Szeptember 27. a Kávé Világnapja, ami kifejezetten ünnepnap azok számára, akik kedvelik ezt a karakteres ízű és élénkítő hatású italt.

a kave vilagnapja

A világon a finnek az abszolút csúcstartók. Van, aki sok tejjel van, aki feketén, cukor és tej nélkül, és olyan is van, aki feketén, kis tejszínhabbal a tetején szereti fogyasztani.

1983 fontos esztendő a volt Japánban: bemutatták az első strapabíró Casio G-Shock DW-5000C karórát, illetve megtartották az első, a „kávézás élményét ünneplő napot”. A kezdeményezés gyorsan globálissá nőtte ki magát.

A kávéházak ezen a napon világszerte akciókkal, különleges kávékkal, a boltok pedig nem mindennapi ajánlatokkal várják a kávézás szerelmeseit. A kezdeményezés ugyanakkor csak 2009. szeptember 27. óta hivatalosan a Kávé Világnapja.

a kave vilagnapja

Ez a 11 év csak néhány másodpercnek tűnik ahhoz képest, hogy milyen régóta szerves része a kávézás az emberiség történetének.

A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Az egyik változat szerint Kr. e. 300-ban egy Káldi nevű etióp pásztor egyszer csak észrevette, hogy amikor a kecskéi a piros bogyókból falatoznak, akkor sokkal élénkebbé válnak. Ezt elmondta a szerzeteseknek, akik úgy döntöttek, hogy megpörkölik a szemeket és ízletes italt készítenek belőle.

Egy másik elbeszélés szerint Rhazes (852-932) nevű arab orvos a kávét, amit ő „quawa-nak” hívott, élénkítő orvosságként használta pácienseinek gyógyítására. Korabeli feljegyzések szerint a kávét először a XV. században Jemenben fogyasztották szufi szerzetesek annak élénkítő hatása miatt. Innen indulhatott világhódító útjára, ugyanis a XVI. században már Szíria és Egyiptom lakói is ismerték. A kávé, vagyis a „fekete leves” fogyasztása Magyarországon a török étkezés elmaradhatatlan szokásaként került bele a köztudatba a XVI. században.

A világ kávéfogyasztása évről-évre nő. A Nemzetközi Kávé Szervezet (ICO) összesítése szerint 2016 és 2020 között 2,1 százalékkal több kávé fogyott a Földön, és ez az érték idén várhatóan eléri a 168,4 ezer zsákot.

Ez félelmetes mennyiség, ha azt vesszük, hogy egy zsák 60 kg kávészemet tartalmaz. A legnagyobb fogyasztónak Európa számít, amely 56,3 ezer zsáknyi kávét fog elkortyolni ebben az esztendőben az előrejelzések szerint.

A Worldatlas.com összesítése szerint a világ első 10 legnagyobb kávéfogyasztó országa közül 9 európai. Első számú csúcstartónak Finnország tekinthető, ahol egy lakosra vetítve évente 12 kilogrammnyi kávé jut. A második legnagyobb fogyasztónak ezen a téren Norvégia (9,8 kg) számít, őt pedig Izland (8,9 kg) követi. Mi, magyarok nem vagyunk ott a jelentős kávéfogyasztó nemzetek között az évi 2,-2,5 kilogramm/fő értékkel, de fontos trend idehaza, hogy egyre többen cserélik az otthoni kotyogót valamilyen minőségi kávéfőzőre.

a kave vilagnapja
A Sencor ennek fényében idén novemberben bevezeti a magyar piacon a SES 9200CH típusú csúcskategóriás automata kávéfőzőjét. Ez a kávéfőző fontos előrelépés a korábbi modellekhez képest, hiszen immáron lehetőség lesz rajta beállítani az elkészíteni kívánt kávé erősségét. Mindamellett a készülék színes érintőpanelje még könnyebbé teszi a kávéválasztást. Korábbi előnyös tulajdonságait, így például a szuper keskeny (18 cm) kialakítást biztosan megőrzi a Sencor újdonsága.

A SENCOR-ról

A SENCOR a világ egyik leggyorsabban növekvő fogyasztói és kereskedelmi márkája, termékei világszerte több mint 50 országban érhetőek el. A céget 1969-ben Japánban alapították. A márka célkitűzése az igényes vásárlók kiszolgálása kiváló minőségű, stílusos termékekkel. A SENCOR – megelőzve a trendeket és alakítva azokat – bevezette a színes készülékeket több termékkategóriában is. A márka folyamatosan bővíti portfólióját, mely már jelenleg is több ezer termékből áll. Kínálatában egyaránt megtalálhatóak konyhai gépek, szórakoztató elektronikai, háztartási cikkek, egészségügyi és szépségápolási termékek, valamint autós szórakoztató és irodatechnikai eszközök.

 

Forrás: One On One Kommunikáció

 

Korábbi hasonló cikkünk:

Az aszalás ideális módja a tartósításnak

 

Hozzászólások