„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” Robert Capa

Mennyire igazak ezek a szavak az élet sok más területére is: kapcsolatokra, barátságokra, mindennapjainkra. Ha csak felületesen látunk életeket, embereket, eseményeket, kívül maradhatunk még egy családon belül is, ha nem vagyunk elég közel, hogy megértsük a tettek mögötti valós szándékot, és nem képzeteink fogalmazzák meg az általunk vélt igazságot.

 

capa5

 

„Szeresd az embereket, és éreztesd is velük!” Robert Capa

A nyár közeledtével is beilleszthetünk olyan programot az életünkbe, ami felüdít, élményt ad, kicsit meg is pihentet, elgondolkodtat.

Capa in Color

A Capa in Color kiállítás a fekete-fehér háborús képriportjairól világszerte ismert magyar származású fotográfus színes fotóit mutatja be – Európában először – a nagyközönségnek június 9-től a Capa Központban. A honlap ITT található.

Robert Capa (eredeti neve – Friedmann Endre) Budapesten született. A 20. század egyik legjelentősebb fotósa kulturális ikonná vált. Capa élete összefonódik a 20. század történelmével és a kultúrtörténet legjelentősebb alakjaival. Barátai közé tartozott Ernest Hemingway, John Steinbeck, Irwin Shaw, Pablo Picasso, akiről rendkívüli érzékenységű portréfotókat készített.

 

capa7

 Fotó – Robert Capa: Pablo Picasso a fiával, Claude-dal Golfe Juan-ban 1948-ban  (Magnum Photos)

Tehetsége olyan személyiséggel párosult, ami a kiváló újságíró valamennyi fontos tulajdonságával rendelkezett. Találékonyság, szívósság, a kapcsolatteremtő képessége jó arányban volt egy nagy művész adottságaival, nagyfokú érzékenységgel, téma felismerő és kiválasztó képességgel. Hivatását örök belső morális küzdelemben élte meg, kényszerítve arra, hogy megmutassa, amit igazán fontosnak tartott. Ezt úgy tette meg, ahogyan más senki, mert nem volt elég közel. Embersége, sajátos humorérzéke, könnyedsége közvetlenségével párosult, mely megeleveníti számunkra a lencsevégre kapott álmait.

 

capa3

 

Rövid élete során öt csatatéren fotózott (a spanyol polgárháborúban, a japánok kínai inváziójakor, a II. világháború európai hadszínterein, az első arab-izraeli háborúban és Indokinában). A II. világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál az Omaha Beach-en és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit.

 

capa6

 

Szülei szabók voltak, Budapesten a Kossuth Lajos utcában volt az üzlethelyiségük. Egy bátyja (László) és egy öccse (Kornél) volt. Öccse később szintén fényképész lett, és Cornell Capa néven futott be szép karriert. A Budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, ahol a Német Politikai Főiskolán újságírást tanult. Innen – zsidó származása miatt – 1933-ban távozni kényszerült. Egy rövid időre visszatért Budapestre, és csatlakozott a Kassák-féle Munkakörhöz, de a növekvő antiszemitizmus miatt ősszel Párizsba emigrált.

 

capa13

 

Capa (ekkor még Friedmann) a harmincas évek elején hobbifotósként kezdett képeket készíteni. Bohém figura lévén hamar rájött, hogy kedvtelését megélhetésként is űzheti. Mivel Párizsban sem volt neki könnyű a megélhetés, 1934-ben felvette a Robert Capa nevet (u.i.: magyar barátai között cápa volt a beceneve), ami amerikai hangzású volt, hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.

A várakozása sikerrel járt, 1934-ben megkapta első megbízását a Vu magazintól. Haditudósítóként vett részt az 1936-os spanyol polgárháborúban, az 1938-as japán-kínai háborúban, a II. világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, 1950-ben az izraeli harcokban. Amikor nem a harcmezőkön fotózott, Capa nagykanállal habzsolta az életet. Egyik szeretője Ingrid Bergman volt. Capa azonban ezt úriemberhez méltóan titkolta, csak később, Bergman önéletrajzi könyvéből derült ki. Isabella Rosellini, Bergman lánya több romantikus levelet is őriz, melyeket Capa küldött a dívának.

 

capa1

 Ingrid Bergman

1954-ben a Life Indokinába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután 3 óra előtt 5 perccel aknára lépett és meghalt.

A haditudósító

1936-1937-ben Gerda Taro-val tudósítottak a spanyol polgárháborúról, a francia, baloldali Regards nevű hetilap megbízásából. Az itt készült – A milicista halála című képe – meghozta számára a világsikert. A képet első alkalommal 1936. szeptember 23-án a francia VU magazin közölte, majd több más fotója kíséretében a LIFE is megjelentette. A kép szinte azonnal vitákat váltott ki szakmai körökben. Ellenlábasai azt próbálták bizonyítani, hogy a fotó – Capa állításával ellentétben – nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított kép. A vita tulajdonképpen a mai napig tart. A hivatalos álláspont az, hogy a kép eredeti, vagyis Capa valóban abban a pillanatban fotózta le egészen közelről a katonát (akit később Federico Borrell García néven azonosítottak), amikor egy golyótól elesett a harcmezőn.

D- nap

A sors furcsa fintora, hogy „a világ leghíresebb háborús fotósa” egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson (a Blitz idején Londonban van, de nem mint tudósító), ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak.

 

capa4

 

Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. 6 tekercs filmet (106 kockát) fotózott el, majd délután 2-kor, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba. A filmtekercseket bevitte a LIFE londoni irodájába, majd lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, a megmaradtak is elmosódtak.

 

capa9

 

Mindazonáltal a LIFE június 19-én leközölt 10 képet “slightly out of focus” (“enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capa-t, hogy később ezt a címet adta önéletrajzának is. (Ez a kötet 2006 októberében jelent meg magyarul Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból címmel a Park Könyvkiadó gondozásában.) Ezek a fotók – mint egyedüli hiteles vizuális dokumentumok – inspirálták később Steven Spielberg-et a Ryan közlegény megmentése c. film nyitó képsorainak megalkotásakor.

1947 -ben megalakította a Magnum fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett. Alapító kollégái barátja, Henri Cartier – Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert. 1948-ban Magyarországon is fényképezett, a háborús pusztítást és a kommunista befolyás nyomait rögzítette.

 

capa2

 

Tragikus halála

1954–ben Japánba utazott egy Magnum fotókiállítás megszervezésére, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy “ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokinában (Vietnamban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25–én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, a leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután öt perccel 3 óra előtt (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről, amikor egy taposóaknára lépett, ami felrobbanva azonnal megölte.

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – mondta több interjúban is a sokat látott, de tragikusan rövid életű riporter.

 

capa8

 

Hagyatékának gondozására öccse, Kornél (Cornell Capa) 1964-ben alapítványt hozott létre, ez később kiegészült más fotósok munkáival is, majd ebből jött létre 1974-ben New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotós iskola.

Most került elő az az 1947-ben készült hangfelvétel, amelyen az utókor először hallhatja Robert Capa hangját. A New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központ (ICP) főkurátora, Brian Wallis bukkant rá az exkluzív rádióinterjúra, amelyben többek közt a Milicista halála című világhírű fotója kapcsán azt mondja, hogy egy kép sikere nem a fotóson múlik, az a szerkesztők és a közönség képzeletében születik meg.

 

 

 

Lakatos Ilona

 

 

Hozzászólások