Kodolányi János 125 éve született. (Telki, 1899. márc. 13. – Bp., 1969. aug. 10.): író, publicista, kritikus, Baumgarten-díjas (1937). Vidéki köznemes családból származott, apja erdész volt. Szülei szétbomló családi élete gyakran megjelent novelláiban, regényeiben. Egész életére kihatott örökölt betegsége (achillesz-ín zsugorodás).

Kodolányi János 125 - Az Ormánság krónikása

Kodolányi János – Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

1919-ben érettségizett. Diákkorától írt, szerkesztett. Verseit rendszeresen közölte a pécsi Krónika c. folyóirat. 1921 őszén feleségül vette Csőszi Matildot, és Budapestre költözött. Ezután már nem írt verseket. A Nyugatban megjelent Sötétség c. elbeszélése sikert aratott, felkeltette Móricz Zsigmond érdeklődését. Ő ismertette meg Mikes Lajossal, aki először juttatta rendszeres publikációs lehetőséghez.

Kodolányi János regényeinek, novelláinak témája a dzsentri középosztály élete és az Ormánság parasztságának sorsa. Több napilap és folyóirat munkatársa volt. 1932-ben a Nyugat megrendezte szerzői estjét, a megnyitó beszédet Móricz Zsigmond tartotta. Megismerkedett Bajcsy-Zsilinszky Endrével, József Attilával, a munkásmozgalom baloldalával, amelyhez egy ideig szorosabb szálak is fűzték. Később ez a kapcsolat megszakadt. Egyik vezető egyénisége volt a népi írók mozgalmának, rokonszenv fűzte Szabó Lőrinchez, Németh Lászlóhoz, Tamási Áronhoz.

Részt vett a Válasz c. folyóirat szerkesztésében, a folyóirat állandó munkatársa 1938-ig. 1934-ben utazást tett az Ormánságban, ekkor írta nevezetes Baranyai utazás c. irodalmi szociográfiáját, amely csak 1941-ben jelent meg. A közélet iránti érdeklődése késztette finnországi utazásaira. 1936–1938 között öt alkalommal megtett utazásáról Suomi, a csend országa című útirajzában és a Suomi titka c. naplójában számolt be.

Kodolányi János 125 - Az Ormánság krónikása

Könyvborító – www.antikvarium.hu

1941-től a Janus Pannonius Társaság társelnöke. Részt vett a pécsi Sorsunk c. folyóirat munkájában. Az őstörténet és a magyar történelem régi századai elevenednek meg a harmincas években írt regényeiben (A vas fiai, Bp., 1936; Boldog Margit, Bp., 1937; Julianus barát, Bp., 1938). Színházi szerzőként is bemutatkozott: a Belvárosi Színházban 1939-ben két társadalmi drámáját játszották (Földindulás, Végrendelet.)

Elutasította a németbarát fasizmust, de cikkeket írt a szélsőjobboldali Turul Bajtársi Szövetség hetilapjába, a Nemzetőrbe. Egyaránt elvetette a polgári-liberális, a náci-fasiszta és a kommunista álláspontot. A II. világháború után önkritikusan fordult szembe korábbi téves nézeteivel. 1950–1956 között Balatonakarattyán élt, súlyos anyagi gondokkal küzdött, egészsége egyre romlott. Ezekben az években Jézusról szóló nagy regényén dolgozott.

Kodolányi János 1955-ben tért vissza az irodalmi életbe, megjelentek válogatott elbeszélései (Éltek, ahogy tudtak). Tagja lett az Írószövetségnek. A pécsi Nemzeti Színház bemutatta Végrendelet c. darabját. 1956 tavaszán súlyos szívbetegséggel Balatonfüreden kezelték. 1957-ben elkezdődött életmű-kiadása az Égő csipkebokor c. regényével. 1969-ig tizennégy könyve jelent meg, a köteteket ő látta el utószóval. A Finn Köztársaság a Finn Oroszlánrend lovagkeresztjével tüntette ki (1967). A második Nyugat-nemzedék egyik kiemelkedő prózaírója .

Kodolányi János 125 - Az Ormánság krónikása

Julianus barát útjai – Készítette: Fz22, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2410112

Kodolányi János legolvasottabb műve a Julianus barát

A Julianus barátot 1938 szeptemberében Helsinkiben fejezte be Kodolányi János, szorongva a magyarság és választott nemzete, a finnek sorsáért a világháború kirobbanása előtt. A regény népszerű lett, mutatja ezt, hogy sokszor kiadták; olasz fordítás, később megfilmesített változat is készült belőle. Kodolányi János egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. 1938-ban írta, abban az időben, amikor már Hitler bevonult Bécsbe, kirobbanóban volt a „szudéta-válság”, s lényegében Csehszlovákia tragédiája megkezdődött. A szomszédos ország tragikus sorsában Kodolányi intő példát látott, és írói eszközeivel figyelmeztetni akarta a közelgő veszedelemre mindazokat, akiknek drága volt Magyarország függetlensége, szabadsága, jövője.

A regény a középkorban játszódik ugyan, de olyan politikai szituációban, amelyben a német-osztrák terjeszkedés ugyancsak veszélyeztette hazánkat, és így az írónak lehetősége nyílt arra, hogy a történelmi regény – a középkor eseményeinek keretében – a nácik elleni gyűlöletét kifejezze. Az olvasó nyomon követi a regény főhősének életútját, és szinte maga is részesévé válik mindannak a történésnek, amelynek során Julianus megvalósíthatja gyermekkora nagy álmát, s eljut az Ázsiában maradt magyarokhoz.

Az ő sorsa, küzdelmei, kudarcai és sikere mutatja meg, igazán értékessé csak nemes célokért, a köz ügyéért, a magyar népért vállalt áldozatok tehetik az ember életét. A mű történelmi regénytrilógia részeként is olvasható. A tatárjárás korát, a magyar és közép-európai XIII. századot élethűen és korszerű szimbolikával fölidéző A vas fiai és a Boldog Margit című regényekhez kapcsolódik. A három rész közül – írja Németh László – Julianus barát lehet írójának a legkedvesebb: „ebben mond el a legtöbbet magáról és ebben kalandozza a legszabadabban birodalmát”.

Kodolányi János 125 - Az Ormánság krónikása

A vándor – Fotó: Pixabay

Kodolányi János kitalálja, láttatja a XIII. századot: tájleírásban, jellemekben, nyelvekben (régi magyar nyelvben és sok nyelv kavalkádjában). Julianus története, rátalálása a keleti magyarokra elég biztosnak tűnő történelmi tény (vatikáni följegyzés), a többit Kodolányinak kellett kitalálnia. Azzal ér véget a regény, hogy megtalálta a magyarokat. Az általa ismert ormánsági nyelvjárásból rakta össze az ódon párbeszédeket, vagyis írói eszközökkel rekonstruált egy ómagyar nyelvet.

Elektronikus könyvtár: Julianus barát
A fotelból is elérhető változat, könyvtárba menés nélkül!

A főhős valós történelmi alak:

Julianus, Julián barát (? – ?, 1237 után): domonkos rendi szerzetes. IV. Béla megbízásából a Keleten maradt magyarok megkeresésére indult, s első útjáról 1236-ban tért vissza. Az általa Ethylnek nevezett folyó, a Volga mentén megtalálta a magyarokat, s hírt hozott a tatárok előretöréséről. Második, 1237-ben megkezdett útjáról a tatárok támadása miatt vissza kellett fordulnia. Első utazásáról Ricardus domonkos rendi szerzetes neve alatt a pápához írt izgalmas és megrázó jelentés maradt fenn, mely nagy fontosságú történeti forrásunk.

Érdemes a regényt elolvasni vagy újraolvasni!

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkünk