Őszi program bor és művészetkedvelőknek – Fővárosi Rapcirkusszal és a Miskolci Szimfonikusokkal tér vissza a Kerekdomb Fesztivál. A Tokaji Borvidék összművészeti fesztiválja gyalogos-, bicikli-, és kajakos túrákkal, színházzal, irodalommal, filmekkel, koncertekkel és boros programokkal várja a látogatókat szeptember 17. és 20. között Tállyán és Golopon.

kerekdomb

Tállya

Tállya és Golop két csodálatos aprócska település a Tokaji Borvidéken óriási történelmi és pezsgő kulturális múlttal. Az utóbbi pár évben elindult kezdeményezéseknek köszönhetően egyre többen ismerik meg a környéket. A bor és művészetkedvelő közönség kedvelt célpontja lett, kiemelten az őszi időszakban. A Kerekdomb Fesztivál 2016 szeptemberében indult kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a legnagyobb hazai művészeket bevonva hívja fel a figyelmet a hazai turizmus lehetőségeire, az ország még felfedezetlen csodáira.

“A fesztiváljainkkal szeretnénk egy-egy kistelepülés különlegességeit, adottságait, értékeit bemutatni szélesebb közönségnek. A helyi lakosoknak pedig igyekszünk új nézőpontokat és lehetőségeket kínálni. A hazai művészek népszerűsítése szintén a kitűzött céljaink között szerepel. Az is, hogy a környéken élő művészetkedvelőknek egy olyan programcsomagot állítsunk össze, amihez örömmel csatlakoznak. Nagyon hiszünk a művészetek közösségformáló erejében” – mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészet a Vidékfejlesztésért Alapítvány elnöke.

kerekdomb

Golop

A korábbi években Tállya adott otthont a fesztiválnak, idén szeptemberben a szomszédos település, Golop is csatlakozik.

“Igaz, hogy Golop lakosságát tekintve egy kicsiny falu, de az 1800-as években országos hírű közélet folyt az itteni kastélyokban. A Vay bárói család tagjai a kastélyok körüli 5,8 hektáron elterülő „tündérkerttel” egyfajta szellemi központot hoztak itt egykor létre. Mint történész, aki ezt a korszakot kutatom, szeretném a falut újra az országos kulturális közélet térképére felhelyezni. Ezért örülök nagyon, és egyben megtisztelő, hogy a Kerekdomb Fesztivál szervezőivel egyetértettünk abban, hogy idén Golop is csatlakozzon a rendezvényhez” — mondta Angelovics Helga, Golop polgármestere.

A négynapos programot a Fővárosi Rapcirkusz koncert indítja. Fellép többek között a Bëlga, a 30Y, a Barabás Lőrinc Quartet, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a The Biebers, a Mongooz and the Magnet, Szalóki Ági, a Bohemian Betyars, a Mörk, a Byealex és a slepp. Érkezik a Klasszik Lasszó formáció, Vecsei H. Miklós pedig Beck Zoltánnal alkot majd a színpadon.

kerekdomb

A programot színházi előadás, filmvetítés és gyerekprogramok színesítik, helytörténeti sétákkal készül a Hosszúlépés, dűlőtúrákkal az Oroszlános Borhotel. Lesz futóverseny kicsiknek és nagyoknak, biciklitúra, valamint kajakozás a Bodrogon. A helyi borászatok, pincészetek borkóstolással, a helyi mesteremberek mesterségbemutatókkal várják a látogatókat.

Teljes program és információ ITT.  

 

Kapcsolódó cikkünk korábbról:

Kerekdomb Fesztivál Tokaj-hegyalján

 

 

Hozzászólások