Joulupukki, a finn Mikulás az idei évben is ellátogat az Európa 10 legszebb karácsonyi vására közé választott Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárba, 2016. december 6-án 16-17 óra között várja a gyermekeket a téren felállított színpadon.

finn_mikulas

Forrás: budapestinfo.hu

A Mikulás látogatására való készülődés már a hétvégén elkezdődik a színpad mellett található hétköznap és hétvégén egyaránt 10-13 óra, illetve 14-18 óra között ingyenesen látogatható játszóházban, ahol bárki különböző mikulásváró textil-, fa- és papírdíszeket készíthet.

Érdemes a térre hosszabb időre is kilátogatni, december 4-én 10 órától a MASZK bábszínház, 11.30-tól a Nap színpad, 14 órától pedig a Fantáziamalom produkciója látható majd a színpadon.

A zenei és kulturális programok mellett természetesen idén is megcsodálhatjuk a gyönyörűen feldíszített hatalmas karácsonyfát, illetve újdonság a téren egy karácsonyfát formáló, fából készült installáció, amely titkos kuckóként várja a kisgyerekeket. Különleges élmény az adventi vasárnapokon 16 órakor angyali kórus kíséretében történő gyertyagyújtás az óriási adventi koszorúnál.

A felnőttek számára is számtalan programmal készülnek a szervezők. A széles gasztronómia kínálat és a trendi ajándékötletek mellett koncertekkel is várják az érdeklődőket hétköznaponként és vasárnap 17 és 20 óra, pénteken és szombaton pedig 17 és 21 óra között.

Forrás: Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

Hozzászólások