Weninger Endre

Hozzászólások