Dunszt István kecskeméti festő, grafikus, testnevelő tanár és röplabdaedző úti beszámolója a Bariban és környékén tett kirándulásukról

 

dunszt03

 Lecce, a barokk “Firenze”

Az Appennin félsziget, azaz Olaszország kevésbé látogatott és ismert területe a csizma sarka. Ez a bizonyos sarok Apúlia megye része, melyről őszintén szólva nekem, személyesen jobbára az olasz foci és a totó jutott eddig az eszembe, hiszen hetente elhangzott Bari, Lecce, Taranto neve, amikor az esti hírekben ismertették a totóeredményeket. Ez a beszámoló talán pont arra törekszik, hogy bemutassa azokat a szépségeket, csodákat, amiket kis 6 fős csapatunk átélt abban a bizonyos 5 napban, amit itt töltöttünk.

Repülővel másfél óra alatt Bariba értünk kényelmesen. A város közepén, közel a vasútállomáshoz kényelmes, kis magánhotelben helyezkedtünk el, itt töltöttük az 5 éjszakát, innen hajtottuk végre a portyázásainkat.

 

dunszt04

 Lecce

Megérkezésünk után a Corso Cavouron besétáltunk Bari igazi nevezetességéhez a város ősi központjába, melyet Barivecchiának, vagy egyszerűen Centro Storicónak neveznek. Már sötét volt, így talán még romantikusabbnak tűntek a patinás házacskák, a zegzugos szűk utcák, melyekből minduntalan a tengerhez érkezik ki a látogató, ugyanis az öreg város egy kis félszigeten helyezkedik el.
Egyenesen a San Nicola Katedrálishoz mentünk, melynek még magyar vonatkozása is van, hiszen az évszázadok alatt Mikulássá alakult püspök december 5-én még a legkisebb magyar falucskába is elviszi az ajándékait.

 

dunszt015

 Cisternino katedrálisánál

A püspök csontjait 1200 körül csempészték át a török Myrából tengeri úton Bariba. Szent Miklós püspök csontjai fölé emelték fel a gyönyörű katedrális falait. Az épület sugározza felénk az évszázadok tiszteletet parancsoló hangulatát, belterében hatalmas színezüst oltár, mindenütt nemesfém borítja a díszítőelemeket, kint pedig ottlétünkkor megszólaltak a bődületes hangerejű óriási harangok. Az egész nagyon megkapó és igazi áhítatot sugárzó élmény volt.

 

dunszt05

 Lecce

Kifelé jövet még bekukkantottunk a San Gesú templomba is, megállapítva, hogy egyik szebb, mint a másik. Későre járt, ezért hazaindultunk, közben azért betértünk egy ristorantéba, hogy megkóstoljuk az olasz gasztronómia egy-két ínyencségét, amiket nagyon finom borokkal öblítettünk le.

Másnap reggel csatlakozott hozzánk állandó kísérőnk, Giuseppe Inzucchi barátunk Castellana Grottéből egy kis személyszállító minibusszal, melyet két teljes napon béreltünk, ugyanis a Salentói félsziget gyöngyszemeit, a kis városkákat közösségi közlekedéssel csak korlátozott mértékben tudtuk volna bejárni, ezzel a járművel viszont minden elérhetővé vált. Giuseppe az első pillanattól beleolvadt a társaságba, sőt vezéralakjává vált, hiszen kitűnően ismeri a félsziget szinte minden négyzetméterét, ráadásul gyakran idegenvezetőként is dolgozva mindenről mindent tud.

 

dunszt021

Giuseppe Inzucchi barátunk, az idegenvezető

Nehéz nap előtt álltunk, ugyanis nagyjából 500 km az a távolság, amely előttünk állt Baritól Bariig. Az első megálló Lecce volt, melyet a dél-olaszországi barokk Firenzéjeként emlegetnek – megjegyzem, nem alaptalanul -, mert a város központjában sétálva tényleg „Firenze érzése” van az embernek. Nagyjából 2 óra állt rendelkezésünkre ebben a gyönyörű városban. Egy kis bárban elfogyasztottunk egy-egy Campari szódát, majd besétáltunk a Centro Storicóba, a város főterére, ahol megcsodáltuk a 2000 éves amfiteátrumot és eljátszottam furulyán az Elindultam szép hazámbul c. dalt. Sétálgattunk a reneszánsz és barokk jellegű utcácskákon, de sajnos hajtott az idő, így buszba ültünk. Kijőve Leccéből végighajtottunk a Costán, vagyis a Lecce alatti tengeri partszakasz pazar nyaralói mentén, melyek ilyenkor nagyrészt elhagyatott benyomást keltettek.

 

dunszt08

 San Cataldo szirtjeinél

San Cataldónál egy sziklákkal csipkézett partszakaszon megálltunk fényképezkedni, majd továbbhaladva érintettük a gyönyörű Torre dell Orsót. Itt bezárva találtuk a hírek szerint lenyűgöző környezetet adó kiszemelt éttermet, így az irányt a mesés Otranto felé vettük. Egy tengerparti étteremben kiélveztük a tenger gyümölcsei néven ismert halas konyhai remekeket, ittunk nagyon jó borokat és immár jóllakottan bevonultunk a mesés Otrantóba. Valósággal a tengerre épített, jó értelemben összezsúfolt fehér, néhol arabosan kupolás házak, szebbnél szebb templomok román, reneszánsz, gótikus ornamentikával, sajátos keveredése a különböző építészeti stílusoknak. Úgyis mondják az ismertetők, hogy púliai stílus.

 

dunszt010

Santa Maria Leuca, a csizma sarka

Fenyegetően kezdett alkonyulni, de nekünk még el kellett érnünk az olasz csizma sarkának legdélibb pontját, Santa Maria di Leucát, ezért tovább száguldottunk Giuseppénk vezetésével. Leucába érve már esti fények fogadtak, de azért átéreztük a világítótorony tövében, hogy milyen távol is kerültünk a mi kis Kecskemétünktől. Innen Giuseppe hazafelé fordította kocsink szekerét, de a többség ragaszkodott még Gallipoli meglátogatásához, amit meg is tettünk, bár túl sokat nem láttunk belőle. Tele élményekkel, baj nélkül, jó hangulatban érkeztünk vissza Bariba, senkit sem kellett már altatni.

 

dunszt011

Matéra

Másnap reggel Giuseppe nélkül és így kocsi nélkül kellett lebonyolítani azt a programot, melyre mindannyian nagyon vártunk. Ez a program Matéra volt. Vonattal utaztunk a mintegy 70 km távolságban lévő városkába. Nem véletlen, hogy Mel Gibson ezt a várost szemelte ki Passió c. filmje forgatási helyszínéül. Valóban rendkívüli látvány, ami az ideérkezőt fogadja. Órákon keresztül bolyongtunk fel és le, minden sarkon újabb és újabb középkori városkép tárult fel, nem győztük kattintgatni a fényképezőgépeinket. Megkerestük a sziklába vájt barlanglakásokat, melyekben nemrég még családok is laktak, de miután az olasz kormány ezeket kiüríttette – mondván, hogy ez Itália szégyene –, ma már csak turista látványosságként szolgál. Matéra nagyon nagy élmény volt mindannyiunk számára.

 

dunszt013

 Matéra

Hazaérkezve szembesültünk azzal, hogy ristorantéban és trattoriában nem lehet este 8 óra előtt vacsorázni, ugyanis helyi szokás szerint ezek az éttermek ekkor nyitnak ki. Azért éhen nem maradtunk, az óvárosban találtunk a Mercantile téren egy ragyogó, otthonos éttermet, ahol ismét hódoltunk az olasz konyhának.
A következő nap ismét Giuseppével és a kisbusszal telt, bár az egyszerűség kedvéért vonattal utaztunk Castellana Grottéba, ahol a buszt bérelte.

Először meglátogattuk a barlangot, amelyről a település a nevét kapta. Túravezetők vezettek végig a kb. 3 órás barlangi bejáráson. A mi Aggtelekünk mellett nem volt olyan óriási élmény, bár a felszínről beszakadás útján keletkezett hatalmas nyílás a szabadba azért nem volt semmi. A nagyszerű cseppkőképződmények kiváló megvilágítással valójában maradandó élményt jelentettek.

 

dunszt014

 Conversano

A következő állomás Conversano volt, 20 km-re Grottétól. A kisváros gyönyörű. Méltánytalan, ha azt mondanánk, hogy olyan, mint a többi, ugyanis minden kisvárosnak van egy sajátos jellege.
Conversano bennem a reneszánsz érzést erősítette meg. Talán azért is, mert két katedrálisán is hatalmas rózsaablakok vannak, hófehér és rózsaszín kövekből kialakítva. Fél órát töltöttünk itt, majd meglepetésünkre – mintha most jutott volna eszébe – visszaszaladtunk meglátogatni Giuseppe szüleit és családját. A meglepetés akkor érte el a csúcsát, amikor belépve megláttuk az ebédhez megterített asztalt. Olasz különlegességek, zöldségek olajban, kis polipok – nagy polipok, kagylós tészta, pannacotta, kávé, vörösbor stb. Nagyon kedves gesztus volt, ráadásul jól is laktunk.

 

dunszt016

 Alberobelló

Szürkületkor érkeztünk Alberobellóba, a kötőanyag nélkül csúcsosan épített kis meseházak birodalmába. A látvány nagyon érdekes, talán a turistacsalogató hangulat, az üzletszerűség valamit levon az élményből. Sajnos, Cisterninót és Ostúnit már teljes sötétségben jártuk végig, de a következő kisvárosban Polignano a mare-ban személyesen találkoztunk Domenico  Modugno-val, legalábbis a 3 m magas szobrával. Áhítattal énekeltük mindannyian a Volare-t. 11 óra körül érkeztünk haza fáradtan, de tele a legszebb élményekkel.                          

 

 

dunszt020

Bari

Az utolsó előtti napon nekem már rajzolnom kellett (készülve a tavaszi rajzos kiállításomra), így Zsuzsával Bariban maradtunk, kóboroltunk az óvárosban és gyűjtöttem az anyagot. A csapat többi tagja Giuseppével tartott, hogy Polignanót világosban is megnézzék. Meglepetésként vendéglátónk a lakásán komplett ebédet főzött a társaságnak. Élményekkel telve érkeztek haza. Az utolsó nap már a hazautazás dolgaival telt, pakolás, indulás a repülőtérre.

 

 

 

Dunszt István és Zsuzsa

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

 

 

Hozzászólások