„A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota.” Albert Schweitzer

Kamarás Klára nevét, írásait már régóta ismerem az Irodalmi Rádiónak köszönhetően. Egy kedves barátom hívta fel figyelmemet a 82 éves, fiatalokat megszégyenítő termékeny és aktív tollforgatóra, aki az írás mellett még a Kaláka versrovatát is vezeti. Kedves Klárika! Megkérlek, hogy mesélj eddigi életedről, munkásságodról az olvasóknak. Mint ahogy nálunk már szokás, kérlek, kezdd a megszületésed pillanatától.

Pécsett születtem 1932. december 18-án egy felbomlóban lévő házasság váratlan, utolsó örömeként. Születésem adott annyi bátorságot anyámnak, hogy otthagyja férjét, aki azzal fenyegette, hogy kiirtja az egész családot, ha el akar tőle válni. Két éves voltam, amikor elhagyta apámat, hogy nekem jobb, nyugodtabb életet biztosítson. Hatéves koromig nagyrészt nagyanyám nevelt. Mire iskolába kerültem, anyám már második férjével élt, aki zsidó volt. Ha a zsidótörvényekre, a világháborúra gondolok, tudom, hogy milyen háttere volt gyerekkoromnak, de akkor ebből én szinte semmit nem érzékeltem. Mindentől meg akartak óvni, ezért egy teljesen művi, mesevilágban éltem. Csak jóval később, már felnőtt koromban tudatosult, hogy milyen események befolyásolták sorsomat, fejlődésemet. Bizony, emberi tragédiák árnyékában nőttem fel anélkül, hogy tudtam volna róla, de valahol mégis lerakódott mindez, hogy évtizedek múlva írásaimban felszínre kerüljön.

Rövid önéletrajz (részlet)

Apám nagyivó sváb volt,
nemzett tán részegen.
Szelíd zsidó nevelt fel,
de nyugvó életem
a háború megtörte,
s bár nem láttam halált,
Őt elsodorta sorsa:
Füstként a Mennybe szállt.   

Anyámmal és nevelőapámmal

Milyen polgári foglalkozást folytattál, amíg aktív dolgozó ember voltál?

1954-ig Pécsett éltem, mint gimnazista, majd tanárképző főiskolás. Tanulmányaim befejeztével Letenyére helyeztek. Itt tanítottam, majd a helyi gimnázium igazgatóhelyettese lettem. Kilenc évig matematika szakfelügyeletet láttam el. Férjhez mentem, született két fiam. Éltem a dolgozó feleségek szürke, egyhangú életét, de közben festettem, írtam, és még csak reményem sem volt arra, hogy valakinek meg tudom mutatni, mire vagyok képes.

Mikor lettél az irodalom „jegyese”? Hány éves korodban írtad első versedet? Mikor és kinek mutattad meg?

Nehéz kérdés. Mert hát mit is értsünk első versen? Első elemiben, mihelyt megtanultam írni, decemberben már leírtam az első két rímelő sort egy kis rajzom alá, úgy, ahogy azt a képeskönyvekben láttam. Nagyapám, aki maga is verselgetett (A Pécsi naplóban jelentek meg versei) megbocsájtható elfogultsággal olvasta próbálkozásomat. 1941-ben már hosszabb verseket kreáltam, a magam gyerekes módján. Az irodalom iránti rajongásom a Magyar Diák Verseskönyve című kiadvány olvasásával kezdődött, ha jól emlékszem 1943-ban. Egy kevéssé ismert szerző, Ábrányi Emil Magyar nyelv című verse lelkesített fel és szabadított meg a merev formai kötöttségektől.

Alsós gimnazista koromban az osztályfőnökömnek, máter Klárának mutattam meg egy versemet, de segítség helyett olyan elutasító volt, hogy soha többé nem mertem senkitől tanácsot kérni. Hasonlóképpen jártam nála a prózával is. Egy fogalmazást íratott ezzel a címmel: Pórul jártam, mert füllentettem. Nekem ilyen emlékem nem volt, mert édesanyám szemében a legnagyobb bűn a hazugság volt. Arra nevelt, hogy mindig meg kell mondani az igazat. A feladatot mégis meg kellett írni, ezért kénytelen voltam kitalálni egy történetet. Nagy dicséretet kaptam érte. A tanárnő kiemelte az osztály előtt, hogy milyen szép ez az őszinte vallomás. Baj csak akkor lett, mikor az igazságnak megfelelően elmondtam, hogy a leírt esemény nem történt meg. Kellemetlenül érezhette magát. A következő tanévre átrakatott a párhuzamos osztályba. Az írást nem hagytam abba, de ezután csak a családnak és az osztálytársaimnak mutattam meg a műveimet.

Férjemmel – Platán

Hol jelentek meg első írásaid, és ma hol találunk rá verseidre, novelláidra?

Korán kezdtem írogatni, de későn jutottam publikációs lehetőséghez. Azt is szinte a véletlen adta. Ezt el kell mondanom! Egy napon Szilárd fiam beállított egy számítógéppel és közölte, hogy ez a doboz arra való, hogy tartani tudjuk egymással a kapcsolatot, mert két évig Amerikában fog tanulni.
– Megtanítalak levelezni, de most nem érek rá, mert még a vízum nincs elintézve.
Két este maradt a tanulásra, és én csak annyit tudtam meg, mikor melyik gombot kell megnyomni. Elutazott, én pedig minden nap megnéztem, jött-e levél. Mivel a fiam nem ért rá minden nap írni, regisztrált engem a távolból egy levelezőlistára, hogy ne bámuljam az üres képernyőt: „HIX Konyha – ez biztos érdekli anyut!” Itt találkoztam első internetes barátaimmal. Jó időbe telt, míg rájöttem, hogy irodalmi listák is vannak. A Barátok verslistához csatlakoztam. Felkerült az első versem egy weblapra, amit én nem is láttam, mert internetezni még nem tudtam, mégis teljesen odáig voltam az örömtől, mikor értesítettek a hírről.

Díjátadás – 2014. április 25.

Nagy örömömben mindenkinek el szerettem volna újságolni, hogy van egy versem az Interneten, amit mindenki olvashat, sőt kell is, hogy olvasson! Minden barátomat értesítettem a nagy eseményről, de úgy találtam, hogy kevesen vannak. Átnéztem a levélváltásaimat és mindenkinek írtam, aki csak szóba állt velem. Így kanyarodtam vissza a Hix Konyhához, ahol akkoriban a fogyókúráról volt szó. Kaskötő István pont a káposztaleves diétát propagálta, el is kértem tőle a receptet. Ilyen ismeretségi alapon őt is meghívtam ver
snézőbe, a leghalványabb remény nélkül, hogy odalapoz, és el fogja olvasni, hiszen hol van az megírva, hogy aki a káposztát szereti, feltétlenül olvas verset is…

De hátha! És ami ezután jött, az már igazi csoda volt! Megtudtam, hogy nemcsak olvas verseket, de szereti is, ír is. Ekkor derült ki, hogy a Hix Konyha káposztása azonos azzal a Kaskötő Istvánnal, aki a Színművészeti Főiskolán dramaturg szakon végzett, pályáját Békéscsabán kezdte a színházban, és 1956 óta Kanadában él. Versemet elolvasta és tetszett neki, tehetségesnek tartott. Hurrá! Hát fel lettem fedezve? Úgy jártam, mint Kolumbusz, aki Indiába készült és Amerikába jutott. Én egy a káposztalevesért indultam és az internetes irodalomban kötöttem ki. Új barátom ugyanis elkérte a verseimet és készített nekem egy weblapot, amit azóta is karbantart, és időnként kiegészíti új írásaimmal. Bizony, már 14 év óta.
Ez a www.sidaversei.homestead.com. Alkalmanként a www.kalaka.com is közöl írásaimból. Nyomtatásban eleinte különböző antológiákban szerepeltem, valamint a HetedHéthatár magazinnak szinte minden számában. Önálló kötettel 2006-ban jelentkeztem először.

Díjátadáson

Mikortól olvashatók és hallhatók verseid, novelláid az Irodalmi Rádióban?

Az Irodalmi Rádiónak megalakulása óta tagja vagyok. Sok versenyen, antológiában sikeresen szerepeltek műveim. Itt jutottam hozzá, hogy neves előadók hangján, (Für Anikó, Lukács Sándor, Szabó Sípos Barnabás) vagy Karády István megzenésítésében halljam verseimet. Jelenleg az IR könyvbörzén 4 könyvem szerepel. Sajnos korom és egészségi állapotom miatt az IR rendezvényeire már nem tudok eljárni.

Hány köteted jelent meg eddig?

Nyomtatásban 15 kötetem jelent meg és remélem, a 16. kötet még ebben az évben nyomdába kerül.
Arcok a múltból 2006
Ólomból szőni pilleszárnyat 2006
Álmok útján 2008
Anica 2009
Pepita füzetek 2010
Fúzió (Timár Zoltán rajzaival) 2010
Mint fák a szélben 2010
Derült égből 2011
Utak és évek 2011
Orchideák 2012
Cinka cica és Kandúr Karcsi kalandjai 2012
Kutyául érzem magam 2012
Figyeljetek gyerekek, Klári néni mesél 2013
Miből lesz a cserebogár! 2013
Napraforgók 2014
Ezen kívül két elektronikus kötetem is van a Magyar Elektronikus Könyvtárban: Letenyei fák, Mária lányai


Kik a kedvenc költőid, íróid? Miért pont ők?

József Attila és Kosztolányi Dezső versei kamaszkorom óta elkísérnek. Most is ugyanaz az érzés fűz hozzájuk, mint első olvasáskor. Szabó Lőrinc szintén a nagy kedvencek között van.  Vannak más költőktől is olyan versek, amik egy életre lebilincseltek. Ilyen Tóth Árpád: Az arany park, Áprily Lajostól a Szeptemberi fák, Radnótitól a VII. Ecloga, de sorolhatnám szinte vég nélkül. Egy jó vers sokszor többet mond el, mint egy novella vagy akár egy egész könyv. A tartalom önmagában kevés, a forma és a ritmus húzza alá a mondanivalót, adja meg azt a hangulatot, amit prózában csak mondatok hosszú sorával lehetne elővarázsolni. A szabadverseket is elfogadom, ha érezhető a szöveg belső lüktetése, még ha az nem is a klasszikus verselés szabályait követi, hanem egyéni, de érezhető, mint a szívdobogás. Ezért szeretem a mostanában divatos rapet is.

Mit jelent számodra az irodalom?

Mindent. Ha olvasok vagy írok, együtt élek a szereplőkkel. Az ő életük szinte az enyém is. Úgy élem meg az olvasott vagy képzelt eseményeket, mintha velem történnének meg. Olyan ez, mintha megtöbbszöröződne az életem. Verseimet gyakran úgy írom, mintha valaki mellettem ülne és hozzá beszélnék. Egy példa rá: „Tudod, az élet, így is, úgy is ” – kezdődik az Éjféli polémia című versem. Aki az irodalmat szereti, –  olvasó, vagy író – az soha nem magányos.

Milyen elismerésben részesültél eddigi irodalmi munkásságodért?

Egy dossziéra való oklevelem van. Ezeket különböző amatőr irodalmi csoportok versversenyein elért 1. helyezésért nyertem. Emlékezetes a Fullextra első nagy versenye, a Publikáció és kommunikáció, ami többhetes próbatétel volt. Még mindig megvan a fényképezőgép, amit akkor Szebeni Attilától kaptam az 1. helyezés mellé. Baranyai Attila Barátok csoportjában háromszor kaptam meg az Amatőr Irodalomért verslista díjat. Az „Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2010” cím is nagy elismerést jelentett számomra. A legújabb a Horváth-Hoitsy Edit irodalmi-művészeti díj, amit idén adott át FetykóJudit a letenyei könyvtárban egy színvonalas műsor keretében. A helyi önkormányzat 2013-ban „A köz szolgálatáért” kitüntető címmel ismert el , de ennél is többet jelentett számomra, mikor a gyerekek úgy hívtak meg egy író-olvasótalálkozóra, hogy „Szeretnének egy élő költőt látni” . Így végre valaki kimondta, – amit mindig sejtettem– hogy költő vagyok!

Drága Klárikám, csodálatos szép kort éltél meg, és reméljük, hogy még élsz is. Van-e, amit szeretnél, hogy valóra váljon még a hátralévő életed során?

Erre a kérdésedre egy versemmel felelek:


Szavak éjszakáján

Elbújt  a Nap a messzi domb mögé már,
magával húzta véres fátylait,
az égbolton foszló árnyak repültek,
és suttogott a rejtelmes
csalit.
És feléledt a lomb a halk neszekre,
a bokrok közül ezer szép szavam
táncolt elő a néma őshomályból,
és szólt egy dal. Ez én voltam, magam.
Csak még és még és újra  tudjak írni,
és még és még… ó, jöjjetek szavak,
mint régen, lázas ifjan, csengve, bongva…
Szavak nélkül agyam csak holt anyag.

Otthon Brutus kutyával


Nagyon szépen köszönöm, hogy interjút adtál a magazinunk számára. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. A Teremtő segítsen továbbra is utadon!

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. május 31.

Ottó bácsi megjött…

1944 lehetett már, mikor Pista utoljára hazajött. Szürke volt és sovány. Mögötte egy még szürkébb, még soványabb, idősebb férfi igyekezett befelé.
Anyám suttogva kérdezte:
– Ki ez?
A válasznak csak a végét hallottam:
–… rám akaszkodott. Mindenhol a nyomomban volt, nem tudtam lerázni. Azt mondta, hogy a rokonaihoz jön. Szólni kell nekik. Meg kellene tőlük kérdezni, mikor mehet oda…
– Kislányom, neked kell elmenni,  értesíteni őket. Egy gyerek nem tűnik fel senkinek.
– Nincs messze. Rákóczi út… házszám… név. – ezekre már nem emlékszem.
–  Lemész a Rákóczi út sarkáig. Balra fordulsz. Megtalálod. Csak ennyit kell mondani: Ottó bácsi megjött.
* * *
Becsengettem. Ismerős arc nézett rám a résnyire nyitott ajtóból. Fiatal lány, akit látásból már ismertem. Pár osztállyal felettem járt a gimnáziumban.
Rémülten nézett rám. Nem engedett be. Csak az ajtóban adhattam át az üzenetet.
– Ottó bácsi megjött.
– Hol van?
– Nálunk.
– Ide nem jöhet. Nem biztonságos…
* * *
Ottó bácsi nálunk aludt a hátsó szobában.
Elhúzták a nagy szekrényt és mögötte egy szalmazsákon ágyaztak meg neki, mert felesleges ágy nem volt a lakásban. Pista ágyát, szekrényét beszállították a gettóba, ahova végül nem költözött be, hanem bevonult egy munkatáborba, de az ágy és a tükrös szekrény ott maradt. (Micsoda naivitás! Ha valakit keresnének, el lehet rejteni egy szekrény mögött?)
Három napig tartott a szabadság.
– Ne menj vissza! – kérlelte Pistát anyám.
– Muszáj. Lehet, hogy Ottó beárulna… azt mondják, besúgó…
Pista elment. Többé nem láttam.
Ottó bácsi ki tudja, hova lett… Eltűnt, mint Pista ágya és a tükrös szekrény… és egyáltalán… ki volt Ottó bácsi?

Olvastam egy hírt
   “Két kutyámat ellopták. Amikor rátaláltam, az egyiket
     már megnyúzták, a másikat meg tudtam menteni.”

Mért háborogsz? Hogy embertelen állat
volt az, aki elvitte a kutyádat,
és megölte és megnyúzta a drágát?
– De a gazember megadja az árát!
Lőjék le! Nyúzzák meg őt és családját!
Tettéért gyújtsátok fel putri házát!
Nyolcvanezerért vettem, mert fajtiszta volt,
a származásán nem volt semmi folt…
és megölték egy kondér levesért.
Ki mossa le róluk a kutyavért?
Ha kutyasültet esznek a gazok,
legyenek holtukig családostól rabok!

Ha nincsen munka, nincsen munkabér.
…de a gyerek akkor is enni kér.

Egy rövid dal a régi iskolámról
 
Hadd énekeljek régi iskolámról!
Felém onnan ma is víg Eszter-lánc szól,
s mások is vannak még, kik elhiszik,
hogy a diót most is Dombon törik…
 
Kislány, te  most a körbe állhatsz,
ha párod nincs, gyerünk, csak válassz,
hisz beültettem kis kertem virággal…
Most versenyt fussak? Ez is rám vall…
 
De ha  hallom, adj király katonát,
egész szívemet méltán járja át,
hogy nem adok… Én nem adok!
Vagyok, ki voltam, s az is maradok.


Hozzászólások