A betűvetés emlékei a kiskecskeméti iskolához kötődnek. A felső tagozatot a Hosszú utcai iskolában jártam. A Bányai Júlia Gimnáziumban érettségiztem. Nosztalgiám van az iskolai évek után, szerettem tanulni. Minden iskolámból őrzöm egy-egy tanító, tanár nevét. Az első elemiből Láng Béla bácsiét, a felső tagozatból az osztályfőnököm, Nagy Vincéné nevét, aki ma is él, 98 éves. Aztán a gimnáziumi magyar tanárom és osztályfőnököm nevét, aki igen sokat adott nekem. Beke tanár úr ismert irodalomtörténész volt az. Szívesen megemlítem, hogy a gimnáziumi osztályunk igen összetartó még ma is, évente összejövünk, élünkön Beke tanár úrral…

Hogyan kerültél az irodalom közelébe?

Egyszerű lenne azt mondani, hogy otthonról hoztam a betűk, az olvasás szeretetét, de nálam ez nem így van. Nálunk nem voltak könyvek, a szüleimnek nem is volt ideje az olvasásra. Én a városi felső tagozatba kerülve könyvtárjáró lettem, faltam a betűket. Még hazafelé menet is olvastam, buszon, gyaloglás közben. Kaptam is éppen eleget!
Az olvasás, a betűk szeretete azóta sem hagyott el. Érettségi után könyvtárba kerültem adminisztratív munkára, de segédkönyvtárosi feladatokat is végeztem. Az itt töltött éveket kitérőnek tekintem, később megállapodtam a Forrás folyóirat szerkesztőségénél, ahol évtizedeket töltöttem.

Kérlek, mesélj a Forrásnál töltött évekről!

Három évtizedet töltöttem a Forrásnál. Egész fiatalon kerültem oda, és onnan mentem nyugdíjba. Ez a hosszú idő természetesen tartalmazott bút-bánatot, sok mindent. De egy felejthetetlen kaland volt. A valahol bennem rejtőzködő alkotó érett meg közben. Emlékezetes találkozásaim is voltak, sok neves költő-író megfordult ott. A kezdetekben Páskándi Géza is járt nálunk.

Püski Sándor és felesége is ellátogatott a szerkesztőségbe, nagyon közvetlen és kedves emberek voltak. Kínai íróküldöttségeket is fogadtunk. Feljött hozzánk a Művelődési Központban tartott találkozója előtt Mircea Dinescu a kíséretével, Jókai Annával és Tóth László költővel. Sokat dolgoztam aznap, hogy méltóképpen fogadhassuk őket. Egy svéd íróküldöttség is vendégünk volt, kivittük őket kocsival Bugacra. Sokáig sorolhatnám még, milyen sok élményt adtak ezek az évtizedek, ezek a találkozások!
Ennek az is bizonyítéka, hogy naplószerűen fel-feljegyeztem élményeimet. Amikor nyugdíjba mentem, kicsit nosztalgiából is előszedtem egykori feljegyzéseimet, és megírtam a Forrás-kalandom történetét. Most már a nyugdíj utáni éveim élményeinek naplóba gyúrásával foglalkozom.

Julika, szeretném, ha most a férjedről mesélnél, aki nagyon tehetséges költő volt.

Nagyon tehetséges volt… Csak hát az úgy van, amíg él és alkot valaki, addig nem látható és nem fogható fel a tehetsége. Halhatatlan klasszikusaink is meny- nyit kilincseltek annak idején! Vörös József bugaci volt, ahonnan óriási vonzódást hozott, vonzódást az ősi tájhoz! Ott teljesen felszabadult és boldog volt mindig. Senki nem tudta úgy megénekelni szülőföldjét, mint ő!

Hamar elszakadt onnan, bekerült a városba, mint a legkisebb királyfi, szerencsét próbálni. Vörös József soha nem bírta megszokni a korlátok közé zártságot. Sajnos, nem volt tisztában a tehetségével. A tehetséget nem szabad elaprózni, elpazarolni!

A kamaszkori próbálkozásai után hosszú ideig nem írt verseket. Én kezdtem biztatni, miután összeházasodtunk. Később az Amatőr Költők és Írók Baráti Körének vonzásába került. Itt kezdett igazán kibontakozni. Idővel a Kör titkára lett, majd kitalált egy lapot, a Jelenlét-et. 5 évig szervezte, szerkesztette. Amikor szükség volt rá, segítettem neki a munkájában, hiszen pénzkereső állása mellett teljesítette a vállalt feladatát.

Halála után megszűnt a lap. A szellemi örökségének rendezése, feldolgozása is rám várt, nagy munka volt! Két verseskötetét már én adtam ki. Máig dossziéban van feldolgozatlan rövidprózája. Szívesen készített interjúkat is. Másik, sokak által talán kevéssé ismert arca a természetfotózás volt. Fő témája magától értetődő módon a bugaci puszta, az ősborókás, a falu. Több kiállítása is nyílt a természetfotóiból. Ilyen sokoldalú ember volt Vörös József, aki már 8 éve nincs közöttünk…

Mikor kezdtél el verseket írni?

Azt hiszem, előbb volt a próza, az íráskényszer hozta ki belőlem egészen korán. De ezek csak próbálkozások voltak, hosszabb lélegzetű fogalmazások, diáktörténetek. Éreztem én, hogy ezek erősen éretlen próbálkozások, de nem múlt el az íráskényszerem. Volt egy 4 fős kis közösségünk, a Mikro-4, amelybe mi ketten tartoztunk a férjemmel, Szebényi Ildikó Budapestről és Hajdók Zsóka Kiskunhalasról. Volt még Bakonycsernyéről egy kapcsolatunk, Simek Valéria, valamint Baktay Faragó József budapesti költő.

A versírás akkor vált komolyan érezhető belső kényszerré, amikor egyedül maradtam. Azóta folyamatosan írok verseket. Gyakran megszólal bennem a férjem hiánya, mindig előhozza a bugaci táj látványa, vagy a táj utáni vágy. Aztán a két unokám is megihlet, öröm látni a fejlődésüket.

Úgy tudom, grafológiai végzettséged is van. Ma is foglalkozol grafológiával?

Igen, már lassan 20 éve, hogy grafológusi oklevelet szereztem a Grafológiai Intézetnél. Ma is hálás vagyok a sorsnak, a szerencsémnek, hogy végigcsináltam. Az oklevél átvétele után mindjárt vállalkozó lettem, másodállásban akartam grafologizálni. Azt hittem, hogy egyik napról a másikra grafológus lettem. Nem így volt.

Mindig érdekeltek a régi írások, a már nem élő személyek kézírásai. Az irodalmi személyek kéziratai indítanak meg leginkább. A szakdolgozatomat Németh László pályájának egyes állomásairól írtam leveleinek elemzése alapján. A régi írásból életre próbáltam kelteni a gondolkodó, hús-vér embert. Aztán Katona József kézírásával is sokat foglalkoztam, fel kívántam tárni kicsit titokzatos alakját. Az eredményt egy vékony könyvecske alakjában ki is adtam.

Petőfi Sándor és Arany János személyisége is vonzott, a róluk készült munkámat is kiadtam. Régóta befejezés előtt áll Kölcsey Ferenc és Mikszáth Kálmán kézírásának feldolgozása. Sokat munkálkodtam a Madách Irodalmi Társaságnak Madách leveleinek elemzésén, el is hangzottak ezek a tanulmányok a Társaság konferenciáin.

Most alakult meg a Mátyási József emlékét ápoló kör, mely éppen az Írókörön belül működik. Itt is van feladatom, az izsáki származású költő leveleit kifaggatni, megszólaltatni. Munka tehát lenne, de mindehhez egész ember kell, az elemzés időigényes és felelősségteljes feladat. Magánmegbízásom kevés akad, az emberek a mai világban nem a kultúra felé, ha
nem a pénz felé fordulnak.

Tavaly nyáron volt egy izgalmas felkérésem egy régi ismerősöm részéről. Vásárolt egy Kazinczy-kéziratot egy zsibpiacon, ezt hasonlítottam össze a Petőfi Irodalmi Múzeumban található kézirattal. Valóságos kaland volt ez a munka. Egy ilyen elemzésnek az elkészítéséhez nem hiányozhat a megszállottság!

A versíráson kívül mivel foglalkozol még?

A vers kibújik az emberből, mert az érzések addig kínozzák belülről, amíg formába nem önti őket. Tehát a vers nem ereszt, ahogy a férjem is megfogalmazta. Hanem érnek olyan élmények, amelyek a legkönnyebben prózában mondhatók el. Ilyenek az én naplójegyzeteim az életem élményeinek dokumentálására. Ez hosszú, folyamatos munka. Aztán készül két kisregényem is.
Az írásaimat fel szoktam tenni egy irodalmi fórumra, ahol saját blogom van. Itt lehet vitatkozni, hozzászólni, beszélgetni. Vannak állandó olvasóim, akik rendszeresen felkeresnek. Nem kell, hogy mindenkinél tetszést arassanak az írásaim, az úgyis lehetetlen! Nagy nyilvánosságra nem vágyom, inkább magamnak alkotok. Gondosan dokumentálok mindent, s az utókor majd megítéli.

Vörös Júlia

BUGACI ELÉGIA

Lelkedből szakadt Bugacnak pusztáján,
szülőföldednek áldott rónáján,
könnyed csorog most, ahogyan látod
szélfútta pusztuló világod.
Füst gomolyog, kegyetlen túl rohan,
kilátód, erdőd mostantól odavan,
hová lesz kettőnknek lába nyoma,
ott szólt értünk csikósnak ostora,
sír most velünk hét szomorú tölgyfa,
így lettünk mi két keserű könnyfa.

FALUNAP VARÁZSA

Faluünnep örömében,
vándorok tömegében,
találkozások ha hívnak,
barátságok magukba szívnak.

Hűs faludból elvándorlók,
szülőhazát feltámasztók
ünnepi nagy forgatagban
itt lüktetsz minden szívhangban.

Más föld küld ide engemet,
falud lelke el nem ereszt,
fogva tartja lelkemet,
hogy mindig itt lel tégedet.

Benne vagy itt fűben-fában,
az égő nap sugarában,
a levegő csodájában,
a falunap varázsában!

KARÁCSONYI IGÉZET

Karácsony ült a vidéken,
hófedte melegen, szépen,
pusztaszéli kis faludat
lepte múltidéző hangulat.
Pattogó kályhatűz mellett
andalgó fenyőillat lengett,
egyszer csak előjöttél,
ünnepes szavakkal idéződtél,
puha régi Karácsonyok
emléke szállott reánk,
család melege omlott reám,
míg simogattak
jótékony bársonyok.

Elmúlt régi Karácsonyok
soha el ne hagyjatok,
emlékekkel sokáig megújuljatok,
hitet és reményt
együtt súgjatok,
melegséget a múltból
hozzatok!

MI A VERS?

A vers
lüktet és zenél és lázad,
elringat téged lágyan,
hogy nem is élsz már a mában!
Porba sújt és észhez térít,
elragad és égbe szédít,
ami rég fájt, jobban fáj tán,
ha megszorít szíved táján.
Aztán újra benned rezdül,
boldogságod meg-megpendül,
sírja örömed-bánatod,
hát ilyen a vers,
láthatod!

Nagy L. Éva

Hozzászólások